A Patriots elküldte a tight endjét

Rob Gronkowski visszavonulása miatt igen problémássá vált a New England Patriots tight end helyzete és ez nem javult a tegnapi nap után. Bejelentették, hogy majd két hónappal a szerződtetése után megváltak Austin Seferian-Jenkins-től.

A tight end elküldését személyes problémákkal magyarázták és a jelek szerint hasonló a helyzet mint tavaly volt Josh Gordon-al. Seferian-Jenkins ráadásul nem is fog más csapathoz igazol mert időre van szüksége, hogy rendbe tegye az életét.

A játékos nagyon jó képességekkel rendelkezik, nem véletlenül választotta ki a Buccaneers a 2014-es Draft második körében de alkohol problémái miatt elküldték a harmadik szezonja közben. Ezt követően a New York Jets csapatához igazolt ahol igen biztatóan szerepelt de a Jacksonville Jaguars csapatában csak 5 mérkőzésen lépett pályára a tavalyi szezonban.

A Patriots tudta, hogy igen problémás játékosról van szó így nem is vállaltak nagy rizikót a szerződtetésekor. Csak egyéves, 895 ezer dolláros szerződést kötöttek vele április 10.-én ami mindössze 50 ezer dollár garantált keresetet tartalmazott.

Seferian-Jenkins elküldésével egyértelműen a nyugdíjból visszatérő Benjamin Watson számít a kezdőnek de Őt eltiltották a szezon első négy mérkőzéséről. Mellette még Matt LaCosse, Ryan Izzo, Stephen Anderson és Andrew Beck bevethető tight end poszton.

nfl.com, Fotó: twitter.com