NFL HUNGARY

2019.sze.29.
Írta: nflfan komment

Kyle Allen visszatér Houstonba, hogy szembenézzen egy másik régi barátjával

Amikor a Panthers Houstonba indul, Kyle Allen ebben a szezonban második kezdőként lejátszott meccse az irányító második egymást követő hazatérése is lesz egyúttal. A múlt héten Allen dominált a szülővárosának szurkolói előtt Arizonában, ahol született és felnőtt.

Tovább

Jon Hilliman az aktív keretben, Russell Shepard IR-en

Nem igazoltunk le egy új futót sem Saquon Barkley sérülése után, egy új játékos azonban mindenképp kellett Wayne Gallman mögé, így felhoztuk a gyakorlócsapatból Jon Hillimant. Az idei UDFA játékosunk korrekt teljesítményt nyújtott az előszezonban, az aktív kerethez azonban ez kevés volt, de most…

Tovább

Bruce Irvin készen áll a 2019-es debütálására

Mindössze egy héttel a franchise történelmének egyik legjobb passzsiettető teljesítménye után, amikor az Arizona ellen a nyolc sack-ből hatot szereztek, a defensive front újabb lendületet kap. A vezetőedző Ron Rivera csütörtökön bejelentette, hogy a defensive end Bruce Irvin vasárnap bemutatkozik a…

Tovább

Az NFL hétéves megállapodást kötött a bírók egyesületével

Bejelentették, hogy az NFL hétéves kollektív szerződést kötött az NFL Játékvezetői Egyesületével (NFL Referees Association). Az új szerződés jövő májusban lép életbe és 2026 május 31. jár le így a jelenleg érvényben levő szerződéssel együtt hétéves megállapodás van a felek között.

Tovább

Antonio Brown vissza akarja szerezni a Raiders-től a 30 millió dollárját

Antonio Brown ugyan már pályára lépett a New England Patriots játékosaként majd elküldték az új csapatától is de még mindig nem végzett a Raiders-el. A hírek szerint az elkapó meg akarja kapni azt a 30 millió dollárt amit az Oakland-i szerződése tartalmazott.

Tovább

Matthew Stafford játéka veszélybe került

A Detroit Lions irányítója Matthew Stafford zsinórban 131 mérkőzésen lépett pályára az NFL-ben de veszélybe került a sorozata. Az irányító csípősérülés miatt felkerült az injury reportra és jelenleg nem lehet tudni, hogy tudja-e vállalni a játékot a Kansas City Chiefs ellen.

Tovább

Jay Gruden állásába kerülhet egy vasárnapi vereség

A Washington Redskins a New York Giants otthonában lép pályára vasárnap este és a hírek szerint hétfőn állás nélkül maradhat a vendégek vezetőedzője. Legalábbis a hírek szerint egy újabb vereség után a Redskins vezetősége megválik Jay Gruden-től.

Tovább

Patrick Mahomes lesz a liga első 200 millió dolláros játékosa

Legalábbis a mai hírek szerint. Annyi biztos, hogy Patrick Mahomes az idei teljesítményével kétséget sem hagy afelől, hogy miért választották meg a tavalyi szezon legértékesebb játékosának és minden jó úton halad afelé, hogy a szezon végén ismét Ő kapja meg az MVP díjat.

Tovább
süti beállítások módosítása