Chris Hogan sérült tartalék listára került

A Panthers az elkapó Chris Hogan-t is a sérült tartalék listára tette egy bal térdsérülés miatt, amelyet a 4. héten a Houston elleni győzelem során szenvedett el.

"Chris-nek artroszkópos eljáráson kell átesnie és a sérült tartalék listára tettük." mondta a general manager Marty Hurney. "Később visszatérhet a csapatba, még ebben a szezonban, a nyolc meccses szabály szerint."

Mivel visszatérőnek jelölték, Hogan hat hét után ismét jogosult lesz edzeni. Nyolc kihagyott meccs után ismét játszhat. Minden csapatnak lehetősége van arra, hogy minden szezonban legfeljebb két játékost visszahozzon a sérült tartalék listáról.

Hogan korlátlan szabadügynökként 2019 tavaszán írt alá a Panthers csapatához és ebben a szezonban három elkapással 24 yardot szerzett. Hogan 2011-ben draftolatlanul hagyta ott a Monmouth University csapatát, korábban a Bills és a Patriots csapatában karrierje során 197 elkapással 2634 yardot és 18 TD-t szerzett.

A Carolina Hogan helyére az aktív keretbe leigazolta a támadó falember Caleb Benenoch-ot a Patriots-tól. Benenoch karrierjének első négy évét a Tampa Bay csapatában töltötte, 35 meccsen játszott, 22 alkalommal volt kezdő, ebből 16 alkalommal guard poszton 2018-ban.

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu