Gettleman és az emberi kapcsolatok

New Yorkban és Carolinában is számos kétes döntést hozott meg Dave Gettleman, amely nemcsak a szurkolókat osztotta meg, hanem néhány játékosnál is kiverte a biztosítékot. Az eddigi két offseasonja alatt teljesen felforgatta a csapatunk keretét, amely során több klasszist is elengedett. Ezzel kapcsolatban kérdezték Landon Collins-t, aki a távozása ellenére is megtartja New Jersey-ben az évi jótékonysági softball mérkőzését.

A következőket mondta a helyzetről a korábbi 2/1-es választottunk:

„Nagyon jól tudom, hogy én és Odellék egyszerűen csak nyerni akartunk, emiatt pedig ki kellett nyitnunk a szánkat. Azt akartuk, hogy kellő segítséget kapjunk egy versenyképes csapattá váláshoz. Talán túl nagy volt a hangunk, a szavaink pedig a csapaton kívül is fülekre találtak, a vezetőink pedig ezt nem akarták.”

Az elnökünket, John Marát mindig is dicsérte Collins, de a GM-ről más a véleménye:

„Reméltem, hogy egyszer is megpróbál mondani valamit. Odajön hozzánk, kezet fog, beszélünk egyet, de erről szó sem volt. Gyakorlatilag nem ismerem őt és ő sem ismer engem.”

Ezen kívül a legjobb játékosok elengedése sem tetszett a safety-nek:

„A tiéd a legjobb run stopper, erre elengeded a Lions-hoz. Majd elcseréled Beckhamet, mert azt gondolod, hogy rontja az öltözői levegőt?! Ismerem őt, mindenki a testvérének tekintette, ő pedig gondoskodott arról, hogy megnevettesse a csapattársait. Minden nap itt volt és szó nélkül dolgozott, mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken. Egy dolgot akart, nyerni.”

Nem új a játékosok kritikája, a Panthers-nél a Jon Beason-DeAngelo Williams-Steve Smith hármas távozott parázs hangulatban a klubjuktól. Nehezményezték, hogy nem a legkorrektebb módon vezényelték le a búcsút, Smith-től például egy sms-ben köszöntek el. Figyelmeztette is Williams a Giants játékosokat, hogy nagyon vigyázzanak magukra, mert könnyen kegyvesztetté válhatnak és igaza is lett.

Ugyan csak tippünk lehet azzal kapcsolatban, hogy merre tart a csapatunk szekere, de a tavalyinál jobb mérlegben csak a papíron gyengébb ellenfelek miatt bízhatunk. Ebben az írásban nem is Gettleman teljes tevékenységét szeretném értékelni, hanem csak annak egy részét. Egyértelmű, hogy egy vérprofi világról beszélünk, amely színtiszta üzlet és csak a siker számít. Ennek ellenére azonban nem szabad elfelejteni a csapatok vezetőinek, hogy emberekkel dolgoznak, akik ugyanúgy a megélhetésért vannak a ligában. Persze ez nem nagy probléma, mert nem az hozza meg a győzelmeket, hogy hogyan bánunk az elküldendő játékosokkal.

Azt azonban aggályosnak gondolom, hogy Collins szerint nem is nagyon állt szóba vele Gettleman. Szerintem egy GM-nek is ismerni kell a játékosait, ugyan nem kell a nyakukban lihegnie, de néha szakítani kell rájuk némi időt, főleg akkor, ha a legjobb védődről van szó. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy szerintem félreismerte a jelenlegi vezetőség OBJ mellett például Collins-t is. Once a Giants always a Giant. Szeretném, ha továbbra is lenne jelentősége ennek a mondatnak és korrektül válnánk el a búcsúzó embereinktől, akik megkapnák a nekik járó megbecsülést.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu