NFL HUNGARY


2018.sze.10.
Írta: nflfan komment

Szavazás: Melyik csapat nyeri a hajnali találkozókat?

Az első alapszakasz fordulóból már ismerjük 14 összecsapás eredményét és a hajnali két találkozóval lezárul a játékhét. Az első mérkőzésen a szezonnak új vezetőedzővel nekivágó Detroit Lions fogadja az újonc irányítóval kiálló New York Jets csapatát. Majd az első fordulóban utolsóként hazai pályán…

Tovább

Szavazás: Melyik csapat nyeri az NFC Nyugati csoportját?

A szavazásokat az utolsó csoporttal zárjuk azaz az NFL Nyugattal. A John Harbaugh korszakban két igen komoly gárdáról szólt a csoport. A Seattle Seahawks egyszer megnyerte a nagydöntőt míg a San Francisco 49ers is közel állt a végső sikerhez. A 49ers az utóbbi években visszaesett de a Jimmy…

Tovább

Szavazás: Melyik csapat nyeri az NFC Déli csoportját?

Folytatódjon a szavazás az NFC Déli csoportjával. Erről a csoportról sok mindent el lehet mondani de azt biztosan nem, hogy a folytonosság jellemezné. A csoportok 2002-es újjáalakítása után egészen 2014-ig kellett várni ahhoz, hogy egy csapat egymást követő két évben is az élen tudjon végezni.…

Tovább

Szavazás: Melyik csapat nyeri az NFC Északi csoportját?

Az NFC Északi csoportjával folytatódik a szavazás. Az utóbbi 10 szezonban igazából az Aaron Rodgers vezette Green Bay Packers határozta meg a csoport alakulását és a csoportgyőztes személyét nagyban befolyásolta, hogy az irányító kibírta-e sérülés nélkül a szezont. Tavaly a Minnesota Vikings…

Tovább

Szavazás: Melyik csapat nyeri az AFC Nyugati csoportját?

A mai napon AFC utolsó csoportja következik. A Denver Broncos a Super Bowl megnyerése óta alaposan visszaesett és tavaly csoportja utolsó helyén végzett de megszerezték a Vikings-al remek szezont futó Case Keenum-ot és lehet, hogy idén a Colorado-i gárda fog élre ugrani az utolsó helyről. Ehhez lesz…

Tovább

Szavazás: Melyik csapat nyeri az AFC Déli csoportját?

Az AFC Déli csoportjával folytatódik a szavazás. Peyton Manning ideje alatt igazán nem volt kérdés, hogy melyik csapat végez az élen de az utolsó években teljesen nyílttá vált a csoport. Az alaposan megerősített Jacksonville Jaguars a csoport fő esélyese és valószínűleg nehéz lesz megállítani a…

Tovább

Szavazás: Melyik csapat nyeri az AFC Északi csoportját?

Második csoport szavazáson az AFC egy újabb négyese következik.Véleményed szerint folytatódik-e a Steelers csoporturalma vagy esetleg Flacco háttrébe szorításával Lamar Jackson-al új korszak kezdődik a Ravens-nél. De még ott van Andy Dalton aki a Bengals-al már több alkalommal is bejutott a…

Tovább

Szavazás: Melyik csapat nyeri az AFC Keleti csoportját?

Egy hét múlva kezdetét veszi az idei alapszakasz így nézzük végig a csoportokat, hogy szerintetek melyik csapat fog az élen zárni. Kezdjük az AFC Keleti csoportjával mert itt van egy olyan érzésem, hogy igen egyoldalú végeredmény fog születni. Fotó: bigonsports.com

Tovább
süti beállítások módosítása