Három csapata is Super Bowl-t játszott de Ő most először lép pályára a döntőn

A San Francisco 49ers csapatának guardja Mike Person most először lép pályára nagydöntőn pedig korábban három csapata is eljutott a Super Bowl-ig. Ennek egy nagyon egyszerű oka van mégpedig az, hogy a támadófalember a döntőkor már nem volt az adott csapat játékosa.

Person-t a 2011-es Draft hetedik körében választotta ki a 49ers de a végső keretszűkítéskor megváltak tőle. A 49ers februárban döntőt játszott és kikapott a Baltimore Ravens-től. A következő szezonban a Colts és a Seattle Seahawks következett. 2013 szeptemberében elküldték Person-t majd februárban Super Bowl-t nyertek a Denver Broncos ellen.

Egy Rams-es kitérő után az Atlanta Falcons következett. Pályafutása során először lett kezdő de a második szezonjában, október végén megváltak tőle. Csapata februárban a Patriots ellen elvesztette a döntőt. Egy évig újra a Colts következett majd visszatért az Őt draftoló 49ershez.

A második 49ers-es szezonja már jól sikerült ugyanis az utolsó két szezonban már fix kezdőnek számít. 30 alapszakasz mérkőzésen lépett pályára az utolsó két szezonban és mindegyik alkalommal a kezdőcsapat tagja volt. Vasárnap először 31 évesen pedig pályára fog lépni a döntőn.

twitter.com, Fotó: knbr.com