Szavazás

Facebook oldaldoboz

Alapszakasz

Sérülések

  • A második körös irányító a Broncos kezdőjeEgy héttel azután, hogy lekerült a sérültlistáról bemutatkozik az NFL-ben az idei Draft második körös választottja. Drew Lock-ot a Denver Broncos potenciális jövőbeli kezdőirányítójának választották...
  • 72 millió dolláros hosszabbítás az Eagles támadófalemberénekLane Johnson számára tegnap elérkezett a fizetésnap. A Philadelphia Eagles tegnap bejelentette, hogy négyéves, 72 millió dolláros hosszabbítást kötött a jobb oldali offensive tacklejével. A falember...
  • A Patriots-nak kickert kellett szerződtetnieA New England Patriots idén igen szerencsétlen a kicker posztot illetően ugyanis a hétvégén már a harmadik rúgóval kell majd pályára lépniük. Nick Folk vakbélgyulladása és műtétje miatt a Super Bowl...
  • A szezon hátralevő részére kidőlt a Colts kezdő tight endjeVéget ért Eric Ebron idei szezonja. Az Indianapolis Colts a mai napon sérültlistára tette a csapat kezdő tight endjét. A támadó már hetek óta bokasérüléssel bajlódik, a 8. játékhéttől folyamatosan...
  • A Seahawks sérültlistára tette a tight endjétA Seattle Seahawks csak szerdán aktiválta játékosát Ed Dickson-t de azóta már sérültlistára is tettek. A támadó térdsérüléssel bajlódik, az augusztusi műtétjét követően eredetileg 4-5- hetes...
  • A Steelers kezdő running backje nem lép pályára a Bengals ellenBiztossá vált, hogy Jamer Conner nem fog pályára lépni a holnap esti Cincinnati Bengals elleni mérkőzésen. A Pittsburgh Steelers running backje vállsérüléssel bajlódik ami nagy csapás az eddig is...
  • Mitchell Trubisky kezdő lesz a Giants ellenMitchell Trubisky-t lecserélték a Los Angeles Rams elleni mérkőzésen és akkor mindenki azt hitte, hogy a gyenge játéka miatt került padra a Chicago Bears irányítója. Később kiderült, hogy a korábbi...
  • Pályára léphet a Rams kezdő elkapójaKét mérkőzéses kihagyás után a hétvégén visszatér Brandin Cooks. A Los Angeles Chargers vezetőedzője Sean McVay tegnap bejelentette, hogy a hétfő esti Baltimore Ravens elleni mérkőzésen visszatér a...
  • Vajon ennyi volt az elsőkörös irányító Chicago-i pályafutása?A hétfő hajnali mérkőzésen látottak ellenére Mitchell Trubisky-t nem ültették le a Los Angeles Rams elleni mérkőzésen hanem valójában csípősérülés miatt cseréltek le a Chicago Bears kezdőirányítóját....
  • Tyreek Hill megúszhatja kihagyás nélkülA hírek szerint közel sem olyan aggasztó Tyreek Hill sérülése mint amilyennek első ránézésre látszott. A hírek szerint a Kansas City Chiefs elkapójának sérülését nap mint felülvizsgálják és jelenleg...

Twitter


A Miami Dolphins is tradelhet John Harbaugh-ért

2019.01.05. 20:22 | nflfan | komment

Címkék: edzők miamidolphins baltimoreravens jimharbaugh johnharbaugh stephenross

Pár napja megjelent egy hír miszerint a Denver Broncos megszerezné a Baltimore Ravens vezetőedzőjét John Harbaugh-t. A hírt azóta már cáfolták de ezután egy másik érdeklődő is előkerült. Egyes források szerint a Miami Dolphins vezetősége is megszerezné a Super Bowl győztes vezetőedzőt.

raiders_hungary_3.jpg

Jim Harbaugh a Packers vezetőedzőjeként térhet vissza az NFL-be

2018.12.03. 21:03 | nflfan | komment

Címkék: szerződés greenbaypackers mikemccarthy aaronrodgers jimharbaugh

A gyenge szereplés miatt a Green Bay Packers vezetősége 13 év után kirúgta Mike McCarthy vezetőedzőt. Természetesen azt jelenleg nem lehet megmondani, hogy január elején melyik csapatok vezetőedzői posztja lesz majd elérhető de a Sajtfejűek HC posztja az egyik legcsábítóbb lesz a jelentkezők…

Milyen posztokra válasszanak a Drafton: San Francisco 49ers

2016.04.22. 17:49 | nflfan | komment

Címkék: sanfrancisco49ers jimharbaugh chipkelly colinkaepernick nfldraft jimtomsula draft2016

A San Francisco 49ers vezetősége tavaly személyes problémák miatt megvált korábbi sikeredzőjétől Jim Harbaugh-tól és a csapat korábbi defensive line edzőjét Jim Tomsula-t ültették a vezetőedzői székbe. Harbaugh távozása után beindult a domino effektus és a csapat tött kezdőjátékosa eligazolt vagy…

Melyik posztokra válasszanak a Drafton: San Francisco 49ers

2015.04.25. 20:22 | nflfan | komment

Címkék: sanfrancisco49ers frankgore patrickwillis jimharbaugh michaelcrabtree steviejohnson nfldraft chrisborland mikeiupati arikarmstead

A tavalyi szezon közepétől már tudni lehetett, hogy a szezon végkimenetelétől függetlenül a San Francisco 49ers megválik vezetőedzőjétől Jim Harbaugh-tól. Így nem volt meglepetés, hogy az alapszakasz után egyből menesztették a vezetőedzőt de ami ezután következett arra senki…

Jim Harbaugh nem kölcsönös megegyezéssel távozott a 49ers-től

2015.02.16. 20:24 | nflfan | komment

Címkék: szerződés edzők sanfrancisco49ers jimharbaugh

Jim Harbaugh a San Francisco 49ers korábbi vezetőedzője egy múlt heti nyilatkozatában bevallotta, hogy nem kölcsönös megállapodással távozott a csapatától. A 49ers percekkel az alapszakasz végét követően bejelentette, hogy megválik az edzőjétől. A csapat nyilatkozata alapján…

Edzőkeresésben a Raiders

2014.12.31. 16:59 | nflfan | komment

Címkék: szerződés oaklandraiders jackdelrio jimharbaugh reggiemckenzie mikeholmgren markdavis ericmangini patshurmur

A tulajdonos Mark Davis tartja magát a múlt heti interjújában mondottakhoz és rögtön a hét elején nekilátott az új vezetőedző keresésének. Az általa "rock star"-nak aposztrofált Jim Harbaugh szerződtetéséről lemaradt a Raiders hiszen a San Francisco 49ers korábbi…

Bemutatták Jim Harbaugh-t a Michigan-nél, nem Ő lesz a legjobban fizetett edző

2014.12.31. 14:51 | nflfan | komment

Címkék: szerződés jimharbaugh

A Michigan Egyetem ideiglenes atlétikai igazgatója Jim Hackett tegnap hivatalosan is bemutatatta Jim Harbaugh-t a csapat következő vezetőedzőjeként. Tegnap kiderült, hogy az előzetes hírekkel ellentétben Harbaugh közel sem fog annyit keresni mint amennyiről korábban beszámolt a…

Jim Harbaugh a Michigan Egyetem vezetőedzője lesz

2014.12.29. 18:06 | nflfan | komment

Címkék: szerződés sanfrancisco49ers jimharbaugh

Véget ért a Jim Harbaugh-éra. Hónapok óta tudható volt, hogy bárhogyan is alakul az idei szezon, a szezon után elválnak a San Francisco 49ers és a vezetőedző Jim Harbaugh útjai. A csapat végül nem jutott be a rájátszásba és hajnalban hivatalosan is bejelentették az edző…

A legesélyesebb vezetőedző jelöltek

2014.12.28. 17:14 | nflfan | komment

Címkék: szerződés indianapoliscolts arizonacardinals seattleseahawks cincinnatibengals newyorkjets newenglandpatriots denverbroncos buffalobills rexryan sanfrancisco49ers detroitlions jimharbaugh joshmcdaniels mikeshanahan jimschwartz adamgase pephamilton toddbowles danquinn terylaustin darrellbevell huejackson

Ma véget ér az alapszakasz, holnap jön a fekete hétfő és így rengeteg NFL csapat marad majd vezetőedző nélkül. A csapatok (megmaradt) vezetői részéről beindul majd az edzővadászat amelyen szinte egyforma eséllyel indulnak a korábbi vezetőedzők, a jó csapategységet irányító…

A fekete hétfő várható áldozatai

2014.12.27. 16:06 | nflfan | komment

Címkék: szerződés newyorkgiants tampabaybuccaneers washingtonredskins chicagobears neworleanssaints carolinapanthers oaklandraiders newyorkjets tennesseetitans miamidolphins jefffisher rexryan jacksonvillejaguars st.louisrams sanfrancisco49ers atlantafalcons tonysparano tomcoughlin jimharbaugh mikesmith seanpayton joephilbin ronrivera kenwhisenhunt loviesmith marctrestman jaygruden gusbradley

Holnap megrendezik az idei alapszakasz utolsó fordulóját így hétfőn eljön az NFL edzők rettegett napja, a fekete hétfő. Az utolsó alapszakasz mérkőzéseket követően 20 csapat már csak a jövőre fog koncentrálni. Ennek az első lépése az edzők (és több esetben a general…