Mizu van Északon?

6 győzelem, 14 vereség, 30%-os győzelmi arány – így néz ki jelenleg az AFC North divízió csapatainak összmérlege. A 6 győzelemből 3 a csoporton belül született, így, ha ezeket a meccseket kiveszem az egyenletből, akkor 3-11 a csoport mérlege, ami .214-es W-arányra elég.

A North tehát jelenleg a csoporton kívüli meccsek durván egyötödét képes megnyerni (és most azt hagyjuk is, hogy az a 3 győzelem a Dolphins, a Cardinals és a Jets ellen született). A 6-14-es mérlegével az AFCN –nem meglepő módon– a liga legalján tanyázik. Bár még csak 5 fordulón vagyunk túl, és szezon feléig ezekből a számokból következtetést levonni elég nagy butaság, valami képünk már alakulhat arról, mi várhat ránk és csoportellenfeleinkre az évad maradék részében.

Baltimore Ravens

A Hollóknak a 13-i, Bengals elleni összecsapás elvileg sima ügy – ám azt nem árt tudni, hogy az elmúlt öt év mérlege 7-3 a Cincinnati javára, a Bengáliak valahogy mindig is képesek voltak a Ravens ellen a legjobb formájukat mutatni. Bármennyire is 0-5-tel várják a találkozót, a Browns után a másik idei trap game-be sétálhatunk bele, ha az edzők és koordinátorok nem készülnek fel rendben ellenük. Némileg könnyebbé teszi a helyzetet, hogy A.J. Green nem lép majd még pályára a Bankban vasárnap. A Tigriseken túl azonban vár még ránk 10 összecsapás, melyekből a Seahawks, Patriots, Texans, Rams, 49ers és Bills elleni simán lehet L, ha DeCosta és a koordinátorok nem lesznek képesek gatyába rázni a csapatot.

Az alábbi táblázatból kiderül, mi vár a Hollókra a maradék 11 játékhéten: az első oszlop a jövőbeni ellenfeleink jelenlegi összmérlege, a második az AFC North csapataihoz mérten a párosítás erőssége (Strength of Schedule), a harmadik pedig az AFC konferenciában a párosításunk erőssége (az 1. a legerősebb, a 16. a leggyengébb párosítás). Az offense és a defense helyezése pedig a 4. és 5. oszlopban látható.

Cincinnati Bengals

A jelenleg 0-5-tel álló Bengals Baltimore-ba utazik a hétvégén. Tavasszal a CIN-t jósoltam a North utolsójának, és jelenlegi teljesítményük alapján kb. pont oda is valók. Nem szabad azonban őket sem leírni, tanktól még messze vannak, friss HC-jük renoméján pedig jól nézne ki 3-4 győzelem az év végén, csoportellenfélnek bekavarni pedig mindig is menő dolognak számított a ligában. A hétvégén a BAL-PIT meccshez hasonlóan egyetlen mezőnygóllal kaptak ki a Cardinals-tól, akik a félidőben még 23-9-re vezettek. Andy Dalton 300 yard körül átlagol meccsenként, Mixon és Boyd pedig még mindig yard- és ponterősek, ami egyáltalán nem elhanyagolható a 2019-es Ravens defense ismeretének fényében.

Cleveland Browns

Az Offseason Bajnokai hatalmas parasztlengőbe szaladtak bele kedd hajnalban a nyugati parton. A 49ers védői azóta is örömtáncot járnak a nagyszájú, kezet nem fogó Baker Mayfield szétszopatása után, a másodéves fenegyerek 2 INT-tel és 2 fumble-lel, 4 sackkel és 13,4-es passer ratinggel zárta a hétfő esti rivaldafényt, de Odell Beckham Jr. sem az ötödik hetére lesz a legbüszkébb.

A Browns a Seattle-t fogadja otthon vasárnap, az ellenszer pedig már mindenkinek világos: egy jó futásblokkolással kontrollálni lehet a mérkőzést, egy közepesnél erősebb pass rush-sal pedig nettó 60 perc erejéig nagyon könnyen zavarba lehet hozni Mayfieldet. Ravens-égés az M&T-ben ide vagy oda: ebből a csapatból én egy AFCN 3. helynél többet nem nézek ki, még a relatív könnyű Strength of Schedule tudatában sem.

Pittsburgh Steelers

A New Englandtől elszenvedett vereség óta igazából csak kevesen múlott, hogy nem 4-1 szerepel a Steelers neve mellet: minden meccsen 4 ponton belül tudtak maradni, 2, 4 és 3 ponttal kaptak mindössze ki a Seahawks-49ers-Ravens triótól. A védelmük a statisztika ellenére szemre elég jó, bár QB Mason Rudolph kiesése jelentősen rányomja majd a bélyegét a következő 1-2 meccsükre offense oldalon.

Magyar idő szerint hétfő hajnalban (SNF) az LA Chargers fogadja őket, akik a csoportrivális, Denver Broncos csapatának adták át idei első győzelmüket múlt vasárnap, így hát presztízskérdés nekik is, hogy a 2-3-as mérleget .500-ra feljavítsák.

A Strength of Schedule (párosítás erőssége) a Steelers számára a leggyengébb az Északi Divízióból (15. az AFC-ben!), így kicsit odafigyelve, az offense-t rendberakva a Pittsburgh simán esélyes lehet a csoport megnyerésére is december végén.

Összesítés

A szezon hátralevő része a Hollóknak minden lesz, csak sétagalopp nem. A biztos(nak látszó) csoportgyőzteseken kívül (NE, KC) továbbjutásra esélyes a Bills is, akik az AFC leggyengébb párosításával néznek szembe a maradék 11 játékhéten; a Texans csapatára ugyan a 2. legerősebb schedule vár, a Colts és a Raiders viszont akár tovább is juthatnak a South és a West első vagy második helyén, de ott lohol jelenleg még a Chargers is. Végignézve a North jelenlegi állapotán, kicsi az esély egy wildcardra ebből a divízióból, így egy nagyon kemény szezonra készülhetünk mi, Ravens-szurkolók.

Persze NFL-ről van szó, bármi megeshet: egy rosszkor jött sérülés akár át is írhatja bármelyik gárda januári terveit, de láttunk már brutál formahanyatlást és -javulást is féltávnál.

Forrás:

Baltimore Ravens Hungary

facebook.com/ravens.hungary