A Patriots szerződtette Antonio Brown-t

ed6tub0vuaa5ziy.jpg

A számtalan hiszti után az Oakland Raiders tegnap megvált elkapójától Antonio Brown-tól. A sztárelkapó nem maradt sokáig csapat nélkül ugyanis este bejelentették, hogy egyéves, 15 millió dolláros szerződést írt alá a New England Patriots-al. A szerződése 9 millió dollár aláírási bónuszt tartalmaz.

A Raiders Brown megszerzéséért átadta az idei harmadik és ötödik körös választását a Pittsburgh Steelers-nek. Annyit nyertek az egész üzlettel, hogy elvesztettek két idei választást és pár ősz hajszállal többje lett a Raiders vezetőségének.

Brown először a sisakja miatt hisztizett majd megjelent az edzésen majd ismét távol maradt. Folytatta a szokásos hülyeségét ami miatt Mike Mayock general manager végül pár 10 ezer dollárra megbüntette. Erre Brown meg akarta ütni a GM-et.

Péntek este Jon Gruden maga jelentette be, hogy minden múltbéli problémát elfelejtettek és Brown játszani fog hétfő este. Erre Brown tegnap délután az elengedését kérte mert a Raiders a balhék miatt kihúzta a szerződéséből a garantált összeget.

Brown ezután szabadügynök lett és azok után, hogy hetekig nem tudott dönteni egy sisakról, pillanatok alatt meg tudott egyezni az új szerződéséről. A hajnali Steelers elleni mérkőzésen biztosan nem játszik mert nem volt a csapat keretében helyi idő szerint 4 órakor. A második játékhéten a Miami Dolphins ellen mutatkozhat be.

Antonio Brown reakciója amikor megtudta, hogy a Raiders elküldte, természetesen teljesen véletlenül éppen valaki kamerázta a bohócot!!!

nfl.com, Fotó: twitter.com