Első körös pick lehet: Chance Warmack, OG
A játékos 1991. szeptember. 14-én született Atlantában. Középiskolába természetesen ide járt, a Westlake High Schoolra. Képességeivel már ekkor kitűnt a többiek közül. Első két high school évében csapattársa volt Cam Newtonnak. Egyeteméül az Alabama Crimson Tide-ot választotta. 6'3 magasra nőtt és ha a mérlegre áll 320 lb-t mutat a kijelző.
Elit társakkal játszott iskolájában, például Barrett Jones és D.J. Fluker is kollégája volt a Bamán. Ugyan ők nagyobb figyelmet kaptak Warmacknál, de főhősünk már bemutatkozó évében játszhatott öt mérkőzést. Egyetemi karrierje során összesen 40 mérkőzésen kezdett és számos egyéni elismerést is begyűjtött a három BCS bajnoki cím mellett. 2011-ben a SEC konferencia második, 2012-ben pedig az első csapatba választották az All-American tagság mellett. Önmagáért beszélnek ezek a címek.
Ugyan kicsit kisebb méretekkel rendelkezik az elvártnál, de jól használja adottságait és meglepően hosszú kezeit a játékoknál. Drive blockerként számos alkalommal utat nyitott csapattársainak. Passzjátékoknál is kiváló munkát végez, remekül üti meg elsőként a védőjátékost és jól is fogja meg. Oldalirányban is jól blokkol és képes lehorgonyozni a bull-rush ellen. A defensive tackle-ket és a linebackereket is képes kivonni a játékból.
Hátránya nem sok van, talán pozíciójához képest alacsony magasságát lehet megemlíteni, de ezt is próbálja ellensúlyozni. Ugyan nem az ő hibája, de az egyetemen nagyobb figyelmet kapott Jones és Fluker is, de Warmack jobb játékossá válhat náluk és vélhetően draftolni is előbb fogják őt.
Ezek alapján lazán top10-es pick lehet, én azonban mégis bízom némi csúszásban. Guardokat nem szoktak olyan hamar elvinni, ugyanakkor játékosunk igencsak kiemelkedő prospect. Az elmúlt négy év draftjai közül Mike Iupati kelt el legkorábban 1/17-nél. Tavaly DeCastro is alaposan csúszott. Ugyan valószínűleg elkel már Warmack, de ha mégsem, akkor Reese nem fog gondolkodni. Reménykedni végülis szabad...
Forrás:
Magyar New York Giants Blog