Mit kell megállítania és mit kell folytatnia a Carolina-nak a 0-2-es kezdés után?

MIT KELL MEGÁLLÍTANI

Azonnali nyomás Cam-en

Cam Newton játékának elemeit - a futások hiányát, a mély labdákat, stb. - már elemezték és továbbra is elemezni fogják a szezon folyamán.

De ahhoz, hogy a Carolina irányítója sikeres legyen a zsebben, elegendő időre van szüksége és a két hét alatt ez nem mindig volt adott.

Az első meccsen a Rams passzsiettetői, Dante Fowler és Clay Matthews a Next Gen Stats szerint a leggyorsabb sack-ek egyikét produkálták a ligában. Fowler 2,2 másodperc alatt ért oda Newtonhoz, Matthews pedig 2,7 másodperc alatt.

A 2. héten a Buccaneers passzsiettetője, Shaquil Barrett szintén felkerült a Next Gen Stats leggyorsabb sack-ek listájára, egyszer 3 másodpercre, míg a másik alkalommal 3,5 másodpercre volt szüksége, hogy odaérjen Newtonhoz. Barrett, aki kemény diónak bizonyult a left tackle Daryl Williams számára, három sack-kel és nyolc irányító nyomással fejezte be a csütörtöki meccset.

Elhibázott passzok

Newton az elmúlt pár évben sokkal jobban kihasználta azt, amit a védelem felkínált neki. De ő lesz az első, aki beismeri, hogy elhibázott néhány olyan dobást, amelyet egyszerűen meg kellett volna csinálnia.

Elég nehéz elszakadni az NFL-ben a védőtől. Amikor a célpont tiszta, a labdának ott kell lennie, különösen akkor, ha a Panthers nem sok yardot tud szerezni Newton futójátékából.

"Rendkívül brutálisan őszinte ember vagyok az emberekkel és rendkívül brutálisan őszinte vagyok magammal és itt az ideje, hogy a tükörbe nézzek és magamba szálljak, mert ma este meg voltak a lehetőségeim és nem éltem velük." mondta Newton.

A turnover csata elvesztése

Nyerd meg a turnover csatát és esélyed lesz a győzelemre. Ha elveszíted, az nem jelent semmi jót.

A Carolina háromszor adta el a labdát és csak egy labdaszerzése volt a szezonnyitó vereség során a Los Angeles ellen.

A Tampa Bay elleni vereség során a Panthers egyszer adta el a labdát, a Bucs egyszer sem.

Kipróbált és valódi formula a sikerhez vagy kudarchoz.

"Az egyik legfontosabb prioritásunk a turnover csata megnyerése," mondta Eric Reid. "és ez most nem történt meg."

Íme néhány adat a témáról: 2016 eleje óta a Carolina 50 alapszakasz meccset játszott. Harminc olyan meccsük volt, amikor döntetlen lett vagy elvesztették a turnover csatát, ezeket a meccseket figyelembe véve a mutatójuk 6–24. Húsz alkalommal nyerték meg a turnover csatát, ezeken a meccseken 18-2-es mutatót produkáltak.

Rövid yardos szituációk

A Panthers-nek három 4th&1 lehetősége volt a Bucs ellen. Mindhárom alkalommal sikertelenül próbálkoztak.

Az első negyedben az első kísérletnél Newton megtartotta a labdát, de nem sikerült megfutnia a first downt.

Newton a negyedik negyed elején azonnal nyomás alá került 4th&1-nél, ami megakadályozta, hogy Curtis Samuelnek passzoljon, aki teljesen szabadon volt a pályán.

És mindannyian tudjuk, mi történt annál a sorsdöntő 4th&1-nél, amikor 1:28 volt hátra a meccsből.

Ezt a rövid yardos tendenciát sürgősen meg kell változtatni.

MIT KELL FOLYTATNI

Samuel elszakadásai

Samuel, a harmadéves elkapó fantasztikus útvonalakat fut és elszakad a védőjétől.

Ha a támadó puzzle összes többi darabja is a helyére kerül, annak robbanékony játékot kell eredményeznie - mint például az a 44 yardos játék az oldalvonal mellett a Tampa Bay ellen.

Ó, és mellesleg, az elkapó DJ Moore jelenleg a negyedik az NFL-ben 16 elkapással.

McCaffrey megcsinálja a játékot és/vagy leköti a védőket

A Carolina sztár futója a hátára vette az offense-t az első meccsen, több mint 200 scrimmage yardot és két TD-t szerzett.

A Bucs összehangolt erőfeszítésekkel a 2. héten korlátozta őt és ez megnyitotta Samuel, DJ Moore és a tight end Greg Olsen számára az utat, akinek 2017 óta először volt több, mint 100 elkapott yardja.

McCaffrey értéke tehát óriási.

Bradberry egyre jobban teljesít

Mike Evans jobb volt nála a lenyűgöző 41 yardos oldalvonal melletti elkapás során, ám Bradberry és a Panthers minden bizonnyal elégedett azzal, hogy négy elkapáson és 61 yardon tartották a Tampa tehetséges 1. számú elkapóját.

Bradberry fenomenális volt az első meccsen, volt egy interception-je és a PFF szerint az adott héten az NFL legjobb cornerback-je volt.

Ha Bradberry ezt tudja folytatni, akkor ez sokat jelenthet a védelemnek. És az első számú corner-nek is jó pénzt hozhat, mivel a szerződésének utolsó évében van.

A speciális csapat pozitív hatása

A Rams ellen Jermaine Carter jóvoltából az első blokkolt punt-ot láthattuk 2013 óta. Joey Slye 7-ből 6 mezőnygólt értékesített, ebből három volt 50 yard feletti, valamint minden extra pontját berúgta eddig. Michael Palardy nettó punt átlaga 42,9.

Ray-Ray McCloud csütörtök este egy 39 yardos punt visszahordást mutatott be, ami a leghosszabb punt visszahordás volt a Carolina csapatától 2017 óta.

A speciális csapat eddig megtett mindent, hogy hozzásegítse a Panthers csapatát a győzelemhez.

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu