Mérkőzés összefoglaló: Giants 17-24 Cowboys

Sajnos nem a legjobban sikerült a szezon első mérkőzése és 7 pontos vereséget szenvedtünk riválisunktól. A Dallas számos poszton játékosaink felé nőtt, azonban a végén kis odafigyeléssel így is lehetett volna esély a mérkőzés megmentésére.

A mérkőzés szenvedő futójátékokkal indult, egyik csapat sem tudott sokat haladni a földön. Ráadásul David Wilson egy rookie hibát elkövetve a labdát is elejtette, aminek következtében a Dallas jöhetett. Újonc futónk mintha el is sírta volna magát és ezután már csak returnerként állhatott vissza.

Sajnos már a mérkőzés elején látszott, hogy a negyedik számú CB Michael Coe nem tud mit kezdeni a remek napot kifogó Kevin Ogletree mellett. A védelem többi része ellenben kiválóan játszott, egy szép 4th down stopot is be tudtak mutatni! A második negyedben a mérkőzés legszebb giantses megmozdulásaként Michael Boley el kapta Tony Romo átadását, és egészen a 2 yardos vonalig haladt vele. Ha nincs a szabálytalanság, akkor touchdownra is váltja az eladott labdát. Kár érte, mivel két csúfos futás és egy passz után sem sikerült 6 pontra váltani a picket, így maradt a mezőnygól. A Dallas ellenben TD-t is tudott szerezni, Ogletree jutott el az end zone-ba.

A második félidő még csúfosabban kezdődött, Corey Webster csak kereste magát, így újabb Cowboys TD lett az első drive eredménye. Egy hosszú Hixon elkapás ellenben felélesztette a reményeket és a tavalyi bravúros játékok megismétlését láthattuk. Henry Hynoski is többet volt a pályán, a FB tevékenységének köszönhetően pedig a futójáték is alaposan feljavult. Szomorú volt látni, hogy mennyire fáradt a védelmünk, elsősorban a defensive line. Négy posztra volt öt darab használható emberünk, ez igen kevésnek tűnt. Az újonc Markus Kuhn egyelőre nem kap még nagy lehetőséget rookie-ként, így az egyébként meccsenként 25-30 snapet játszó Bernardnak kellett kétszer annyit szerepelnie. A Tuck-JPP-Osi hármas pedig sacket sem tudott szerezni. Az már csak hab a tortán, hogy Romo egy 1 & 30 szituációból szerzett touchdownt, ezúttal Miles Austin felé dobva a labdát. Manning válaszolt is és a korábbi Cowboys játékos Martellus Bennett már bemutatkozó meccsén bemutatott egy bravúros TD elkapást. 2:30-nál a vége előtt jöhetett a Cowboys, az onside kick elmaradt és sajnos utána a bravúr is. Nem sikerült kivédekezni egy 3 & 10 szituációt és Ogletree (ki más?) bebiztosította csapatának a győzelmet.

Értékelés

Offense részről a passzjáték tavalyhoz képest akadozott, ami nem Manningen múlott, hanem a fal gyengébb teljesítményén és az elkapókon. Victor Cruz több csúnya dropot is bemutatott, ugyanakkor nem félek ettől, jövő hétre összekapja magát. Azt se feledjük, hogy Hakeem Nicks sérülés után tért vissza. Őrzőiktől viszont képtelenek voltak elszakadni, ebben javulniuk kell. A futójáték az első félidőben értékelhetetlen volt, később azonban sikerült előrébb lépni és Bradshaw-nak volt egy 33 yardos futása is. Később nagy szükség lesz Wilsonra is, Bradshaw egyedül nem fogja tudni végigvinni a szezont.

A defensive line-ról korábban esett szó, hogy gyengébbek voltak a vártnál. Marvin Austinra lenne nagy szükség, meglátjuk jövő héten pályára tud-e lépni és milyen teljesítményre lesz képes. A linebackerek kb. az elvártat hozták. Chase Blackburn ha így folytatja rövid időn belül ki fog kerülni a kezdőből. Hihetetlen lassú és sokkal dominánsabbnak kell lennie. Keith Rivers viszont kulcsjátékossá válhat ha elkerülik a sérülések. Michael Boley az interceptionnel bizonyított, kíváncsian várom már teljes felépülését. A legnagyobb aggodalom a secondary körül van. Webster csak kereste önmagát, pedig neki kellene stabilitást adnia a sornak. Jövő héttől fogva Prince Amukamarának kell bebizonyítani, hogy miért is ért tavaly első kört. Ha Webster a szebbik arcát mutatja és Amu is úgy játszik ahogy tud, akkor nagy fejlődés várható. Ha pedig nem, akkor alaposan figyeljünk szombatonként a top cornerback prospectekre...

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog