Drámai véghajrá! Manning kiszurkolta a Colts győzelmét

Az NFL 16. játékhetének nyitó mérkőzésén az Indianapolis Colts drámai véghajrában verte meg a Houston Texanst. Az oldal vonal mellett ott állt Peyton Manning, aki úgy viselkedett mint egy vezetőedző, igaz látszott rajra, hogy szívesen beállna irányítani.

A Houston Texans szempontjából káprázatosan kezdődött a mérkőzés, ugyanis rögtön az első play-ben megszerezte a labdát. Az Indianapolis Colts irányítóját, Dan Orlovskyt Brian Cushing sackkelte, a QB kiejtette a labdát a kezéből, amelyet Brooks Reed szerzett meg. A Houstonnak 17 yardot kellett megtennie ahhoz, hogy bejuttassa a labdát a Colts end zonejába. Egy Arian Foster futással, a Texans már csak 9 yardra volt a gólvonaltól. A liga egyik legjobb running backje másodjára megoldotta ezt a 9. yardot, így a szerzett labdából touchdownt ért el a vendég csapat, amely még sosem nyert mérkőzést a Lucas Oil Stadionban.

A fantasztikus kezdés után a védelmek vették át a főszerepet. A csapatok csak pár yardos drive-okra voltak képesek. A negyed negyedik percében Adam Vinatieri 23 yardos field goaljával megszerezte első pontjait a Colts. A felvonás utolsó egységeit a Houston rakta fel az eredményjelzőre. A 2. percben Neil Rackers 44 yardról értékesítette field goal kísérletét, ezzel a Texans 10-3-ra vezetett egy negyed után. Érdekesség, hogy a mezőnygólt megelőző drive (54 yard) volt a leghosszabb támadássorozat ebben a felvonásban.

A második játékrészben Dwight Freeney-ék rendre megállították a Houston támadásait. Ebben a felvonásban a Texans csak 38 yardot tudott megtenni, amely egy rájátszásba jutott csapattól harmatgyenge teljesítmény, még úgy is, hogy a vendégeknél Matt Schaub és Matt Leinart sérülése miatt az alakulat harmadik számú QB-je, T.J. Yates irányított. Az Indianapolis meglepően látványos támadásokat vezetett, igaz kevés sikerrel.

Orlovsky vezetésével a Colts továbbra sem tudott TD-t szerezni, de Vinatieri 32 yardos field goaljával négy pontra megközelítette a Texanst. Kilenc másodperccel a negyed vége előtt Jim Caldwell érdekes döntést hozott. A Colts harmadik és 15-nél nyugodtan nekimehetett volna negyedikre, de a hazaiak vezetőedzője lehozta a támadókat és Vinatierit küldte fel. A rúgó elhibázta 42 yardos field goal kísérletét, így a Texans 10-6-ról várhatta az utolsó negyedet.

A második félidőt remekül kezdte a Houston. Foster és Ben Tate futásaival a Texans remekül haladt előre, de a Colts védelme 17 yardra a gólvonaltól megállította a vendégeket. Rackers 35 yardos field goaljával 13-6-ra vezetett a Houston. Az Indianapolis 51 yardos támadássorozatának a végén ismét Vinatieri volt a főszereplő. A rúgó 47 yardról értékesítette field goal kísérletét, ezzel javítva a második negyed végén elhibázott 42 yardos mezőnygól próbálkozását. Az utolsó játékrész előtt a Houston 13-9-re vezetett.

A negyedik negyed 6. percében Vinatieri egy gólra felhozta a Colts-ot. A tizenhatodik szezonját teljesítő játékos 31 yardról értékesítette mezőnygól kísérletét. A harmadik perc közepén egy érdekes first downt szerzett a Houston. Yates passza előbb elkapójának kezéből pördült ki egy szenzációs szerelés után, majd a Colts safety-jének, Antoine Betheának a sisakjáról, válláról felpattanó labdát Jacoby Jones szerezte meg, ezzel first downt szerezvén csapatának. Peyton Manning térdre rogyva vette tudomásul ezt a játékot. A Houston, azonban nem tudta kihasználni szerencsés first down-ját, ugyanis a következő 10 yardot, már nem tudta megoldani, igaz a Houston Rackers 31 yardos field goaljával 16-12-re elhúzott.

A Colts hatalmas lehetőséget kapott a Texans védelmétől, ugyanis az újonc defensive end, J. J. Watt két szabálytalanságot is elkövetett, amely plusz 15 yardot jelentett a hazaiaknak. Orlovsky-éknak 6 yardot kellett megtennie ahhoz, hogy TD-t szerezzenek. Harmadik és 6-nál Glover Quin szabálytalankodott, így a Colts 1 yardra került a Texans end zonejától. Huszonnégy másodperccel a mérkőzés vége előtt Orlovsky 1 yardos passzát Reggie Wayne kapta el, ezzel megfordítva az állást. A vendégek nem tudták kiharcolni a mezőnygól távolságot, így a Colts sorozatban második összecsapását nyerte meg. Érdekesség, hogy az Indianapolis, még nem kapott ki hazai pályán (10-0) a Houston Texans-tól.

(sport365.hu)