Szavazás

Facebook oldaldoboz

Alapszakasz

Sérülések

  • A második körös irányító a Broncos kezdőjeEgy héttel azután, hogy lekerült a sérültlistáról bemutatkozik az NFL-ben az idei Draft második körös választottja. Drew Lock-ot a Denver Broncos potenciális jövőbeli kezdőirányítójának választották...
  • 72 millió dolláros hosszabbítás az Eagles támadófalemberénekLane Johnson számára tegnap elérkezett a fizetésnap. A Philadelphia Eagles tegnap bejelentette, hogy négyéves, 72 millió dolláros hosszabbítást kötött a jobb oldali offensive tacklejével. A falember...
  • A Patriots-nak kickert kellett szerződtetnieA New England Patriots idén igen szerencsétlen a kicker posztot illetően ugyanis a hétvégén már a harmadik rúgóval kell majd pályára lépniük. Nick Folk vakbélgyulladása és műtétje miatt a Super Bowl...
  • A szezon hátralevő részére kidőlt a Colts kezdő tight endjeVéget ért Eric Ebron idei szezonja. Az Indianapolis Colts a mai napon sérültlistára tette a csapat kezdő tight endjét. A támadó már hetek óta bokasérüléssel bajlódik, a 8. játékhéttől folyamatosan...
  • A Seahawks sérültlistára tette a tight endjétA Seattle Seahawks csak szerdán aktiválta játékosát Ed Dickson-t de azóta már sérültlistára is tettek. A támadó térdsérüléssel bajlódik, az augusztusi műtétjét követően eredetileg 4-5- hetes...
  • A Steelers kezdő running backje nem lép pályára a Bengals ellenBiztossá vált, hogy Jamer Conner nem fog pályára lépni a holnap esti Cincinnati Bengals elleni mérkőzésen. A Pittsburgh Steelers running backje vállsérüléssel bajlódik ami nagy csapás az eddig is...
  • Mitchell Trubisky kezdő lesz a Giants ellenMitchell Trubisky-t lecserélték a Los Angeles Rams elleni mérkőzésen és akkor mindenki azt hitte, hogy a gyenge játéka miatt került padra a Chicago Bears irányítója. Később kiderült, hogy a korábbi...
  • Pályára léphet a Rams kezdő elkapójaKét mérkőzéses kihagyás után a hétvégén visszatér Brandin Cooks. A Los Angeles Chargers vezetőedzője Sean McVay tegnap bejelentette, hogy a hétfő esti Baltimore Ravens elleni mérkőzésen visszatér a...
  • Vajon ennyi volt az elsőkörös irányító Chicago-i pályafutása?A hétfő hajnali mérkőzésen látottak ellenére Mitchell Trubisky-t nem ültették le a Los Angeles Rams elleni mérkőzésen hanem valójában csípősérülés miatt cseréltek le a Chicago Bears kezdőirányítóját....
  • Tyreek Hill megúszhatja kihagyás nélkülA hírek szerint közel sem olyan aggasztó Tyreek Hill sérülése mint amilyennek első ránézésre látszott. A hírek szerint a Kansas City Chiefs elkapójának sérülését nap mint felülvizsgálják és jelenleg...

Twitter


Jason Pierre-Paul márciusban szabadügynök lesz

2019.10.08. 21:59 | nflfan | komment

Címkék: szerződés sérülések tampabaybuccaneers jasonpierrepaul szabadügynökök

A kiváló védő jelenleg a nem futball sérültek listáján van és mint azt már többször szóba hoztuk, várhatóan novemberben térhet vissza. A játékosnak még a következő évre is lett volna kontraktusa a Bucs csapatával, de most átalakították a szerződést, mely kondíciói alapján az idei 13,65 milliós…

Lavonte David és az 53-as keret kész

2019.09.02. 16:58 | nflfan | komment

Címkék: szerződés tampabaybuccaneers jasonpierrepaul szabadügynökök lavontedavid jasonlicht noahspence

A linebacker már elkezdte az edzéseket, miután egy kisebb műtéten kellett átesnie nem olyan rég. Az első fordulóban a hírek szerint ott lesz a védő. A nem futball sérültek listájára tette Jason Pierre-Pault-t a csapat, ahogy arra számítottunk. A hatodik játékhét után lehet őt aktiválni.

