Regular season week 1: Giants 17 Cowboys 35

Borzasztóan sikerült az idei szezonkezdet, megsemmisítő vereséget szenvedtünk a Dallas Cowboys otthonában. A támadóinknak volt egy-egy szép villanása, de a játék többi elemében színvonalon alul teljesítettünk.

Gyakorlatilag egy igazán jó drive-ra futotta a támadóktól, amelyből az elején megszereztük a vezetést. Kellett hozzá Saquon Barkley 59 yardos futása, de a többi play-t is sikerült jól megkomponálni. Ezen kívül hol ilyen hol olyan volt az offense, főleg a rövid yardos szituációkra futotta, egyedül Cody Latimer jelentett mélységi célpontot. Evan Engram volt az első számú target, aki a pályafutása során először zárt 100 elkapott yard felett. Jó neki. Egy-egy csúnya jelenet kivételével hozta az elvártat Manning is, 8-10 yardra el tudja osztogatni a labdákat, de a nagy megfejtéseket már ne tőle várjuk. Barkley-n kívül senki más nem képes váratlant húzni, talán majd Golden Tate besegít. Legalább a fal jobb volt tavalyhoz képest, ha így folytatják, akkor egy hatékony futójátékot lehet majd felépíteni, bár azt is hozzá kell tenni, hogy hiába áll jó nevekből a Cowboys védelem, a védőfalukra azért ráférne az erősítés. A rövid yardos szituációkkal problémánk akadt, mivel továbbra sem megy nekünk a power running, erőből képtelenek vagyunk megtenni azt a 2 vagy 3 yardot ami szükséges, a play action pedig egy idő után átlátszóvá vált. Az utolsó percekre beszállt Daniel Jones is, aki összehozott egy fumble-t.

Az igazi katasztrófát azonban a védelem produkálta. A futójátékot egész korrektül sikerült megállítani, azonban a játék minden más elemében csődöt mondtak a fiataljaink. Pass rush gyakorlatilag nem volt, mindegyik OLB észrevehetetlenül mozgott a négy negyed alatt. Komoly szerepük volt abban, hogy élete egyik legjobb mérkőzését játszotta Dak Prescott. Nagyon gyorsan ki kell találni valamit, mivel így egyik offense ellen sem lesz hatékony a defense. Hozzájárult ehhez a secondary tanácstalansága, három csúnya játékot is benyeltünk kommunikációs zavar miatt. Egyszerűen senki sem tudta hová kell helyezkednie. Új arcok ide új arcok oda, ez edzői hiba is. Ehhez hozzájöttek az egyéni hibák is. Antonio Hamilton nem NFL szintű cornerback és jelenleg DeAndre Baker sem az. Utóbbi azért kellemetlen, mivel egy első körös játékosról beszélünk, akiért ráadásul trade-eltünk. Amari Cooper lefutotta, Michael Gallup pedig fizikálisan nyomta el, hiányzott az egyetemen mutatott tökössége.

Jelen pillanatban kár többet írnom erről a borzalomról, sajnos azt kaptam amit vártam. Minden dicséretet megérdemel a Cowboys edzői stábja, ismét inassá tették Shurmurékat. A vezetőedzőnk néha olyan arcot vágott az oldalvonal mellett, mint akinek fogalma sincs, hogy mit kellene csinálnia. Az egyetlen jó hír, hogy ez még csak az első hét, nagyon sok történés lesz még az előttünk álló három hónapban. A változásoknak azonban már a jövő héten be kell következnie, hiszen hamar elúszhat ez a szezon és nem biztos, hogy ki lehetne bírni egy újabb elbukott esztendőt komolyabb öltözői megmozdulások nélkül. Azért a Ziccerben ismét találkozunk vasárnap 18:30-kor!

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu