Csapatbemutató: Indianapolis Colts

Az Indianapolis Colts az Amerikai Egyesült Államokban, Indiana államban Indianapolis városában játsza a hazai mérkőzéseit. Az AFC Déli csoportjának a tagja.

Kezdetek:

1953-ban egy Carl Rosenbloom vezette baltimore-i érdekeltségû csoport jogot szerzett NFL franchise alapítására. Rosenbloom a hányattatott sorsú Dallas Texans csapatának jogát vehette át, akik korábban számos néven és helyszínen próbáltak eredményesek lenni, minimális sikerrel. Az 1944-ben még Boston Yanks néven induló, majd késõbb a Brooklyn Tigers-szel (az 1910-es évek Dayton Triangles-ével) fuzionáltak, de ez sem volt hosszú egy helyen töltött idõ, hiszen 1949-ben már Bulldogs néven játszottak, New Yorkban. 1950-ben aztán létrejött a Yanks, amelynek tagjait javarészt az All-American konferenciából ismert New York Yankees adta. New Yorkban is mindössze két évet bírta a csapat, majd Dallas-ba került, ám hozzá kell tenni, hogy az 1952-es szezon utolsó két „hazai” meccsét Akronban, Ohioban játszotta a csapat. Az NFL tehát megengedte, hogy a Texans játékosanyagát átvéve a Colts beléphessen a ligába. Nem volt tehát igazán új franchise, és nem is vártak többet az új névtõl a kívülállók, mint a korábbi csalódást keltõ állomásokon. Sikerült azonban sikerre vinni a vállalkozást, a Colts, mint tudjuk a mai napig létezik, és Baltimore-ban is szép idõt élt meg, harminc esztendõt.

A sikeresség és a hosszú távú fennmaradás elsõ lépése a jó marketing volt. A Colts volt az elsõ csapat a ligában, amely cheerleadereket alkalmazott, ezt mára a legtöbb franchise át is vette, sõt az elsõ csapathoz tartozó rezesbandát is a Colts szedte össze, hogy élõben fujják a csapat indulóját a meccsek elõtt.

Elsõ nagy sikerüket az 1958-as csapat alkotta. A Weeb Ewbank edzette Colts 23-17-re múlta felül a New York Giants-et a Yankee stadionban, az NFL döntõ mérkõzésén Johnny Unitas quarterback vezetésével. Unitas volt a csapat legnagyobb sztárja ekkoriban, õt a mai napig az NFL történetének egyik legjobb QB-jának tartják. Mellette Hall of Fameig jutott ebbõl a csapatból a domináns DE, Gino Marchetti, a futó Lenny Moore, az elkapó Raymond Berry, a DT, Art Donovan és a tacklet és guardot is játszó Jim Parker. A Giants elleni mérkõzésen mutatkozott be a máig érvényes hosszabbítás szabályrendszere, és ma már a focitörténelem egyik klasszikusának tekintjük az összecsapást. Egy év múlva megismétlõdött a döntõ párosítása, és a 31-17-es gyõzelemnek hála a Colts megvédte NFL bajnoki címét. 1960-ban a triplázásra készült az immár elit franchise-ok közé emelkedõ baltimore-i csapat, ám a Cleveland Browns lenullázva a csikókat, 27-0-s kiütéssel hagyta el a játékteret. Négy teljes évet kellett várni a bosszúra. Ekkor már a legendás Don Shula, a Colts egykori DB-je volt a csapat vezetõedzõje, miután Ewbanket 1963-ban elküldték a csapattól. A 13-1-es 1968-as szezon lezárásaként ismét a Browns került a Colts útjába az NFL döntõn, ám ezúttal fordult a kocka, és a kékek 34-0-s hengerlésével ért véget a csata. A ’68-as szezon után a média máris a focitörténelem legerõsebb csapatának kiáltotta ki az akkori Coltsot. A III. Super Bowlon (tehát az elsõn, amit valóban Super Bowlnak neveztek) a Colts ellenfele az AFL bajnoka, a New York Jets volt. A döntõ azonban csak formalitásnak tûnt, hiszen Baltimore-ban ezekben az idõkben rengeteg Pro Bowler szerepelt, név szerint Bobby Boyd (DB), Mike Curtis (LB), John Mackey (TE), Tom Matte (RB), Fred Miller (DL), Earl Morrall (QB), Willie Richardson (WR), vagy Bob Vogel (OL). Különösen érdekes történet Morrallé, aki csupán azért került a csapatba,m mert Unitas súlyos válsérülést szenvedett idény elején. Hatalmasat borult a papírforma a meccsen, mivel a Jets 16-7-es gyõzelmével elhódította a világbajnoki címet. A Joe Namath és Matt Snell vezette csapatnak ekkor az a Weeb Ewbank volt az edzõje, aki a Colts elsõ két bajnoki címét is meghozta. Don Shula az 1969-es idény után távozott a csapattól a Miamihoz.

