A liga történetének egyik legjobb running backjére emlékezve

Múlt hét hétfőn a jövőbeli Hall of Fame running back, LaDainian Tomlinson bejelentette a visszavonulását. Egy napos szerződést kötött a San Diego Chargers-el és régi csapatának tagjaként akasztotta végleg szögre a sisakját.

A nemsokára a 33. életévet betöltő futó 11 éven keresztül szerepelt az NFL-ben. A 2001-es Draft első körének ötödik helyén választotta ki a Chargers. Nyolc évig játszott San Diegoban majd az utóbbi két évben a New York Jets játékosa volt. 2006-ban 1.815 futott yardot és 28 futott touchdownt szerzett aminek köszönhetően megválasztották a liga legértékesebb játékosának (MVP).

"A tavalyi szezon végén tudtam, hogy a visszavonulás is egy lehetőség. Ez nem azért volt mert nem akartam volna soha többet játszani. Nem ez volt az ok. Egyszerűen csak ideje tovább lépni." - nyilatkozta Tomlinson a visszavonuló beszédében.

Tomlinson nem feledkezett el régi csapattársáról Junior Seau-ról sem, aki idén május 2.-án önkezével vetett véget az életének.

"Egy dologra emlékszem Junior visszavonulásával kapcsolatban. Kiállt ide és a beszédében azt mondta: Ma diplomáztam le. Huszonvalahány éven keresztül futballoztam és ezen a ponton ez majdnem olyan mint a régi iskolás évek. Amikor sok mindent feláldoztál és végül sokat is tettél le az asztalra -- mentálisan, pszihikálisan, a testeddel, egyszóval mindennel." - idézte Seau-t.

A Chargersnél töltött 9 éve alatt 141 mérkőzésen szerepelt. 12.490 futott yardot, 138 futott touchdownt továbbá 530 elkapásból 3.955 elkapott yardot és 15 elkapott touchdownt szerzett. Öt alkalommal választották be a Pro Bowl és három alkalommal az All-Pro keretbe. Tomlinson szerezte a Chargers történetében a legtöbb futott yardot, a legtöbb futott touchdownt és a második legtöbb pontot (918).

"És a mai napon én Junior-t idézem. Úgy érzem mint ha csak ma diplomáztam volna le. Komolyan így érzem, mert az élet nagy része még előttem áll. Egészséges vagyok. Boldog ember vagyok egy nagyszerű családdal. Nagyon izgatottan várom, hogy szurkoló legyek és nézhessen ahogyan a srácok játszanak." - mondta Tomlinson.

A Jetsnél töltöt két éve alatt 1.194 futott yardot és 7 touchdownt szerzett. A 2010-es szezonban a csapat legeredményesebb running backje volt a 914 futott yardjával. Két év alatt 94 elkapásával további 817 elkapott yardot és 2 touchdownt szerzett.

A Chargers elnöke, Dean Spanos elmondta, hogy Ladainian volt az egész szervezet szíve és lelke. Továbbá visszavonultatják Tomlinson 21-es mezszámát. Junior Seau, Dan Fouts és Lance Alworth után Tomlinson a negyedik Chargers játékos akinek a mezszámát visszavonultatták.

Karrierje során 13.684 futott yardot szerzett amivel ötödik az NFL örökranglistáján. Csak Emmitt Smith, Walter Payton, Barry Sanders és Curtis Martin előzi meg ezen a listán. Mindegyik játékos tagja a Hall of Fame-nek ahova (teljesen biztos) öt év múlva Tomlinson-t is beválasztják majd.

Díjak:

5 Pro Bowl (2002, 2004, 2005, 2006, 2007)

4 All-Pro (első keret) (2004, 2005, 2006, 2007)

2 All-Pro (második keret) (2002, 2003)

Legtöbb szerzett yard az NFL-ben: 2006, 2007

AP NFL MVP: 2006

PFWA NFL MVP: 2006

Átlépte a 10.000 futott yardot

Az NFL történetének ötödik legtöbb yardot szerző játékosa

Walter Payton Az év embere díj (2006)

Bart Starr Az év embere díj (2007)

A liga egyik legjobb futójának karrierje:

(nfl.com)