David Wilson (RB) interjúja a Saints elleni mérkőzést követően

- Érzett bármi különbséget a tegnapi mérkőzés kezdete előtt? Tudta, hogy valami nagy dolog fog történni?
- Nem igazán, csak megcsináltam a szokásos bemelegítést, de tegnap este nagyon fáradt voltam, ezért a megbeszélések után felmentem és egyenesen aludni mentem.

- Magasak az elvárásai önmagával szemben. Érezte úgy, hogy egy ilyen mérkőzés lehetséges Önnek ebben a szezonban?
- Visszatérve az első kérdéshez, amikor elaludtam a Bo Jackson-ról szóló műsort néztem az ESPN-en, szóval lehet, hogy erről álmodtam. Kijönni a pályára és egy ilyen átütő játékot véghezvinni kiváló érzés - azt akarod, hogy egy jó mérkőzés legyen. Minden mérkőzésen azt akarod, hogy egy jó mérkőzés legyen. Úgy gondolom, hogy kimentem a csapattársaimmal a pályára és nagyszerűen játszottunk. Több mint 50 pontot szereztünk, ami már rég volt utoljára.

- Beszéljünk arról, hogy mekkora utat tett meg az első mérkőzés óta, amikor elvesztette a labdát és az edző nem küldte vissza a pályára, valamint az érzelmeiről az oldalvonalon.

- Nem volt egy nagyszerű kezdésem újoncként és az újoncok nem nagyon hibázhatnak. Akkor egy olyan helyzetbe kerültem, hogy újra ki kellett érdemelnem az edző bizalmát. Ezzel eléggé megküzdöttem, folytattam a munkát, a munkát a megbeszéléseken, a munkát a pályán és próbáltam újra bizalmat szerezni. Tudtam, hogy meg fogom kapni újra a lehetőséget. Megtettem, amit lehetett, így felkészülten vártam a lehetőség érkezését.

- Úgy érzi, hogy a csapat lassan hozta el Önnek azt, hogy készen legyen?
- Igen, azt tették, amit tenniük kellett. Ez egy remek csapat, remek edzőkkel. Jól döntöttek - ez az oka annak, hogy mérkőzéseket nyernek. Tudták, hogyan kezeljenek és tudták, mit kell tenniük ahhoz, hogy ebbe a helyzetbe juttassanak, ahol nyerni tudok. Csak jó döntéseket hoztak.

- Pénteken az edzésen volt egy nagy visszahordása - érezte, hogy ez fog következni?
- Minden héten végigmegyünk a Special Team játékain és néha nincs benne ennyi, néha pedig van. Ezen a héten az edzésen minden visszahordás, amit csináltam nagyon jónak tűnt. A mérkőzés előtti Special Team megbeszélés előtt az edző oda szokta adni nekem a feladat listát. Ezen a mérkőzésen nem adott nekem, ezért odamentem megkérdezni „edző, hol a feladatlistám?” és ő azt mondta, hogy „nincs rá szükséged - csak fuss gyorsan”. Úgy gondolom, hogy ez egy új dolog lehet - Úgy gondolom végeztem a feladat listákkal.

- A mai 100 futott yardra vagy a visszahordásokra büszkébb?
- Úgy gondolom, hogy a visszahordás touchdown-ra izgalmas volt és egy igazi szikra volt a csapatnak, emiatt úgy gondolom, hogy ezt jobban élveztem. Minden alkalommal, amikor az end zone célterületen vagyok, a csapattal ünnepelünk és látni, hogy milyen boldogok vagyunk.

- Mihez kell több ügyesség: Victor Cruz salsájához vagy a hátraszaltóhoz?
- Az ő salsájához elengedhetetlen a koordináció. Nem sok ember tud táncolni és nem sok ember tud hátraszaltózni. Szerintem mindkettőnek meg van a maga varázsa.

- Mikor tudta, hogy a visszahordása touchdown lesz? Volt egy pont a pályán, ahol azt mondta, hogy „ez az”?
- Amikor a rúgó másodszor irányt váltott.

- Néhány blokkolója azt mondta, hogy látták a Cowboys és a Redskins mérkőzések eredményeit közvetlenül a Pick-6 után. Ön is látta?
- Nem láttam, de már néztük a szezonban, különösen az elmúlt hetekben és különösen ezen a héten, most elérkeztünk egy négymérkőzéses szezonhoz. Függetlenül attól, hogy mit csinál a többi csapat a csoportunkban, mi teljes irányítást akarunk a saját sorsunk felett. Úgy készülünk fel minden héten, hogy megnyerjük az összes mérkőzést, így mi tudunk irányítani.

- Milyen érzés, amikor egy megnyitott területre kerül?
- Amikor egy ilyen lyuk nyílik, csak megköszönöm az Úrnak azt a sebességet, amit kaptam és amiből előnyt szerezhetek. Utálnék olyan ember lenni, aki csak ránéz egy lyukra és azt mondja, hogy „Ember, használhatnám ezt a lyukat, ha egy kicsit gyorsabb lennék.” Ezen a ponton én csak használom az istenadta képességemet.

- Minden csapatról szóló beszéd arról szól, hogy ”már voltunk itt korábban, már keresztülmentünk ezen” - de Ön nem volt itt az elmúlt évben. Bármely pontján az elmúlt pár hétnek, amikor látta a csúcsokat és a mélypontokat tett egy lépést vissza? Meglepődött azon, ahogy a csapat játszik nyomás alatt?
- Nem voltam itt tavaly, de láttam őket megnyerni a Super Bowl-t a tévében. Ezt követően ők draftoltak és azt mondtam, hogy szeretnék nyerni egy SuperBowl-t. Tudtam, hogy azzal, hogy ehhez a csapathoz kerültem erre minden esélyem meg van. Néhány ilyen mérkőzés fáj egy kicsit, de tudjuk, hogy ott van a többi mérkőzés és most a szezon végéhez közeledve nem engedhetünk meg magunknak több olyan hibát. Határozottan akarjuk irányítani a történéseket.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu