A Cardinals ellen megsérült Danny Amendola

A St. Louis Rams nem lehetett felhőtlenül boldog az Arizona Cardinals felett aratott 17-3-as sikerével hiszen megsérült a csapat legjobb elkapója. Danny Amendola-nak a mérkőzés második negyedében sérült meg a válla és már vissza sem tért a mérkőzés hátralevő részében. Egyes hírek szerint nem csak a válla sérült hanem még a kulcscsontja is eltört. Ma reggel CT-vel is megvizsgálták a receivert. Amendola az utóbbi időben nem túl szerencsés a sérüléseket illetően hiszen könyöksérülés miatt ki kellett hagynia a tavalyi szezont. Mindössze 1 mérkőzésen tudott pályára lépni a tavalyi évben. Amendola helyére Brandon Gibson, Austin Pettis vagy az újonc Chris Givens és Brian Quick állhat be a következő mérkőzéseken.

"Igen ez komoly. Nem fogok hazudni. Nagyon fontos szerepe van a támadójátékunkban. A legkevesebb az, hogy érte játszunk a következőkben. Tavaly is kiesett és az is nagyon fájt nekünk. Elégedett vagyok a játékosainkkal és az eddigi teljesítménnyel. Most eljött a pillanat hogy valaki előlépjen és igazán kitegyen magáért." - nyilatkozta Sam Bradford a Rams irányítója.

(nfl.com, Fotó: fantasyknuckleheads.com)