Sam Darnold-al fut neki a szezonnak a Vikings, de a szakértők a bye week után már cserét látnak

Nagyon úgy tűnik, hogy a Vikings a 2024-es szezonnak a holtidényben szerződtetett irányítóval, Sam Darnold-al fut neki, de korántsem biztos, hogy ez az év végéig nem fog változni.

Kirk Cousins távozása utána nem maradt tapasztalt irányító a csapatnál. Persze itt van Nick Mullens, aki hetedik évét kezdi meg a profik között, de a vezetőség olyan irányítót keresett, akiben több meccs van és tapasztaltabb. Ő lett Sam Darnold, akinek egy éves szerződést kínáltunk 10 millió dollárért.

Darnold is hetedik évébe fordul a ligában, de jópár meccsel több van a lábában és kezdőként is sokkal több tapasztalattal rendelkezik, mint kollégája.

Az edzőtábor előtti edzéseken, a minicampen vagy a nem kötelező mini táborban Darnold volt a megjelent kezdő játékosokkal, míg a többiek a cserékkel vagy a harmadikszámú csapattal edzettek.

A szakértők úgy vélik, hogy bár hosszú még a felkészülési időszak, de kijelenthetik, hogy Sam Darnold lesz az, aki kezdőként fog pályára lépni a szezon első alapszakasz meccsén. Darnold kezdőként kapott szeret minden eddigi állomáshelyén egészen a tavalyi évig. Minden meccsen amin pályára lépett kezdő volt. Na ez persze nem azt jelenti, hogy jó is.

Most úgy tűnik, hogy a Vikings-ban is kezdő lesz, legalábbis a szakértők így gondolják. JJ McCarthy kiválasztása a drafton viszont alaposan felkavarta a dolgokat. Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy új korszak jön a csapatnál és ehhez az alap egy új, fiatal, tehetséges irányító. JJ McCarthy-ra esett a választás, ami kb papírforma volt az előzetes várakozásoknak megfelelően.

Most mégis felmerülnek a kérdések, hogy vajon felkészült-e már a ligára. Sokak szerint nem rendelkezik olyan kvalitásokkal, mint például az 1/1-es választás, Caleb Williams, aki már ki is lett nevezve kezdőnek.

McCarthy az előszezon eddigi részében a harmadik csapattal edzett Darnold és Mullens árnyékában. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a szezon közben nem jön el az a pont, amikor beküldik a pályára és őt nevezik meg kezdőnek.

A szakértők szerint két pontja lehet az alapszakasznak, ahol a váltás mellett döntenek. Az egyik a bye week utáni forduló, azaz a hetedik vagy a Colts elleni meccs, ami a kilencedik játékhéten esedékes.

Természetesen van még két opció, ami szóba jöhet. Ha Darnold beválik, akkor nincs esély a cserére, mert ha egy értelmes szezont ki lehet hozni ebből, akkor értelmetlen a csere. Sokan poénkodnak vele, hogy az Év visszatérője lesz Darnold és mindenkit meg fog lepni.

A másik forgatókönyv, hogy akár hamarabb is eljöhet a csere, mint a bye week után abban az esetben, ha Darnold nagyon gyengén szerepel. A múltba visszatekintve ez inkább valószínűbb, mint hogy playoffba menetlejen a csapat Sam vezetésével.

De hosszú még a felkészülési időszak és ott vannak az előszezon meccsek is, ahol szinte biztos, hogy Darnold, Mullens és McCarthy is fog elég időt kapni, hogy bemutassa mit is tud.

Forrás:

Minnesota Vikings Magyarország

hungarianvikings.com