Joe Burrow megsérült és három hónapos kihagyással számolhat
Joe Burrow, a Cincinnati Bengals irányítója súlyos sérülést szenvedett a Jacksonville Jaguars elleni mérkőzés első félidejében. A lábujjsérülése hármas fokozatú így műtétet igényelhet és legalább három hónapos kihagyást jósolnak számára.
Burrow bal lábfeje sérült meg egy Arik Armstead által végrehajtott sack közben – végül segítséggel kellett elhagynia a pályát, azonnal az öltözőbe ment, majd MR vizsgálatot végeztek rajta a stadionban. A szakértők szerint ez a típusú sérülés, ha súlyos esetről van szó, komoly fájdalmat okoz és hetekre-hónapokra is ellehetetlenítheti a sporttevékenységet – Burrow már a meccs után járógipszben és mankóval hagyta el a stadiont.
Orvosi vélemények és NFL szakértők szerint, ha műtétre kerül sor, Burrow leghamarabb december közepén térhet vissza, tehát minimum 10–12 alapszakasz-meccset kihagy majd. Ha elkerülhető a műtét, akkor is több hetes rehabilitáció vár rá, de jelenleg az állapot súlyossága miatt a hosszabb távú hiányzásra kell készülniük a Bengalsnak.
Burrow távollétében Jake Browning kap szerepet kezdő irányítóként, akivel tavaly is 4–3-as mérleggel tudták befejezni a szezont Burrow sérülése után. A csapat playoff-esélyei és Super Bowl-oddsai jelentősen romlottak, a támadójáték hatékonysága várhatóan visszaesik.

Az elkapók, mint Ja’Marr Chase és Tee Higgins szerepe is átalakul, mivel Browning elsősorban rövidebb passzokkal és biztonságosabb játékvezetéssel igyekezhet majd pótolni Burrow hiányát.
Joe Burrow sérülése újabb komoly kihívás elé állítja a Benglast: irányítójuk legjobb esetben is csak az alapszakasz végén térhet vissza, miközben a csapat playoff-reményei komoly veszélybe kerültek, és az egész támadósor újra kell magát szervezze Browning vezetésével.
Fotó: apnews.com, masslive.com