1970-ben Rosenbloom megegyezett Art Rooney Steelers, és Art Modell Browns tulajdonossal arról, hogy csatlakozik a másik 10 AFL csapathoz, amelyek az AFC-t alkotják az AFL-NFL egyesülés miatt. A ’70-es Colts is kiváló erõkból állt. Az új edzõvel, Don McCafferty-vel 11-3-as szezont zártak, és megnyerték az AFC East-et. A playoff elsõ körében nullázták a Bengalst (21-0), majd egy héttel késõbb a Raiderst is kiütötték a rájátszásból (27–17). A Baltimore Colts bejutott a közösülés utáni elsõ nagydöntõbe (Super Bowl V), ahol a Dallas Cowboys sem tudta megállítani õket. Egy végletekig kiélezett csatában Jim O’Brien mezõnygóljával 16-13-ra gyõztek, amit 5 másodperccel a meccs vége elõtt értékesített a kicker. Egy év múlva sem okozott gondot a rájátszásba jutás, elsõ körben a Browns-t verte a Colts, ám az újabb Super Bowl nem jött össze, mivel 1972. január 2-án a Miami Dolphins 21-0-s gyõzelmével elbúcsúztatta a címvédõt.

1972. július 13.-án Rosenbloom elcserélte a Colts franchise jogát Robert Irsay-vel, aki a Los Angeles Rams tulajdonosa volt, így mindkét helyre új fõnök került, ám a játékosok megmaradtak. A Colts sztárjai kiöregedtek, és Joe Thomas Gm-kedésével új irányvonal kezdõdött. Szépen sorban megszabadult az inkább már múlt játékosainak tekinthetõ sztároktól, élükön Unitas-szal, és tradek révén megfiatalította a csapatát. A Colts Thomas elsõ évében több mint 20 draftpickje volt a franchisenak. Az eredmény nem maradt el, 1973-ban wild cardig meneteltek, illetve 1975 és 1977 között zsinorban háromszor nyerték meg az AFC Eastet. Az 1976-os csapatból ráadásul egy szezon MVP is kikerült: Bert Jones quarterback volt a sikerek fõ kovácsa a „Sack Pack”-nek becézett félelmetes defense line-on túl. A ’70-es évek közepének sikeressége után azonban három egymást követõ negatív szezon következett a csapat életében. 1981-ben a védelem volt katasztrofális, NFL-rekordnak számító 553 pontot engedélyezett. Szintén elsõk voltak az örökranglistán minden idõk legkevesebb sack-jével (13) és legkevesebb punt return-jével (12). Következõ évben a támadók is szétestek. 1982. november 28.-án a Colts nem tudta átlépni a félpályát egész meccsen a Bills ellen! Ez a teljesítmény egészen 2000-ig egyedülálló volt. Végül 0-8-1-es nyeretlen szezont zártak a sztrájk miatt rövid 1982-es esztendõben. A szánalmas teljesítménynek köszönhetõen a Colts kapta a jogot, hogy elsõként húzzon a drafton, és ki is szemelték megváltónak a Stanford sztárját, John Elway-t, aki azonban hallani sem akart róla, hogy a Colts játékosa legyen, sõt, azzal zsarolta a csapatot, hogy inkább elmegy a New York Yankees-be baseballozni, ha Baltimore-ban kellene játszania. A hiszti sikeres volt, Elway-t Denverbe cserélték, a védelmet rendbe rakták, és jóval biztatóbb 7-9-es szezont zártak 1983-ban, mint kiderült, utolsó szezonjukban Baltimore-ban…

Csapatadatok
Teljes csapatnév Baltimore Colts (1953–1983)
Indianapolis Colts (1984–)
Székhely Indianapolis, Indiana
Alapítva 1953
Csapatszínek Royal Blue és Fehér
Kabalafigura Spike és Spirit

Vezetőedző Chuck Pagano
Tulajdonos Jim Irsay
General manager Ryan Grigson

Stadionok Memorial Stadium (Baltimore) (1953–1983)

RCA Dome (1984–)
- Hoosier Dome néven (1984–1993)

Lucas Oil Stadium (2008-tól)
Szereplés
NFL (1953) Western Conference (1953–1969)

- Coastal Division (1967–1969)
American Football Conference (1970–)
- AFC East (1970–2001)

- AFC South (2002–)
Bajnoki címek
Bajnokságok (5) NFL Bajnokság (3)
1958, 1959, 1968
Super Bowl (2) 1970 (V), 2006 (XLI)
Konferencia (5) NFL Western: 1958, 1959, 1964, 1968
AFC: 1970, 2006, 2010
Csoport (13) NFL Coastal: 1968

AFC East: 1970, 1975, 1976, 1977, 1987, 1999

AFC South: 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2009

Áthelyezés Indianapolis-ba

1984 elején, mikor a 64 124 férõhelyes Memorial stadion már elég ramaty állapotba került, Irsay arra kérte Baltimore város képviselõit, hogy építsenek új arénát a Colts-nak. Ám mivel a csapat támogatottsága folyamatosan csökkent, a gárda pedig gyengén szerepelt, Irsay elutasító választ kapott. Egyik fél sem változtatott álláspontján, a hosszú vita végén Irsay kénytelen volt radikálisabb lépéseket tenni, és megkezdte tárgyalásait olyan városokkal, amik már rég ki voltak éhezve egy NFL csapatra. A két fõ jelentkezõ Phoenix és Indianapolis volt. A Richard Lugar majd William Hudnot polgármesterrel történõ tárgyalások során egyértelmûvé vált, hogy Indianapolis egy ambiciózus hely ahhoz, hogy igazi „Nagy Amerikai Város”-sá váljon. Ráadásul a Hoosier Dome (késõbb RCA Dome) révén egy tökéletes stadion is rendelkezésre állt egy új csapat befogadására.

Eközben Baltimore-ban egyre rosszabban álltak a dolgok. A Maryland-i bíróság ugyanis ezidõben be akart vezetni egy új törvényt, amely értelmében elvehették volna Irsay-tõl a kizárólagos tulajdonjogot, mivel eddig csak bérelték a stadiont. Sürgõssé kezdett válni a költözés, Irsay akcióba lendült, még mielõtt a maryland-i hatóság be nem nyújt egy számlát. Indianapolis városa több, mint boldog volt, hogy csapathoz jutott, ennek örömére Hudnot polgármester úr 12 500 000 dollárról szóló kölcsönt adott a tulajdonosnak, 4 millióért edzõkomplexumot hoztak létre, és rendelkezésre bocsátották a teljesen új, 57 980 fõ befogadására alkalmas Hoosier Dome-ot. Az egyezség aláírása után a Mayflower Transit cég hajnali kettõkor megkezdte a csapat áthurcolását Indiana-ba és a kamionok egy óra múlva már meg is érkeztek az új székhelyre március 29.-én.

A költözés

A költözés heves reakciókat váltott ki. 1986 márciusában addig fajultak a dolgok, hogy Baltimore képviselõi, valamint a Colts szervezetében lévõk kiadtak egy nyilatkozatot, mely szerint nem ismerik el a relokációt, az Indianapolis Colts-ot teljesen új franchise-nak tekintik, és így az a világon semmilyen múlttal sem rendelkezik, a korábbi Colts diadalok maradnak Baltimore város büszkeségei. Az egyik fõ felszólaló maga Johnny Unitas volt, aki haláláig állította, hogy õ nem Colts, hanem Baltimore Colts játékos, és szóba se hozzák az indianapolis-i csapat kapcsán. Voltak azonban, akik kötõdést éreztek az új csapat iránt az ex-Colts játékosok közül. A legjobb példa John Ehrmann DT, aki 1973 és 1980 között volt a Baltimore Colts játékosa, és játékos pályafutását követõen az indianapolis-i szakmai stáb része lett, olyannyira, hogy a 2007-es bajnoki címnél is aktív részes volt.

Baltimore-nak ezután évekig nem is volt csapata, egészen addig, míg Art Modell a Cleveland Browns tulajdonosa nem akarta ide költöztetni csapatát 1995. november 6.-án. Modell szerette volna megtartani a Browns nevet Maryland-ben is, ám az NFL 1996. február 9.-ei kiáltványa szerint a Cleveland Browns csapatának eddigi címei Cleveland városát illeti, és akárhová is költözik a franchise, a nulláról kell indulnia. A baltimore-i csapat neve végül egy szurkolói szavazás révén Ravens lett, és mi ezzel le is zártuk ezt a mellékszálat.

A Colts utolsó baltimore-i hazai meccsét a Houston Oilers ellen játszotta 1983. december 18.-án. 1998-ig nem is tért vissza a franchise elõzõ állomáshelyére. A sors iróniája, hogy az Indianapolis eddigi egyetlen Super Bowl menetelése során a Ravens-nek esélye volt, hogy megverje a Colts-ot, azonban a csikók Adam Vinatieri 5 mezõnygóljával 15-6-ra gyõzni tudtak Baltimore-ban, ahol az idõsebb nézõk még emlékezhettek mikor a Colts hazai csapatnak számított volna…

A kezdeti botladozás Indy-ben

A város változott, a forma nem. Az elsõ három szezon kiábrándító játéka mellett 4-12, 5-11 és 3-13-as mérlegekre tellett csak. 1986-ban még az a csúfág is megeshetett volna, hogy a csapat nem nyer meccset (ilyen „bravúrra” a modern érában csak a Bucs volt képes 1976-ban - 0-14). Az elsõ 13 meccs zakója után kirúgták Jim Dowhower fõedzõt, és az új HC, a korábbi Patriots mágus Ron Meyer keze alatt utolsó három meccsét behúzta a csapat. 1987-ben úgy tûnt meglesz az elsõ playoff szereplés is a költözés óta. Meyer elsõ fontos lépése az volt, hogy megszerezte a Rams fantasztikus futójátékosát, Eric Dickersont. Dickersonnak az egyetemen Meyer a koordinátora volt. A játékosért elképesztõ ellenértéket adott a Colts draftpickek formájában, de ez ki is járt egy olyan futóért, aki elsõ négy szezonjából háromban minimum 1808 yardot ért el. Amikor nem ért ilyen magasságokba, akkor sérülés miatt meccseket mulasztott. Dickerson tartja a mai napig az NFL két fontos rekordját a rookie yardrekorot 1808 yarddal és az abszolút rekordot is egy szezon alatt 2105 yarddal. Õ volt a Colts elsõ sztárja a csapat költözését követõen, érkezésével került fel igazán az Inidanapolis a térképre, és miatta kezdtek el egyre többen kijárni a Colts meccseire. A Dickerson vezette csapat 9-7-es mérleggel megnyerte az AFC Eastet. Ez azonban csak pillanatnyi fellángolás volt, a következõ szezonok borzalmasak voltak, annak ellenére, hogy Dickerson egészen 1989-ig hozta a szokott jó teljesítményét. 1991-ben 1-15-ös mérleg volt a mélypont, mikor mindössze 143 pontot szerzett a Colts, a legkevesebbet az 1978-as 16 meccses alapszakasz bevezetése óta.

