Szavazás

Facebook oldaldoboz

Alapszakasz

Sérülések

  • A második körös irányító a Broncos kezdőjeEgy héttel azután, hogy lekerült a sérültlistáról bemutatkozik az NFL-ben az idei Draft második körös választottja. Drew Lock-ot a Denver Broncos potenciális jövőbeli kezdőirányítójának választották...
  • 72 millió dolláros hosszabbítás az Eagles támadófalemberénekLane Johnson számára tegnap elérkezett a fizetésnap. A Philadelphia Eagles tegnap bejelentette, hogy négyéves, 72 millió dolláros hosszabbítást kötött a jobb oldali offensive tacklejével. A falember...
  • A Patriots-nak kickert kellett szerződtetnieA New England Patriots idén igen szerencsétlen a kicker posztot illetően ugyanis a hétvégén már a harmadik rúgóval kell majd pályára lépniük. Nick Folk vakbélgyulladása és műtétje miatt a Super Bowl...
  • A szezon hátralevő részére kidőlt a Colts kezdő tight endjeVéget ért Eric Ebron idei szezonja. Az Indianapolis Colts a mai napon sérültlistára tette a csapat kezdő tight endjét. A támadó már hetek óta bokasérüléssel bajlódik, a 8. játékhéttől folyamatosan...
  • A Seahawks sérültlistára tette a tight endjétA Seattle Seahawks csak szerdán aktiválta játékosát Ed Dickson-t de azóta már sérültlistára is tettek. A támadó térdsérüléssel bajlódik, az augusztusi műtétjét követően eredetileg 4-5- hetes...
  • A Steelers kezdő running backje nem lép pályára a Bengals ellenBiztossá vált, hogy Jamer Conner nem fog pályára lépni a holnap esti Cincinnati Bengals elleni mérkőzésen. A Pittsburgh Steelers running backje vállsérüléssel bajlódik ami nagy csapás az eddig is...
  • Mitchell Trubisky kezdő lesz a Giants ellenMitchell Trubisky-t lecserélték a Los Angeles Rams elleni mérkőzésen és akkor mindenki azt hitte, hogy a gyenge játéka miatt került padra a Chicago Bears irányítója. Később kiderült, hogy a korábbi...
  • Pályára léphet a Rams kezdő elkapójaKét mérkőzéses kihagyás után a hétvégén visszatér Brandin Cooks. A Los Angeles Chargers vezetőedzője Sean McVay tegnap bejelentette, hogy a hétfő esti Baltimore Ravens elleni mérkőzésen visszatér a...
  • Vajon ennyi volt az elsőkörös irányító Chicago-i pályafutása?A hétfő hajnali mérkőzésen látottak ellenére Mitchell Trubisky-t nem ültették le a Los Angeles Rams elleni mérkőzésen hanem valójában csípősérülés miatt cseréltek le a Chicago Bears kezdőirányítóját....
  • Tyreek Hill megúszhatja kihagyás nélkülA hírek szerint közel sem olyan aggasztó Tyreek Hill sérülése mint amilyennek első ránézésre látszott. A hírek szerint a Kansas City Chiefs elkapójának sérülését nap mint felülvizsgálják és jelenleg...

Twitter


Michael Crabtree mégsem lesz a Cardinals játékosa

2019.08.06. 20:16 | nflfan | komment

Címkék: szerződés arizonacardinals oaklandraiders baltimoreravens sanfrancisco49ers michaelcrabtree szabadügynökök

Hajnalban bejelentették, hogy Michael Crabtree csatlakozik az Arizona Cardinals csapatához. Később azonban kiderült, hogy mégsem fog megvalósulni a transzfer. Az elkapó hétfőn részt vett egy edzésen majd ajánlatot is kapott a csapattól de nem tudtak megegyezni a feltételekről.

Az AFC észak veretelenségének története

2018.09.10. 11:47 | Legyen Killer | komment

Címkék: nfl alapszakasz indianapoliscolts cincinnatibengals pittsburghsteelers benroethlisberger buffalobills baltimoreravens clevelandbrowns joeflacco andrewluck ajgreen michaelcrabtree johnharbaugh joshgordon huejackson tyrodtaylor joemixon nathanpeterman lamarjackson joshallen claytonfejedelem nfl2018 afcészak afcnorth

Hiába van még hátra két mérkőzés az NFL 2018-as szezonjának nyitó fordulójából, már most kijelenthető, hogy mindössze egyetlen csoport büszkélkedhet azzal, hogy a négyes egyik tagja sem szenvedett vereséget. Ez a kvartett pedig nem más, mint az AFC Észak. Elsőre ez az adat nem tűnhet érdekesnek, de…

35 millió dolláros hosszabbítás a Raiders elkapójával

2015.12.11. 18:22 | nflfan | komment

Címkék: szerződés oaklandraiders michaelcrabtree szabadügynökök

Tegnap bejelentették, hogy Michael Crabtree még hosszú ideig az Oakland Raiders játékosa lesz. A San Francisco 49ers korábbi elkapója az idei offseasonban érkezett és mostantól nyugodtan játszhat a szezon hátralevő részében mert jövőre nem fog visszakerülni a piacra. Az NFL…

Melyik posztokra válasszanak a Drafton: Oakland Raiders

2015.04.30. 17:35 | nflfan | komment

Címkék: oaklandraiders jackdelrio michaelcrabtree curtislofton trentrichardson reggiemckenzie nateallen billmusgrave kennortonjr rodneyhudson danwilliams

Az Oakland Raiders a tavalyi szezon közben megvált vezetőedzőjétől Dennis Allen-től és a szezont az ideiglenes vezetőedző Tony Sparano-val fejezték be. A szezon után azonban lecserélték az edzői stábot és a Sparano, offensive koordinátor Greg Olson, defensive koordinátor Jason…

Melyik posztokra válasszanak a Drafton: San Francisco 49ers

2015.04.25. 20:22 | nflfan | komment

Címkék: sanfrancisco49ers frankgore patrickwillis jimharbaugh michaelcrabtree steviejohnson nfldraft chrisborland mikeiupati arikarmstead

A tavalyi szezon közepétől már tudni lehetett, hogy a szezon végkimenetelétől függetlenül a San Francisco 49ers megválik vezetőedzőjétől Jim Harbaugh-tól. Így nem volt meglepetés, hogy az alapszakasz után egyből menesztették a vezetőedzőt de ami ezután következett arra senki…

Michael Crabtree Oaklandben folytatja

2015.04.15. 09:34 | nflfan | komment

Címkék: szerződés oaklandraiders sanfrancisco49ers michaelcrabtree szabadügynökök

Végre sikerült elkapót szerződtetni Oaklandben. A Raiders hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a szabadügynök Michael Crabtree-t. Az elkapó egyéves, 3.2 millió dolláros szerződést kötött a csapattal. A szerződés teljes összege az ösztönző záradékokkal együtt…

Alex Smith győzelemre vezette a 49ers-t

2012.10.31. 08:01 | nflfan | komment

Címkék: alapszakasz arizonacardinals randymoss sanfrancisco49ers alexsmith johnskelton michaelcrabtree

ARIZONA CARDINALS 3-24 SAN FRANCISCO 49ERS A hétfő esti rangadón kétség sem fért hozzá, hogy melyik csapat fogja megnyerni a találkozót. A San Francisco 49ers kezdő irányítója az első félidőben 146 yardot passzolt és 2 touchdown passzot adott Michael Crabtree-nek. 15…

Szükség van-e Moss játékára San Franciscoban?

2012.05.05. 19:25 | nflfan | komment

Címkék: randymoss sanfrancisco49ers michaelcrabtree mariomanningham

A már visszavonult Randy Moss elfogadta a San Francisco 49ers szerződését és jövőre visszatér az NFL-be, de vajon tényleg szükség van rá? Egyéves szerződést írt alá a 49ers-el, de nincs garantált összeg. A fizetése csak a bónuszoktól függ. Az elkapó már korábban…

Elbuktak a „Szentek”, továbbjutott a 49ers! (videó)

2012.01.15. 09:02 | nflfan | komment

Címkék: neworleanssaints sanfrancisco49ers drewbrees alexsmith frankgore darrensproles playoff2011 marquescolston jimmygraham vernondavis michaelcrabtree

Az NFC főcsoport-elődöntőjének első mérkőzésén a San Francisco 49ers drámai mérkőzésen győzte hazai pályán a New Orleans Saints csapatát. A győzelmet érő touchdownt 14 másodperccel a találkozó vége előtt szerezte Vernon Davis. Az első negyedben minden összejött a San…