Gálázott a Ravens a Texans ellen

Rangadónak indult, gyepálás lett belőle. Ezzel az egy mondattal lehetne röviden összefoglalni a tegnap lejátszott Texans elleni mérkőzést. Érdekesen indult a találkozó, több hiba is érkezett mindkét gárda játékosaitól, elmaradt DPI flag, kihagyott Tucker mezőnygól, fake punt mely kivitelezése nem sikerült valami jól.

Az azonban már ekkor is látszott, hogy Watsonnak nem lesz könnyű meccse, ugyanis a front 7 már az első pillanattól nagyon biztatóan tevékenykedett. A második negyed elején azonban felvillant a kis villanykörte Lamar feje felett, és innentől kezdve ihletett formában láthattuk ténykedni kedvenc kisbékánkat.

Nem sokkal később a védelem is gondolt egyet, ők sem akartak adósak maradni a parádés teljesítménnyel, így szebbnél szebb jelenetekkel tették számunkra élménnyé ezt a derbit. Vizsgáljunk meg három szegmenst, mely dominálása ilyen könnyedén elhódított győzelmet eredményezett.

1. Ismét lecsapott a százfejű sárkány támadósor

    Ahogy azt a beharangozóban említettem várható volt a rengeteg option play alkalmazása a támadósortól. Ricard bevonásával nem egyszer adódott 4-5-féle különböző variáció Lamarnak, attól függően, hogy olvasta az ellenfél védekezését. A fal is kiválóan dolgozott előtte, rengeteg időt és kiváló blokkokat biztosítva. Ennek köszönhetően nem csak a zseben kívül, de a zsebben is idei talán legjobb teljesítményt hozta másodéves irányítónk (2 TD passzt osztott ki a zseben belül). Ember legyen a talpán az a védőkoordinátor, aki hatékonyan fel tudja készíteni fiait erre a hihetetlenül sokszínű, komplex támadójátékra!

2. Judon mellett többen is beszálltak a pusztításba

    Összesen 7 sacket és 9 yardveszteséges szerelést mutattak be tegnap kedvenceink, Judon ebből két zsákot vállalt. Mellette kiemelném még Fergusont is, a sack daddy becenévvel focizó rookie óriás ugyanis igen biztatóan mozgott, jól ölte a futást, de folyamatos nyomást jelentett Watson számára is. Az új szerzemény, Domata Peko játékát is öröm volt nézni, noha a tegnap számai nem mondhatók kifejezetten jónak, a játék képe alapján ő is hasznos része lehet a hollók rendszerének idén. Tyus Bowser is formába jött, ugyanis ő is kétszer kényszerítette a porba szegény Watsont. Igazán örömteli lenne, ha egy picit jobb támadófalak ellen is meg tudnánk közelíteni ezt a teljesítményt!

3. Peters érkezése óta szárnyal a secondary

   Nem gondoltam volna, hogy az ellenünk mindig tündöklő Hopkinst 100 yard alatt tudják tartani a srácok. Azonban ez mégis megtörtént, sőt, a kulcsszituációkban sem remegett meg a védelem leghátsó részét képző játékosok keze és megálljt parancsoltak a Texans passzjátékának. Humphrey is meccsről meccsre magabiztosabb és mintha egyre kevesebb hibát vétene, de ezúttal Brandon Carr sem maradt le senkiről. Jimmy Smith második lett a tackle listán Judon mögött, tehát a cornereknek igazán kijár a buksi simogatás a tegnapi performance után. Érdekes lehet mi Marcus Peters szerepe ebben az egész formajavulásban, de egy biztos, amióta magára öltötte a lila mezt, sokkal keményebb és magabiztosabb képet fest a secondary.

Forrás:

Baltimore Ravens Hungary

facebook.com/ravens.hungary

Fotó: baltimorebeatdown.com