Mike Williams-t elengedte a Seahawks

A Seattle Seahawks múlt hét pénteken bejelentette, hogy elengedte a sérüléssel bajlódó wide receivert, Mike Williams-t. Újabb mélypont következhet a már eddig is hullámzó karrierjében. A 2005-ös Draft első körének 10. helyén választotta ki a Detroit Lions. Két szezon alatt 37 elkapásból 449 yardot és 2 touchdownt szerzett majd eltradelték az Oakland Raiders-el. Hat mérkőzésen csak 90 yardot szerzett és a Raiders is lemondott az elkapóról. A Tennessee Titans csapatához került. A Titans elégedetlen volt a játékos erőnlétével és elengedték a játékost.

"Meg szeretnénk köszönni mindazt amit Mike nyújtott nekünk az utóbbi két évben és sok sikert kívánunk neki a jövőben." - közölte a Seahawks general managere John Schneider a pénteki nyilatkoztában.

Miután futball nélkül töltött el két szezont a volt USC-s edzője, Pete Carroll Seattlebe hívta. Williams hamar megszerezte a kezdő posztot és csapatának legeredményesebb elkapója lett 751 elkapott yardjával. Az első szezont követően 10.637 millió dolláros szerződést kötött a Seattle-el.

Williams 2011-ben nem találta az összhangot a csapat új irányítójával Tarvaris Jackson-al. A tavalyi szezonban 236 yardot és 1 touchdownt szerzett, majd törött bokája miatt sérültlistára került. A következő szezonban 3 millió dolláros alapfizetés és 250.000 dolláros kerettagsági bónusz illette volna meg. Így most több mint 3 millió szabad helyhez jutott a Seahawks. Williams elengedésével a kezdő posztért még nagyobb harc várható az edzőtáborban. Sidney Rice mellett a tavalyi legeredményesebb wide receiver Doug Baldwin és Golden Tate is komoly eséllyel pályázik a posztra.

(nfl.com)