Michael Thomas a liga történetének legjobban kereső elkapója lett

A mai napon teljesült Michael Thomas kívánsága és végre megkapta bombaszerződését. A történtek alapján kimondható, hogy megérte sztrájkolnia az elkapónak ugyanis olyan szerződést szignózott amilyet nem irányítóként játszó támadójátékos még sohasem.

Délután bejelentették, hogy a New Orleans Saints elkapója ötéves, 100 millió dolláros szerződést kötött a csapatával. Thomas szerződése 61 millió dollár garantált keresetet tartalmaz. A hírportálok szerint azonban alaposan bele kell húznia az elkapónak a szerződésének utolsó két évében ha zsebre akarja vágni a teljes összeget (pontos kritériumokat nem közöltek).

Egyes oldalak megjegyzik, hogy a szerződés valójában évente átlagosan "csak" 19.5 millió dollárt ér de még azzal is megelőzi Odell Beckham Jr.-t aki 18 milliós éves átlagfizetéssel állt a lista élén. Csak összehasonlításképpen, mivel a 2016-os Draft második körében választották ki, így idén 1.148 millió dolláros alapfizetéssel rendelkezett korábban.

Thomas újonc rekordokat döntögetett az első három szezonjában. 321 elkapásból 3.787 yardot és 23 touchdownt szerzett. A tavalyi szezonban 85%-al kapta el a labdákat, 147 passz 125 elkapás. 75 first downt érő elkapása volt ami a harmadik legtöbb volt a tavalyi szezonban.

nfl.com, Fotó: twitter.com