New York Giants edzőtábor jelentés - A negyedik nap

Egy szomorú eseménnyel, Terrell Thomas sérülésével kezdődött az edzőtábor negyedik napja, ezen kívül azonban történt más is. Jayron Hosley is megsérült, elcsúszott és a térdét szakította fel, amit össze is kellett varrni.

Mark Herzlich továbbra is brillírozik, Mith Petrus-t terítette le az egyik futójáték során. Az újonc safety Will Hill remekül nyúlt közbe David Carr egyik átadásánál. A passz a tight end Christian Hopkins irányába repült. Brandon Bing remekül védekezte le Rueben Randle-t, így nem lehetett felé dobni a labdát.

Bear Pascoe három sikeres elkapást is bemutatott egymás után a 7 vs 7 játéknál. Az elkapásokon kívül sikerült JPP-t is remekül blokkolnia, aminek utóbbi nemigazán örült, a következő play-ben át is verekedte magát két emberen és hiúsította meg Manning passzát. Da'Rel Scott először lépett pályára három nap után. Justin Trattou állapotáról pozitívan nyilatkoztak, a bokaficamot elszenvedő defensive endnek vélhetően nem kell sokat kihagynia.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog