Bowers: "Megvan bennem a potenciál, hogy az egyik legjobb legyek"

Da'Quan Bowers kedden a Tampa Pierce középiskolában járt, hogy sportolásra ösztönözze a fiatalokat, eközben készített vele interjút a Tampa Bay Times újságírója. Bowers beszélt sérüléseiről, letartóztatásáról, és a jövőről ahogy ő képzeli.

A 2011-es draft második körében választott játékostól elég sokat várt a csapat, azonban már ebben az évben achilles ín szakadással került a sérültek listájára, és csak 2012-ben tudott pár mérkőzésre visszatérni, a holtszezont pedig majdhogynem egy letartóztatással is megfejelte saját butasága miatt.

Bowers már egészséges, a holtszezon ideje alatt teljesen felépült, és az egyetlen dolog amit szeretne, hogy végre beteljesítse azokat az elvárásokat, melyeket irányában támasztanak.

"Nem csak a sérülések, de a játékom is. Nem voltam túl domináns, ezt tudom én is. Megvan bennem a potenciál, hogy az egyik legjobb legyek, és az elithez tartozzak, és én még ezt ezen a szinten nem bizonyítottam. Sérüléseim voltak, és egyszerűen nem értettem mi történik. Egy ideig ezen a szinten voltam, de úgy érzem most már elkezdődött egy folyamat. Szóval keresem a lehetőséget, hogy bizonyíthassak."

Bowers elsőként azonban egy nem túl kellemes dolog kapcsán hallatott magáról a holtszezonban. Mióta a La Guardia reptéren lőfegyvert találtak nála, azóta nem nyilatkozott a sajtónak:

"Ez nem volt túl jó dolog, hibát követtem el. Én csak szeretnék bocsánatot kérni a rajongóktól, a szervezettől. Elnézést kérek a családomtól... Ez nem én vagyok, én nem vagyok ilyen ember. Hálás vagyok Mark Dominik-nek, a Glazer családnak és Schiano edzőnek amiért keresztül segítettek ezen a helyzeten."

Miután Bowers pedig felépült sérüléséből, és Michael Bennett a Seahawks csapatához távozott, immáron teljes egészében kezdő, bal oldali defensive end-ként számít rá a csapat. A Bucs megszavazta a bizalmat, azonban ez felelősséggel is jár:

"Ez egy nagy felelősség. Végzem a dolgom, és ebből a csapatból, a legjobb csapat lehet." - mondta.

Az mindenki számára feltűnt tavaly, hogy Bowers lábadozási ideje egy ilyen komoly sérülésből, rendkívül rövid volt, mindösszesen hat hónap:

"Elszántság. Egy achilles szakadás után, visszatérni a pályára októberben nagy lépés volt számomra. Nem ment egyik napról a másikra, és nem volt könnyű. Remek trénereim voltak, és rengeteg támogatást kaptam a csapattól, Schiano edzőtől, Mark Dominiktől és az egész staff-tól. Ők hittek bennem, és azt mondták, csak dolgozzak a visszatérésemen, bíztak bennem. És most újra bíznak bennem. Az én dolgom pedig az, hogy bebizonyítsam ez a döntés, egy jó döntés."

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneers.blog.nepsport.hu