Oakland Raiders edzőtábor jelentés - A 4. nap

A csütörtöki pihenőnapot követően tegnap ismét edzésmunkát végzett a Raiders. A Napa Valleybeli edzőközpontban mintegy 1000 ember volt jelen, hogy élőben kövesse a csapat felkészülését. A szurkolók biztatása sokat segített a játékosoknak az edzésgyakorlatok közben. A szurkolók jelenléte teljesen megváltoztatta az edzés atmoszféráját és a csapat kiváló támadó és védekező playekkel szórakoztatta a kilátogatókat.

A csapat tartalékirányítójának, Matt Leinart-nak az elmondása szerint nagyon évezi a nyílt edzéseket. "A szurkolók mindig mókásak. Itt nagyon szenvedélyesek ami olyan dolog amit imádok. A Raider Nation nagyon kitartó szurkolók akik szeretik a játékot és örülök, hogy részese lehetek mindennek. Úgy gondolom ez nagyon jó nap volt. Gyors volt a tempó. Nagyon jó nap volt, de nem volt túlságosan hosszú, egy kicsit pihenhetünk majd újra visszatérünk a pályára. A szurkolók jelenléte nagyon szórakoztató volt és ez egy produktív nap volt." - nyilatkozta Leinart.

Hasonlóképpen vélekedett a safety Matt Giordano is.

"Nagyon szórakoztató volt. Nagyszerű szurkolóink vannak. Nagyon jó ötlet volt, hogy kilátogathatnak ide és nagyon hálásak vagyunk a biztatásukért. Az edzőtábor azon szakaszában vagyunk amikor nem lehet hátranézni és folyatatni kell a munkát " - nyilatkozta Giordano.

Az edzőtábor első hetének vége felé már kezdenek összeszokni a játékosok. A játékosok egyre jobban tudnak alkalmazkodni az új támadó és védő játékhoz.

"Úgy gondolom a felkészülés egyik fő feladata, hogy mindenkit be kell helyezni a támadó vagy a védősorba. Mindenkire figyelni kell, mindenki megérdemli a figyelmet. Nagyon jó csapatunk van, ami tele van veterán és fiatal játékosokkal. Ez most egy napi procedúra amiből akkor profitálunk amikor elkezdődik az előszezon." - nyilatkozta Leinart.

A negyedik profi évét kezdő wide receiver, Darrius Heyward-Bey is elégedett volt az edzéssel az elkapásaival.

"Még hosszú út van előttünk de egyértelműen még jobbak lehetünk. Ez még csak az edzőtábor első hete, keményen dolgozunk és mindent megteszünk azért, hogy jobban legyünk." - nyilatkozta DHB.

A csapat új cornerbackjét, a San Francisco 49erstől ékező Shawntae Spencer-t is megszólaltatták a tegnapi edzést követően.

"Úgy vélem, hogy sokkal több bajtársiasság és hasonló dolog kell. Minden srácon látom, különösen a defensive endeken, hogy élvezik a játékot és egymásért játszanak." - nyilatkozta Spencer.

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

(raiders.com, Fotó: Oakland Raiders facebook oldalról)