1995-ig nem is volt playoff. Akkor azonban Jim Harbaugh quarterback és Marshall Faulk running back 9-7-es mérleget hoztak össze a csapatnak, ami wild card helyet ért, az AFC döntõben azonban kikaptak Pittsburgh-ben. Egy évre rá, szintén összejött a 9 gyõzelem, ami újabb WC helyet ért, 1997-ben azonban újabb rémálom: 3-13-as szezon, ami a leggyengébb volt a ligában. Azonban ezzel az 1. számú draftpick is a Colts tulajdonába került, ami a franchise történetének legnagyobb változását hozta.

A Peyton Manning éra

Jim Irsay nem bírta a tétlenséget, és kirúgta Lindy Infante fõedzõt, valamint kinevezte Bill Poliant general manager-ré. Polian elsõ lépése Jim Mora Sr. Head coach kinevezése volt, majd draftolta a Tennessee Volunteers egyetemrõl a legendás quarterback Archie Manning fiát, Peytont. Az új csapat építése folytatódott: a ’98-as 3-13-as szezon után, a draft 4.helyén Edgerrin James is csikó lett. 1999-ben 13-3-as mérleget zárt a Colts, ám a fõcsoport elõdöntõben kikaptak a Titans-tõl. Az ezredfordulón is összejött a playoff, a wild card meccs hosszabbításba torkollott, ahol nyerni tudott a Miami, holott Mike Vanderjagt-nek volt egy mezõnygólkísérlete 49 yardról, amivel nyerhettek volna, ám õ mellé lõtte. 2001-ben kidõlt Edgerrin James a hatodik meccsen egy ACL szakadás miatt, azonban az õ pótlása sikerült. Dominic Rhodes lett az elsõ undrafted futó, aki elérte az 1000 yardot egy szezon alatt. A 6-10-es siralmas mérleg a védelemnek köszönhetõ, hiszen 1981 óta nem kapott csapat annyi pontot, mint ekkor a Colts. A szezon után Polian el akarta küldeni Vic Faggio defensive coordinatort a csapattól. Ez Morának nem tetszett, nem akarta, hogy távozzon segítõje, ezért inkább lemondott posztjáról. Mora a gyengélkedés mellett a sajtó elõtt is lejáratta a csapatot mai napig emlegetett nyilatkozatában, mikor a rájátszásba jutásról kérdezték a szezon folyamán.

„Uh...Playoffs? Don\'\'t talk to me about playoffs. You kidding me? Playoffs?! I just hope we can win a game”

(Uh…Rájátszás? Ne beszéljen nekem itt rájátszásról. Szórakozik velem? Rájátszás? Már annak is örülnék, ha tudnánk nyerni egy meccset…”)

Az új edzõ az a Tony Dungy lett, aki az elõzõ hat Tampa Bay-nél töltött szezon alatt négyszer is playoffba vitte csapatát. Dungy ezúttal is playoffba vezette a csapatot, azonban ott egy irtózatos pofon érkezett a New York Jets-tõl (0-41), ami véget vetett a szezonnak.

2003-ban Peyton Manning MVP, azaz legértékesebb játékos lett a szezonban a Titans QB, Steve McNairrel megosztva. A Colts megnyerte az AFC South-t a Titans elõtt, 12-4-es mérleggel. A wild cardon a Denver Broncos sem volt képes legyûrni a csapatot (41-10-es gyõzelem), és a konferenciadöntõbe is sikerült bejutni, hála a Kansas City 38-31-es felülmúlásának. A Super Bowl-ig azonban nem sikerült eljutni. A címvédõ New England 24-14-re legyõzte a csapatot, Manning 4 interceptiont dobott, ezzel esélyt sem hagyva csapatának a gyõzelemre. (A meccs egyébként azért is különleges volt, mert mindössze 7 szabálytalanság tarkította, abból is 6 még a snap elõtt).

