Mark Barron még jobb lehet jövőre?

A Tampa Bay Buccaneers tavalyi első körös draft választottja nem mondható rossznak, sőt! Azonban Mark Barron néhány területen küzdött problémákkal. Persze semmi komoly. Semmi olyasmi amivel ne küzdene meg minden újonc az NFL világában, viszont Ronde Barber távozásával talán egy még jobb szezont láthatunk majd tőle.

A szezon kezdete előtt is nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy Mark Barronjátékának erősségei a line of scrimmage közelében fognak kibontakozni. És bizony ő kérte is, hogy minél többet játszassák a box-ban. Viszont bekövetkeztek a senki által nem várt események. Gondolok itt a cornerback-kek szép lassan történő teljes megfogyatkozására, és ennek köszönhetően Ronde Barber egyre sűrűbben töltötte be a slot corner, illetve a nickelback szerepét.

Ekkor második számú safety-ként Ahmad Black került gyakorta a pályára, ő pedig a mély területeken kevésbé használható. Így Mark Barron is szépen lassan kiszorult a dobozból, és a mélységi területeken kezdett dolgozni. Azt azért meg kell jegyezni, hogy az utolsó két mérkőzésre itt is szép fejlődést mutatott. Gondoljunk csak a Matt Ryan féle passz meghiúsítására Tony Gonzalez felé, az Atlanta elleni mérkőzésünkön.

Barron ezen a területen is képes volt magas szintű játékra, egy két apróbb hibával megtűzdelve, de az ő erőssége mégis csak a "box" ahogy azt már korábban is említettem. Remek a futás elleni játékban, képes gyors blitz-ek végrehajtására, a tight endek fedezésére, itt valóban sokkal nagyobb hatással lehet a játékra.

És meg is érkezett a megoldás Dashon "The Hawk" Goldson személyében, akinek jelenléte mellett egész biztosan többet láthatjuk majd Mark Barront a line of scrimmage közelében, hisz Goldsonnak jobban fekszenek a mély területek. Remélhetőleg ezekkel a változásokkal Mark Barronnak még a tavalyinál is jobb NFL szezonja lesz.

Mark Barron újonc évének legszebb pillanatai:

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneers.blog.nepsport.hu