Mark Barron felnőtt a feladathoz

Annak idején, amikor a 2012-es drafton a Tampa Bay Buccaneers kiválasztotta Mark Barront az első körben, sokan nem értették miért pont egy safety-re esett a választás. És kritikákat is kapott szép számmal a döntés. Az már a tavalyi évben látszott, hogy Barron tehetséges játékos, de hiányosságai azért akadtakbőven. De úgy tűnik fejébe vette, hogy idén végleg elhallgattatja kritikusait, hisz az első három meccsünkön, ötcsillagos játékot produkált.

A New England Patriots ellen volt egy két remek megmozdulása, segédkezett egy sack-ben, és kritikus helyzetben történő interceptionével, életben tartotta a Buccaneers reményeit, az már más kérdés, hogy a csapat ezzel a lehetőséggel, nem tudott élni. Mark Barronnak jelenleg három mérkőzésen van most egy zsákolása, egy interceptione, két levédekezett passza, és 28 szerelése. Mellyel házon belül ő birtokolja jelenleg a legtöbb tackle-t. Ami safety-ként nem kis teljesítmény.

Természetesen ennek az oka az, hogy Mark Barron a hívott játékok többségében dime linebackerként tevékenykedik. Az elmúlt meccseken ugyanis gyakorta választottuk védekezésnél, hogy három safety-vel ugrunk neki egy-egy játékhívásnak. Míg ilyenkor mélységben leginkább Ahmad Black, és Dashon Goldson védekezett, addig Barron-t rendszeresen felhozták a box-ba, egy-egy blitz erejéig. Ez pedig igencsak Barron erőssége. Hisz ki tudja használni fizikai képességeit, főleg a futójátékok ellen, befolyásolja a passzjátékot blitzeivel, és kiválóan leköveti a tight endeket. Érdekes módon, amikor a második héten, a Saints tight endje, Jimmy Graham elkapta a maga 179 yardját, nem igazán használták Barront ebben a minősítésben.

Természetesen Mark Barron még mindig nem tökéletes játékos, hibázni ő is szokott ahogy mindenki. A Patriots elleni meccsen talán benne volt a keze egy-két elhibázott szerelésben. De összességében nagyon jól játszik idén, és ennek a remek védelemnek egy kulcsfigurája lett. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy a 2012-es draft osztály remek választás volt. Gondoljunk csak Doug Martinra, Lavonte Davidre, vagy akár Mark Barronra. Ezek a fiatal srácok, hosszú ideig ennek a franchise-nak a húzóemberei lehetnek.

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneers.blog.nepsport.hu