2005

A Colts a negyedik csapat lett amely 13 gyõzelemmel kezdte az alapszakaszt, ám hiába volt a legnagyobb esélyese a bajnoki címnek, a playoffban ismét megégett a csapat a Steelers elleni hazai meccs alkalmával. Manning és Marvin Harrison a hatodik hét hétfõ esti rangadóján megdöntötte Steve Young és Jerry Rice irányító-elkapó TD-rekordját, mivel ekkor mutatták be kettejük 86.közös hat pontos akcióját. Két hét múlva Manning élete elsõ gyõzelmét aratta a New England ellen, hat vesztes találkozót követõen. A 14.héten a Jaguars hajtott fejet a csapat elõtt, ezzel a 13-0-s kezdéssel már biztosan megvolt a hazai pálya is a playoffban, volt idõ tehát rápihenni a rájátszásra. A tökéletes szezon álma azonban a következõ héten elrepült, mivel a Chargers 26-17-re legyõzte az Indianapolist. A 16. héten a fiát gyászoló Tony Dungy nélkül kapott ki a Colts az NFC bajnok Seahawks ellen, erõsen tartalékos összeállításban. A záró körben sem a legjobbak játszottak, ám Dungy visszatérésével sikerült így is 17-13-ra nyerni a Cardinals ellen, a 14-2-es alapszakasz mérleg pedig a legjobb volt a csapat történetében a 16 meccses alapszakasz bevezetése óta.

2006. január 15. volt az újabb fekete nap, hiszen a divisional round meccsen a Colts kiesett a késõbbi gyõztes Steelers ellen a hazai pályán elszenvedett 21-18-as vereség miatt. A már 21-10-re is vezetõ Pittsburgh ellen sikerült még egy TD-t majd egy 2 pontos kísérletet értékesíteni, ám nem állt jól a csapat szénája, mikor az ellenfél goalline helyzetbe került. Minden idõk egyik legizgalmasabb végjátékában a Steelers élõ legendája Jerome Bettis kapta a labdát néhány yardra az end zone-tól, azonban sikerült kiverni a kezébõl a labdát, és alighanem megnyerte volna a visszahordás után a meccset a Colts, ha Ben Roethlisberger, a vendégek újonc irányítója nem mutatja be élete elsõ szerelését a pittsburgh-i térfél közepén. A hosszabbítás azonban így is elérhetõ közelségbe került, 46 yardról kellett volna Mike Vanderjagt-nek belõni a mezõnygólt, ám õ ismét hibázott, borzalmas rúgása vetett véget a Colts 2005-ös szezonjának…

2006

Újabb rekord: a Colts lett az elsõ csapat, amely zsinórban két szezont kezdett 9 gyõzelemmel. Sajnálatos módon azonban a következõ négybõl azonban háromszor vesztesen hagyták el a játékteret az indianapolisiak, fõként a liga egyik leggyengébb futás elleni védekezésének köszönhetõen. Ettõl függetlenül a 15. játékhéten sikerült megnyerni az AFC déli csoportját (egymást követõ 4. alkalommal) a Bengals elleni MNF alkalmával – meglepõ de ezzen a meccsen pont a védelem mutatott be ragyogó játékot. A végsõ mérleg 12-4 lett, a 3.legjobb az AFC-ben. Ez is rekord: a Colts volt az elsõ csapat, amely zsinórban 5 szezonban nyert legalább tízszer. A 13. héten, a Titans ellen a Manning-Harrison tandem ráadásul minden idõk legtöbb TD-jét összehozó párosa lettek.

A wild cardon a Kansas City-t sikerült legyõzni 23-8-ra, úgy, hogy Manning 3 interceptont dobott. A védelem azonban megtáltosodott: összesen 44 yardot engedett futni ellenfelének (amelyben Larry Johnson is szerepelt), és az elsõ félidõben csak 2 yardot engedélyezett passzolni. Sõt, a Chiefs nem csinált 1st downt a 3. negyed végéig. A következõ, Ravens elleni meccsrõl már volt szó: 15-6-os gyõzelem, ismét kiváló védekezéssel.

