A Rams két irányítót szerződtetett Bradford pótlására

A St. Louis Rams csapata tegnap szerződtetett két szabadügynök irányítót Brady Quinn és Austin Davis személyében. A korábbi kezdőirányító Vince Young és Tim Tebow neve is felmerült de végül elvetették a szerződtetésüket. Nagy szükség volt irányítóra hiszen Sam Bradford keresztszalag szakadás miatt már nem léphet pályára a szezon hátralevő részére és így csak Kellen Clemens maradt az egyetlen irányító a Rams rosterén.

Brady Quinn a 2007-es Draft elsőkörös választottja volt. A Cleveland Browns csapatánál kezdte meg a pályafutását de sohasem sikerült igazán bebizonyítania, hogy miért is választották ki ilyen előkelő helyen. Három szezont követően távozott a Browns-tól és azóta megfordult a Denver Broncos (2010–2011), a Kansas City Chiefs (2012), a Seattle Seahawks (2013) és a New York Jets (2013) csapatánál is. Idén már két csapat rosterén is szerepelt, de még egyszer sem léphetett pályára.

Austin Davis a tavalyi Drafton szerepelt de egyetlen csapat sem választotta ki a játékosbörzén. Draftolatlan szabadügynökként szerződtette a Rams, de az idei utolsó keresztszűkítés alkalmával elküldték. Ezt követően a Miami Dolphins szerződtette a gyakorlócsapatába. Ismételt szerződtetése kézenfekvő megoldásnak tűnik, hiszen a tavalyi szezonban a Rams játékosa volt, idén végigcsinálta az edzőtábort így jól ismeri a playbook-ot és csapat játékosait.

(nfl.com, Fotó: gannett-cdn.com)