Eagles edzőtábor 2013 - Védelem
A héten megkezdődött a felkészülés a 2013-as football szezonra, azaz kezdetét vette az edzőtábor. Július 22-én hétfőn az újoncok jelentkeztek a csapatnál néhány veterán társaságában. Július 25-én fog megérkezni a többi veterán játékos, ezt követően kezdődnek a teljes csapatos edzések.
Az új edzői stáb, szakított a Reid-éra alatt hosszú évekig követett gyakorlattal, így idén nem a Betlehem-beli Lehigh Egyetem edzőcentrumában, hanem hazai pályán a Nova Care Centerben és a Lincoln Financial Fielden fognak készülni a fiúk. A felkészülést színesíteni fogja a New England Patriots csapatával való közös edzés, amelyre augusztus 6-én és 7-én fog sor kerülni.
Az idei holtszezonban jelentős változások történtek az egész csapatnál, ami nem kerülte el a védelmet sem. Az új védelmi koordinátor Bill Davis és segítői nagy fába vágták a fejszéjüket, hiszen a tavaly gyászosan szereplő védekező egységet kell gatyába rázniuk.
Ráadásul sémaváltáson is át fog esni a védelem, ami várhatóan hibrid rendszert jelent majd, vegyesen 3-4-es és 4-3-as felállásokkal, hosszú távon pedig a 3-4-es alapfelállás felé való elmozdulással. A változások miatt korábbi biztos kezdő játékosok pozíciója kérdőjeleződhet meg, és olyan játékosok reménykedhetnek a kezdőcsapatba kerülésben, akik eddig többnyire csereként jutottak pályára. Látható tehát, hogy nem fognak unatkozni sem a játékosok, sem az edzők az idei edzőtáborban.
Nézzük most meg a 3-4-es alapfelállás posztjaiból kiindulva, hogy mi várható az egyes csapatrészeknél.
A cikk folytatódik a Philly blog-on! Kattints ide!
Forrás:
Philadelphia Eagles Blog