A Super Bowl-ba kerüléshez a nagy mumus Patriots-on kellett túljutni az RCA Dome-ban, ez volt a Colts 3. AFC döntõje az indianapolis-i idõk alatt, és az elsõ AFC döntõ fedett pályán. A vendégek már 21-3-ra is vezettek, ám Peyton Manning élete meccsét játszva visszahozta csapatát a sírból, zsinórban harmadik alkalommal legyõzve a Patriots-ot, a végeredmény 38-34 lett. A 18 pontos hátrány megfordítása a legnagyobb az AFC döntõk történetében, és a teljes playoff történelemben is csak egy alkalommal fordult elõ ezelõtt.

Super Bowl XLI

2007. február 4.-én a Chicago Bears 29-17-es legyõzésével megszerezte története legnagyobb sikerét a franchise, pedig nem indult jól a meccs: Devin Hester azonnal TD-re váltotta Vinatieri kickoffját, és Manning is már a meccs elején eladta a labdát. Nem múlik el Colts meccs rekord nélkül: a két csapat 6 labdaszerzése az elsõ félidõben Super Bowl-rekord. A meccs MVP-je Peyton Manning lett, 38-ból 25 passza célba ért, és volt egy TD-átadása is Reggie Wayne-nek.

A két futó, Dominic Rhodes és Joseph Addai összesen 190 yardot futott 1 TD-nal megspékelve, Vinatieri pedig 4 FG kísérletébõl háromszor pontos volt. A védelemben Bob Sanders és Kelvin Hayden is szedett egy interceptiont Rex Grossmantól a meccs hajrájában, a cornerback ráadásul 56 yardos visszafutásával touchdownt is szerzett.

A Colts lett az elsõ „Dome csapat” amely szabad téren nyert (Miamiben), az elsõ amely esõben nyert, és az elsõ, amely statisztikailag a leggyengébb futás elleni védelemmel bírt az alapszakasz mutatók alapján. Tony Dungy lett a harmadik ember, aki játékosként és edzõként is Super Bowl gyõzelmet ünnepelhetett (Tom Flores és Mike Ditka elõzte meg), és az elsõ afro-amerikai fõedzõ lett Super Bowl gyûrûvel az ujján. Végül a Colts lett az elsõ AFC South csapat,a mely nagydöntõt nyert. Érdekesség, hogy három SB részvételük alkalmával, mindig Miamiben volt a döntõ.

2007

Tovább nõtt a rekord 2007-ben, elvégre ismét sikerült tizenvalahány gyõzelmet összeszorgoskodni, ezúttal 13-3 lett a csapat mérlege, annak ellenére, hogy szezon közben számtalan sérülés tizedelte a csapatot. A rájátszásban a közvélemény azt várta a csapattól, hogy állítsa meg az addig tökéletes Patriots-t, ám a meccs létre sem jöhetett mert a Colts saját pályáján kapott ki a meccs javában Tomlinsont nélkülözõ San Diego ellen 28-24-re a divisonal round keretein belül 2008. január 13.-án. A két csapat az alapszakasz során is találkozott San Diegoban egy esős mérkőzésen, amely Manning 6 eladott labdájáról marad emlékezetes, ill. arról, hogy ennek ellenére is megvolt Colts esélye a győzelemre, de az utolsó másodpercekben Vinatieri mezőnygólt hibázott és a csapat alulmaradt az azóta mumusként emlegetett San Diego ellenében.

2009

A Colts történetének egyik legjobb szezonja volt ez. Az egész idény alatt csak kétszer veszített meccset az Indy, és Manning is remekül teljesített. Az AFC déli csoportja élén végzett, és a rájátszásban a Baltimore Ravenst (3-20), majd az Amerikai-főcsoport döntőjében a New York Jetset (17–30) búcsúztatta. Végül a Super Bowl XLIV fináléjában a New Orleans Saintssel küzdött meg. Sokáig vezettek, de a Saints összeszedte magát, és fordítani tudott. Végül pedig Manning eladott labdája miatt megsemmisítő vereséget szenvedtek.

2010

A Colts ebben az idényben nem remekelt. Joseph Addai, Dallas Clark és Austin Collie és sérültek voltak sokat, de a 16. játékhéten sikerült kiharcolni a play-off ba jutást. Érdekesség, hogy a 14. meccse után az Indi 1. volt passzolt yardokban, míg a futottakban az utolsó.

