A Giants játékosok vasárnapi teljesítményének értékelése

A győzelmet nem kell megmagyarázni tartja a mondás, most azonban a szokásoknak megfelelően mégis vessünk egy pillantást játékosaink teljesítményére, hiszen a csapatnak lesz mit javítani csütörtökig. Eli Manning alaposan megjárta a poklot az első félidőben. 3 interception is dobott, leginkább saját hibájából, a red zone-ban pedig hatástalan volt az offense teljesítménye. Korábban is láthattunk már ilyen teljesítményt tőle, évente egy-egy INT eső becsúszik irányítónktól. Most azonban sikerült felülkerekednie hibáin, bízott magában és pályafutása egyik legemlékezetesebb második félidejét nyújtotta 510 passzolt yardig jutva. Egyedül a labdára kell jobban vigyázni, ha ezt sikerül kijavítani, akkor nem lesz probléma Manning teljesítményével. Én is csak a fejemet fogtam az első félidőben időnként, de azt hiszem Eli ismét bebizonyította, hogy elit QB.

A futójáték sikeressége miatt egy régi-új arcot, Andre Brownt lehet dicsérni. 2009-ben draftoltuk negyedik körös választottként, azonban újonc évét sérülés miatt kihagyta, utána pedig több csapatokban is megfordult. Végül visszatért New Yorkba, de leginkább a practice squad maradt a számára. Idén rosteren tudott maradni, Bradshaw sérülése után pedig megkapta várva várt esélyét. 71 yardot futott, ehhez pedig csak 13 kísérletre volt szüksége. Ennek ellenére Bradshaw sérülése egyáltalán nem jött jól. Érdekes volt látni, hogy a nyilatkozatokkal ellentétben David Wilson mindössze három alkalommal futhatott a labdával. Jövő héten már négyszer fog. Da'Rel Scottnak szintén nem jött jól Brown remeklése, hiszen a harmadik RB szerepéért lehetne vele harcban a depth charton. Az viszont már most kiderült, hogyha minden mérkőzésen lesz egy futónk aki ilyen átlaggal tud haladni, az nagy mértékben megkönnyíti az offense dolgát.

Hakeem Nicks és Victor Cruz olyan teljesítményt mutatott be, amit még tőlük sem látunk minden héten. Ketten összesen 378 yardig jutottak. Ha két mérkőzés alatt produkálnak ilyen számot azzal is elégedettek lennénk. Ha rajtam múlt volna, Cruz addig nem mehetett volna haza vasárnap, amíg alá nem írja új szerződését. Talán annyi cap maradt még, hogy összejöjjön vele a hosszabbítás. Két ilyen kaliberű elkapót a csapatban kell tudni tartani. Steve Smith könnyebb szívvel távozhatott tavaly, Cruz hiánya jóval nagyobb érvágás lenne. A tight end Martellus Bennett sem volt rossz 72 yarddal, de egy átadást csúnyán elejtett amiből touchdownt szerezhetett volna. Rá azonban hosszabb távon is lehet majd számítani úgy látom. Domenik Hixon elkapása után sérülés miatt kiállni kényszerült agyrázkódás miatt. Kár érte, hiszen ő lehetne a harmadik elkapó. Barden nehezen tudja megtalálni az üres területeket, Randle-ben pedig nem bízik még az edzői stáb.

Mint már annyiszor elhangzott, a támadójáték elősegítője az offensive line, hiszen blokkok nélkül senki nem tud mit csinálni. Nos, a támadófal nálam jelesre vizsgázott. A futójátékkal elégedett voltam, Eli-t egyszer sem tudták sackelni. David Diehl sérülés miatt kiállni kényszerült és Will Beatty visszatért állt be a helyére. Kezdetben elkövetett néhány hibát, újra fel kellett vennie a ritmust. Ugyan előfordult, hogy nagy nyomás volt Manningen, de telhetetlenek azért ne legyünk. Boothe feljavult és Baas is úgy játszott, ahogy azt elvártuk tőle leigazolásakor. Szerencsére Sean Locklear sem lógott ki a sorból. Jó látni, hogy az első számú futó (első héten Bradshaw, most Brown) jó átlagot tud hozni és egy-egy nagy játékra bármikor képes. Ha így folytatja az OL nem lesz probléma.

Ugyanakkor a csapat legerősebb részének tűnő defensive line most sem alkotott maradandót. Egyedül Jason Pierre-Paul az, aki ismét megtett mindent. Osi Umenyiora a Super Bowl és a fizetésemelés után abszolút elkényelmesedett, Justin Tuck pedig vagy nincs formában vagy az idő (és korábbi sérülései) kezd kifogni rajta...Ugyan középen Joseph és Bernard próbál valamit, de ez kevés összességében. Nem is velük volt a probléma, teljesítményükkel mindenképp elégedett vagyok. Joseph meccsenként egyszer képes odaérni az irányítóhoz, amiből vagy sack vagy "csupán" egy nagy nyomás lesz. Ebből dobta Freeman az első interceptiont. Társaiknak ellenben nagyot kell javulnia, különben ismét egy első körös DE pick jöhet a drafton...Egyetlen pozitívum, hogy legalább a blitzek ültek. Igaz ennek megvan a veszélye, hogy az ellenfél veszélyes elkapói a fogalmatlan secondary embereivel maradnak single coverage-ben.

A linebacker sorral kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Nem szerepelnek rosszul, de dominánsabbnak kell lenniük. Igaz ebben a sérülések is belejátszanak, hiszen a kiválóan kezdő Keith Rivers-t nélkülözni kellett és Michael Boley sem teljesen egészséges még, igaz második mérkőzésén második pick-jét gyűjtötte össze. Chase Blackburn közelít tavalyi játékához, a sorból ő szerezte a legtöbb tackle-t egy sack kíséretében. Mathias Kiwanuka viszont észrevehetetlen. A gyenge pass rush miatt lehet több alkalommal a védőfalban is be lehetne őt vetni.

A secondary továbbra sem a legerősebb pontja a csapatnak és nagy szükség lenne egy jó CB érkezésére. Corey Webster egy fokkal jobb volt múlt héthez képest, a pick tetszett. Sokszor viszont mintha csak dísznek lett volna az emberén. Vagyis a közelében. Jayron Hosley kezdett a túloldalon. Nem volt vele semmi probléma, igaz egyelőre ő sem Pro Bowl szint. Később jött a helyére Justin Tryon, akit bárki képes megverni egy az egyben. Ha már Tryon, akkor javaslom hogy rendezzünk egy tryout-ot és a legjobb olvasó New Yorkban jelentkezzen a következő edzésen. Remélhetőleg Amukamara felépül csütörtökre és végre megmutatja miért is ért tavaly első kört.

A special team nem volt annyira gáz, mint szokott lenni. Weatherford megbízható, csodák csodájára Tynes sem hibázott MÉG. Ugyan egyszer benéztünk egy Benn returnt, amivel 55 yardot haladt az elkapó, de ezen kívül nem volt probléma. David Wilson kiválóan játszott, egy 44 yardos visszahordása volt neki is. Van egy olyan érzésem, hogy idén egyszer az end zone-ba is eljut...

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu