A szakszervezet felhívja a játékosok figyelmét az esetleges sztrájkra

Az NFLPA az alábbi brosúrát küldte ki a liga játékosainak, melyben felhívják a figyelmüket, hogy a 2020-as szezont követően a "látóhatáron" belülre került egy lehetséges munkabeszüntetés, ill. totális sztrájk.

A brosiban kiemelik, hogy a sztrájk idején nulla bevételük lesz a játékosoknak, megszűnik a biztosításuk és az érdekképviseletük is jelentősen gyengül majd. Külön tanácsokat adnak az idei, majd a következő évre, kiemelve, hogy ahol tudnak, spóroljanak, új vállalkozásokat ne indítsanak, és úgy általánosan nagy költségekbe ne verjék magukat, illetve igyekezzenek a hiteleket előtörleszteni, a házaik fel nem használt részét pedig bérbe adni, és igyekezzenek a foci utáni életre felkészülni. Elég érdekes és zavarba ejtő ez így.

Mint ismeretes, a jelenleg érvényben levő, 2011-ben megkötött kollektív szerződés (CBA) a következő NFL-év, azaz 2020 végén jár le, és bár az utána következővel kapcsolatban a tárgyalások még nem kezdődtek el, az üzengetés, a porverés már elindult a médiában.

Simán lehet, hogy tojásfoci nélkül maradunk 2021-ben 

Forrás:

Baltimore Ravens Hungary

facebook.com/ravens.hungary

Fotó: lawinsport.com