Viták

Jonathan Kraft a New England elnöke azzal vádolta a csapatot, hogy a 2007. novemberi meccsen végig gyanús hangokkal próbálták meg a vendégek koncentrációját gyengíteni. A problémafelvetés jogos volt, azonban a CBS tv csatorna magára vállalta a hibát, ezáltal tisztázta a Colts-ot a vádak alól.

Ugyanezen szezon zárómeccsén a Titans volt a Colts ellenfele, akinek már nem volt tétje a találkozónak, így tartalékos összeállításban léptek pályára. Ugyanakkor a Tennessee hatalmas harcot vívott az utolsó playoff helyért a Browns-szal, akiknek az utolsó meccsen is kemény ellenfelük volt. Mivel a Titans nyert, Clevelandben nem nézték jó szemmel az ügyet és csalással vádolták a két csapatot, igazi bizonyíték azonban nem volt ezekre a találgatásokra, és elsikkadt az ügy.

A Lucas Oil stadion

24 év után búcsúzik a Colts az RCA Dome-tól és 2008 õszén már a Lucas Oil stadionban fogadja ellenfeleit. 2004 decemberében született a megállapodás Jim Irsay és a város között az új stadionról, amit 675 millióért építettek meg. Később a Lucas Oil cég nyerte el a névhasználati jogot, 122 milliót fizettek, hogy 20 évig ők legyenek a névadók.

A hét emeletes építménybe 63 000 nézõ fér be a meccsekre, de akár 70 ezer fölé is emelhetõ a létszám NCAA focimeccseken vagy koncerteken, illetve NCAA kosármeccseket is rendeznek majd a 167 000 m2 területű stadionban. A mobilis tető miatt akár a szabad ég alatt is lehet ezután Indianapolis Colts meccs, ám a műfű továbbra is megmarad. Az új stadion nagyobb és jobb, mint az RCA volt rengeteg tekintetben. 13 mozgólépcső, 11 utaslift, 800 mellékhelyiség, modernebb eredményjelző táblák és visszajátszás monitorok és 142 luxus hely várja a nézőket. A stadion állandó helyszíne lesz az összes NCAA kosárlabda tournamentnek, köztük a final fournak idén, illetve itt rendezik 2012-ben a Super Bowlt is.

Logó és mez

A Colts logója és meze 1953 óta gyakorlatilag nem változott. Fehér sisak, egy kék lópatkóval rajta. Kék mez, oldalt és az ujján fehér csíkkal, illetve fordított összetételben. 1982 és 1986 között ezek a fehér csíkok szürkék voltak. Ekkoriban a patkón belül mezszámok is szerepeltek, de ’87 után visszatértek a fehér verzióra. 1995 elsõ három meccsén kék nadrágot húztak fel mindkét szereléshez, de gyorsan visszaváltoztatták ezt is a megszokott fehér nadrágra. A 2004-es szezonban a kék sisakrácsot szürkére cserélték, ami ma is él, 2006 óta pedig nincsenek csíkok a sportszáron.

A Pro Football Hall of Fame-be beválasztott játékosok

  • Raymond Berry WR (1955–1967) Beiktatva: 1973
  • Eric Dickerson RB (1987–1991) Beiktatva: 1999
  • Art Donovan DT (1950, 1953–1961) Beiktatva: 1968
  • Weeb Ewbank Edzõ (1954–1962) Beiktatva: 1978
  • Ted Hendricks LB (1969–1973) Beiktatva: 1990
  • John Mackey TE (1963–1971) Beiktatva: 1992
  • Gino Marchetti DE (1953-1964, 1966) Beiktatva: 1972
  • Lenny Moore RB (1956–1968) Beiktatva: 1975
  • Jim Parker OT/OG (1957–1967) Beiktatva: 1973
  • Joe Perry FB (1961–1962) Beiktatva: 1969
  • Don Shula Edzõ (1963–1969) Beiktatva: 1997
  • Johnny Unitas QB (1956–1972) Beiktatva: 1979

(wikipedia.hu)