Darrelle Revis fogadkozik

Valljuk be, Darrelle Revis leigazolása olyan reményekkel töltött el mindenkit, hogy szinte csodát vártunk! A csoda nem jött! Revis játékán sokszor érződött még, hogy sérüléséből nem épült fel teljesen.

Bevallom én is nagy reményekkel vártam őt, hiszen már a Jets színeiben is sokszor megcsodáltam a játékát. Úgy gondoltam vele egy olyan másodlagos áll majd rendelkezésünkre, hogy az ellenfél irányítói súlyos órákat töltenek majd el azzal, hogy kielemezzék, melyik irányba miért nem engedhetik el azt a fránya malactojást.

Aztán láttam, hogy a balfék passz elleni védelmi sémánk teljesen haszontalanná teszik Revis játékát. Mert valljuk meg, egy ilyen kaliberű és ilyen méregdrága játékosnak meccseket kellett volna eldönteni. Persze erre ott volt a válasz, hogy Revis még nincs tökéletes állapotban. És, hogy ez mennyire így volt, azt sajnos DeSean Jackson is jól az arcunkba dörgölte, amikor  5 méteren 10-et vert Revisre.

Most így évad végével természetesen Revis is fogadkozik, hogy jövőre azért talán érdemes lesz megnézni a Bucs mérkőzéseit, és persze nem azért, mert egy jó nagyot kívánunk röhögni Russell Shepard-on.

“Még nem vagyok 100 %-os. Ugyanakkor szeretném a szezont jól befejezni.Aztán dolgozni a holtszezonban és felkészülni a következő évre. Sérülésem még mindig zavar itt-ott, de próbálok nem gondolni rá. Panaszkodni nem akarok. Viszont nem vagyok sem én, sem a csapat ott, ahol tartani akartunk. Minden rendben lesz! Ha vége a szezonnak Brett Fischer trénerrel dolgozom majd. Készen fogok állni a következő idényre.”- nyilatkozta a kiváló cornerback.

Mit mondhatnánk? Reméljük így lesz!

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com