Kenny Britt-et ismét megműthetik

A Tennessee Titans vezetőedzője Mike Munchak egy tegnapi nyilatkozatában elárulta, hogy Kenny Britt-nél szükség lehet egy második műtétre. A wide receiver szinte az egész tavalyi szezont kénytelen volt kihagyni térdsérülése miatt. Az alapszakasz harmadik mérkőzésén térdszallag szakadást szenvedett.

Britt játékára nagy szükség lenne a Titansnál, hiszen a 2009-es és 2010-es szezonban a csapat legeredményesebb elkapója volt. A három tavalyi mérkőzésén 289 elkapott yardot és 3 touchdownt ért el. Nate Washington-al és Jared Cook-al egy ütőképes triót alkothatnának hosszútávon is.

Britt esete nagyban hasonlít csapattársának tavalyi helyzetére. A defensive end Derrick Morgan ugyanilyen sérülés miatt nem játszhatott a 2010-es alapszakaszban és a tavalyi offseasonban átesett egy második műtéten is. Ezt követően viszont az egész tavalyi szezonban a csapat rendelkezésére állt.

(nfl.com)