Valóban olyan rossz idén Hakeem Nicks?

A New York Giants játékosa szerződésének utolsó évébe ért, így joggal várná tőle mindenki a jó teljesítményt. Egy nagy pénzért bizony meg kell dolgozni és ez a szezon akár milliókról is dönthet a játékos szemszögéből. Nicks azonban a tavaszi edzéseket kihagyta és csak a nyári edzőtáborban csatlakozott csapattársaihoz. Ez látszik is a teljesítményén, hiszen idén nem szerzett még touchdownt. Most azonban jobban megvizsgálom a játékos idei produkcióját.

A legfájóbb pont tehát ez, a TD-k hiánya. Az alapszakaszban a WR utoljára 2012. dec. 9-én a New Orleans ellen örülhetett hat pontos elkapásnak, ez pedig több mint 1 éve volt. A játékos mellett ez a szurkolókat is megviseli. A frusztrációt néha láthattunk is az elkapón, a Cowboys elleni második mérkőzést pedig lehetséges, hogy nem sérülése miatt hagyta ki (bár pletykákra ne alapozzunk). Amellett hogy fejben nem, fizikálisan sem lehet teljesen rendben a játékos. Korábban az elkapásai után többször is fontos yardokat és touchdownokat hozott, most ezek elmaradtak (igaz múlt héten nem lehetett panasz játékosunkra).

Azt se feledjük, hogy Eli Manning sem élete szezonját futja. 13 mérkőzés után mindössze 16 touchdown átadással áll az irányítónk, ez pedig nagyon nagyon kevés. Mikor teljes szezon futott mindig 20 TD felett zárt, ez idén elmaradhat. Véleményem szerint ez mindenképp kétirányú probléma. Victor Cruz 4 touchdownját 2 mérkőzésen szedte össze, mindössze Rueben Randle és az elmúlt hetekben Brandon Myers a két megbízható célpont az end zone-ban. Nicks komoly kritikát kap, ellenben Cruz semmit, pedig a Cowboys elleni szezonnyitó (3 TD) alaposan megdobta statisztikáit.

Hibásnak érzem a játékhívásokat is. Az év eleji labdaeladások megrémítették a teljes offense-t és az end zone felé sem repül sok labda. Úgy pedig sokkal nehezebb touchdownt szerezni, ha nem oda száll a passz.

Az elkapott yardok számát tekintve nem áll rosszul Nicks. Eddigi 12 mérkőzésén 789 yardott hozott csapatunk számára. Ha ezt az átlagot hozza, 986 yarddal zár. Úgy, hogy motiválatlan, kihagyta a felkészülés nagy részét stb...Mi lenne akkor, ha jó formában is lenne? Ezek alapján én úgy gondolom, hogy jövőre nagy éve lehet. Lássuk hát a legnagyobb évenkénti WR fizetéseket:

1. Calvin Johnson (18,8 millió $)
2. Larry Fitzgerald (15,7 millió $)
3. Mike Wallace (12 millió $)
4. Dwayne Bowe (11,2 millió $)
5. Vincent Jackson (11,1 millió $)
6. Percy Harvin (10,7 millió $)
7. Devin Hester (10,2 millió $) wtf?
8. Andre Johnson (9,6 millió $)
9. Steve Smith (9,4 millió $)
10. DeSean Jackson (9.4 millió $)

Normál esetben Nicks befér ebbe a listába? Be.
Idei éve alapján? Nem.
Csapatunk megadná neki ezt a pénzt? Nem.
Más csapat megadná? Lehetségs.

Valószínűleg tehát a játékos tesztelni fogja a piacot. Ne feledjük Cruz nyáron írta alá új kontraktusát és Rueben Randle is fejlődött tavaly óta. A csapat többi részét is fenn kell tartani illetve erősíteni kell, így képtelenség egy újabb elkapóra évi 9-10 millió dollárt elkölteni. Azonban ha sikerül némileg csökkenteni Nicks igényeit és egy Cruzéhoz hasonló szerződéssel New Yorkban lehetne tartani, akkor nem szabad habozni és azonnal újra kell igazolni. Évi 15-17 millió dollár két sztárelkapóra elkölthető, ennél átlagban Megatron többet keres... Ha pedig ezt sem tudja fenntartani a front office, akkor a rossz cap management.

Azt gondolom tehát, hogy egyértelmű, hogy Nicks nincs élete formájában. TD-t még nem szerzett, voltak csúnya dropjai és a felkészülés egy részét kihagyta. Ugyanakkor továbbra is a csapat egyik legproduktívabb játékosa és egy jó szezonzárással 1000 elkapott yard felett is zárhat. Ezek alapján simán hozhatja még 2-3 évvel ezelőtti formáját és jövőre nagy éve lehet. Kérdés hol...

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu