Kétszer választott az első három helyen a Texans

A Houston Texans vezetősége folyamatosan linkelt az utolsó heteken. Folyamatosan azt sugallták, hogy nem fognak irányítót húzni a második helyen és olyan jól csinálták, hogy már el is hittem. Ezzel szemben hajnalban eljött a Draft és dupláztak az első három helyen.

A második helyen C.J. Stroud irányító mellett döntöttek. Azért ettől nem esett le az állam mert mondtam magamban, hogy szépen kamuztak. Erre jött volna az Arizona Cardinals és felvillant a csere. Na kiváncsian vártam, hogy ki cserélt és feljött a Houston Texans neve.

Egyből eszembe jutott, hogy tudott valamit az nfl.com szakértője Daniel Jeremiah. Az elemző az utolsó Mock Draftjában beharangozta a Texans cseréjét és nagyon bejött a tippje. A Texans pickjeit zseniálisan eltalálta, utána azért rendesen mellé lőtt de ezt inkább hagyjuk.

A Texans az utóbbi évek spórolása után most egyértelműen lenyomta a "rebuild gombot". Hoztak egy lehetséges franchise irányítót és valakit aki a közeljövőben a védelem arca lehet. Az üzlet nem volt olcsó mert az idei második, a jövő évi első és harmadik választás elment de erre szükség van, hogy ha egy Top játékosért akarsz felcserélni.

Fotó: