Terrell Thomas felépül az edzőtáborra

A New York Giants cornerbackje, Terrell Thomas egy szombati nyilatkozatában elárulta, hogy az edzőtábor kezdetére teljesen egészséges lesz. Thomas 11 hónapja, a tavalyi Chicago Bears elleni előszezon mérkőzésen szenvedett keresztszallag szakadást és az egész tavalyi szezont kénytelen volt kihagyni. A fiatalok futball táborában, a kaliforniai Rancho Cucamonga-ban elárulta, feltett célja, hogy minél hamarabb visszaszerezze kezdőcsapatbeli helyét.

"Teljes munkát végezhetek az edzőtábor kezdetéig is és az edzések közben folyamatosan figyel majd az orvosi stáb. Az út elején vagyok, még rengeteget kell dolgozni. Higgyétek el, hogy nagyon keményen fogok dolgozni. Határozott megígérem, hogy ugyanazt a játékot fogják látni amit tavaly mutatott a csapat és igyekszek jobbá tenni a secondary-t." - írta saját weboldalán Thomas.

Thomas-t a 2008-as Draft második körében választotta ki a Giants. 44 mérkőzésen szerepelt és 33 alkalommal tagja volt a kezdőcsapatnak. Három szezon alatt 231 tacklet, 2 sacket, 11 interceptiont és 6 kierőszakolt fumblet szerzett.

(nfl.com)