Jason Pierre-Paul szinte egymaga volt a Bucs pass rush

2019.07.07. 13:45 | nflfan | komment

Címkék: alapszakasz tampabaybuccaneers jasonpierrepaul devinwhite

Az optimista jóslatok is azt mondják, az autóbalesetben nyakcsigolya sérülést szenvedő védő legkorábban októberben vagy novemberben tud visszatérni. Tavaly a Bucs pass rush-t enyhe túlzással szinte egymaga ő jelentette, hiszen a csapat irányítóra helyezett nyomásainak 43,8 %-a tőle származott.

Akiken spórolhat a Buccaneers

2019.01.10. 16:59 | nflfan | komment

Címkék: tampabaybuccaneers deseanjackson jasonpierrepaul geraldmccoy demardotson evansmith cameronbrate

A 2019-es fizetési sapkát figyelembe véve a Buccaneers jelen állás szerint a negyedik legkevesebb mozgási térrel rendelkezik a maga 17,8 milliójával. Azonban ez az összeg nőhet. Egyrészt azért, mert a csapatok várják a fizetési sapka megemelését, ami szinte bizonyos, hogy megtörténik. Ebben az…

Mi az amin még javíthat idén a Giants?

2018.10.18. 18:36 | nflfan | komment

Címkék: alapszakasz newyorkgiants elimanning jasonpierrepaul odellbeckhamjr patshurmur oliviervernon sterlingshepard saquonbarkley

Nagy lelkesedéssel vágtak neki a 2018-as szezonnak, hiszen a csapból is az folyt, hogy eltávolítottuk a felesleges elemeket az öltözőből, a változtatásokkal pedig visszatérhetnek a korábbi sikereink. Ebből gyakorlatilag semmi sem következett be, hiszen erre a szezonra bizonyossá vált, hogy Eli…

Trubisky zseninek tűnt a Bucs védelme ellen

2018.10.01. 11:06 | nflfan | komment

Címkék: tampabaybuccaneers chicagobears ryanfitzpatrick mikesmith jasonpierrepaul jameiswinston mitchelltrubisky

I.negyed: A Bucs pontképtelen, ellenben a két touchdownt is megdobó Mitch Trubisky-vel szemben. Már itt kezdtük ráncolni a szemöldökünket.

Fact or fiction: 35 sack felett zár a Giants

2018.07.28. 14:32 | nflfan | komment

Címkék: alapszakasz newyorkgiants jasonpierrepaul alecogletree jamesbetcher

Komoly átalakulások előtt áll a New York Giants védelme, hiszen James Bettcher érkezésével sémaváltás is történt. A játékoskeret sem maradt a régi, elcseréltük Jason Pierre-Pault és megszereztük Alec Ogletree-t, a drafton pedig többek között érkezett Lorenzo Carter és B.J. Hill. Vajon feljavul a…

Most még a 15. a Bucs D-line

2018.07.18. 16:10 | nflfan | komment

Címkék: alapszakasz tampabaybuccaneers jasonpierrepaul geraldmccoy vinnycurry vitavea

Legalábbis a Pro Football Focus tavalyi teljesítmény értékelése alapján. Teljesen egyértelmű, hogy nagy az elvárás a védőfal felé, azonban ezek a teljesítmény adatok azt is megmutatják, hogy a többi védőfalhoz képest nem kiugróak az elmúlt idény számai.

Giants pozíciós áttekintő: védőfal

2017.07.21. 10:40 | nflfan | komment

Címkék: newyorkgiants jasonpierrepaul oliviervernon

A Giants legendásan híres a bivalyerős védőfaláról, olyan passzsiettetők voltak Giants játékosok, mint Lawrence Taylor, Michael Strahan vagy Justin Tuck, de a jelenlegi keret sem szűkölködik klasszisokból, elég csak Damon Harrison-ra, Jason Pierre-Paulra vagy Olivier Vernonra gondolni. Ugyan…

J.P.P. - Giant egy életre

2017.03.18. 09:20 | nflfan | komment

Címkék: szerződés newyorkgiants jasonpierrepaul szabadügynökök

Jason Pierre-Paul olyan volt, mint egy gyerek a cukorkásboltban, miután aláírta a hosszútávú szerződést a csapattal. "Ez az, amit akartam. Nem tudtam volna elképzelni magam sehol máshol." "Ez sokat jelent nekem, természetesen majd itt szeretném befejezni. Sok srácot láttam jönni-menni, így…