Újabb vasárnap, újabb meccs. Hazai pálya, 12. ember, na és persze a nyitó fordulóban bajnokot verő Dallas Cowboys. Kedvezőnek nem nevezhető előjelekkel vártuk a tehenészek elleni meccset, hiába fogadtuk őket a liga legnagyobb előnyét biztosító hazai pályáján, a Century-n.  Vereséggel kezdeni az idényt nem egy kellemes dolog, főleg nem csoport riválistól elszenvedve, így adott volt a feladat,hogy hazai közönség előtt bizonyítsuk, többre vagyunk hivatottak, mint egy újabb 7-9.

Ennek megfelelően a Special Team rögtön nullázta is a Cowboyokat egy kickoff visszahordást követő fumblival és egy blokkolt, TD-re visszavitt punttal 

A 12. ember őrjöng, a csapat mégúgy, szerencsétlen kék-fehérek pedig kezdik érezni,hogy itt bizony játszani kell, ha el akarják vinni a győzelmet. Mert akarták ők, de hát azt senki sem mondta nekik,hogy Seattle-ben bizony keményen játsszák a focit. Hát most megtanulták. Nem csak ők, mások is. Hozzánk ezentúl nem mosolyogva futnak majd be a csapatok. Kétség ül majd az arcukon, és félelem. Félelem attól,hogy jön majd Kancellár, vagy K.J., Sherman vagy Browner, és ha már jönnek, akkor ütnek is. Az pedig fájni fog. Tudja ezt márWitten is, akinek az arca végig árulkodott a benyelt szerelések keménységéről. Pedig ha valaki, akkor a ’boys emblematikus, keménységét már többször bizonyított vezére nem arról híres,hogy bármely védelem megtöri. Nekünk sikerült. A komplett támadósort. A második félidőben esélyt sem adva tartottuk magunknál a labdát, és engedtünk kevesebb, mint 50 yardot Romo-éknak.

Mebane dominált, Wright mindenhol ott volt, Browner probowler, és - a szalagot újból visszanézve – Wagner sem nyújtott olyan rossz teljesítményt,mint az a statisztikákból látszik. Rengeteget küldtük blitz-re, amiket sorra jól oldott meg, így többek között a Romo INT-et hozó playben is ő ért oda hozzá.

A D# tehát tette amit megszoktunk. Itt volt az ideje,hogy a támadók is felnőjenek a feladathoz, és kemény pontokat tegyenek fel a táblára. Sikerült nekik. Ha nem is Brady & Co. szinten termeltük a yardokat, de a Wilson vezette  támadók bizonyították,hogy az első heti kisiklásnál tudnak ők jobbat is.
A fal megtanult kommunikálni és ezáltal elfogadható pass protectiont nyújtani, ráadásul a futás blokkban is odatették magukat. Eljött hát az ideje,egy olyan fanatizáló momentumnak, aminek nem lehettünk szemtanúi az előző fordulóban: a Szörnyeteg megindulása.

Mert még mindig ő a legjobb játékosa ennek az egységnek, és ezt ki is nyilvánította többek között egy futott TD-vel, illetve egy 36 yardos, tackle törő, védőt seggre fejelő futással. Mert csak ennyi kell, hiszen ennyi ez. A csapat szátrja jön,lát, és tör. A közönség mámorban úszik, a srácok pedig elhiszik,hogy mindenre képesek. Jöhet-e jobbkor egy ilyen kaliberű futás, mint a második félidő legelején? Aligha. Onnantól nem volt megállás. A labda a miénk, és ezzel együtt a győzelem is.

Ránk nem jellemző módon, a meccs második felében múltuk felül az ellenfelet, s védtük meg a hazai pályát.  Mert meg kell védeni. Mindenkitől. Jöjjön a Patriotsvagy a Packers, Cardinals vagy a Frisco, ez a mi pályánk, a mi várunk, és eljött az ideje,hogy ezt megtudja minden csapat. Mert ide mostantól nem pihenni járnak az ellenfelek.