A CFL sztár irányítója, Bo Levi Mitchell inkább passzolta a Vikings ajánlatát

A CFL-es Calgary Stampeders irányítója, Bo Levi Mitchell nemrégiben nyilatkozott, hogy még tavaly decemberben megkereste őt a Vikings, de végül nem tudtak megállapodni. Mindennek az alapja, hogy Kirk Cousins a 2020-as szezon végéig mindenképp a Minnesota csapatához van láncolva, többek között emiatt sem jött létre a transzfer.

A 3downnation.com-nak adott interjújában Mitchell elmondta, hogy tavaly decemberben megkereste őt a Vikings csapata egy szerződéssel, miután Bo a CFL legkiemelkedőbb játékosa lett.

Volt egy találkozó és egy próbanap is, ami után egy meg nem nevezett csapat tisztségviselő megkérdezte Mitchell-t, hogy miben tudná a Vikings csapatát segíteni a nyerésben.

Mitchell elmondta, hogy ő még nem igazán játszott kezdőként eleinte, sem középiskolában, sem egyetem és itt a CFL-ben sem, de ahol ott volt, ott három éven belül beverekedte magát a kezdőbe és bajnokságot is tudott nyerni. Elmondta még, hogy tudna segíteni a csapatban, Kirk feladatát is el tudná látni.

Állítása szerint itt nagyon hamar közbeszólt a Vikings egyik embere, mert ők nem ezt akarták hallani. Ők, mármint a Vikings részéről, kb. mint megfigyelő és csere irányító számítottak volna rá. Megfigyelőként abban, hogy Kirk még miben tudna fejlődni, hogy jobb irányító váljon belőle. Ekkor döntött úgy Mitch, hogy köszöni szépen, nem ír alá a Vikings-hoz.

Úgy érezte meg sem akarják igazán hallgatni és úgy vette ki a tisztségviselők szavaiból, hogy Kirk helye biztos és semmilyen versenyhelyzetet nem akarnak a számára, nehogy baj legyen.

Azt nyilván Mitchell is tudta, hogy nem kezdő pozícióra keresik meg őt, de bízott legalább annyiban, hogy esélye lesz versenybe szállni érte. Ez azonban nem így volt.

De igazából mindegy is, hogy Mitchell vagy mi mit gondolunk, a Vikings azzal, hogy 3 évre 84 milliót fizetett Kirk-nek, ami teljes egészében garantált, biztos tudható, hogy Kirk marad a csapatnál és marad kezdő is, bármi is történjen a további 12 meccsen a szezonban.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: cfl.ca