Mi lesz veled Da’Quan Bowers?

Miután Da’Quan Bowers már a múlt héten sem lépett pályára a Rams elleni találkozón egy térdsérülés miatt, a csapat vezetősége bejelentette, hogy az utolsó játékhéten sem fog játszani, és a sérült tartalékok listájára helyezte a defensive endet.

Ez a kiábrándító vége, egy kiábrándító szezonnak, a harmadik éves defensive end számára. Egész idényben sikerült két önálló szerelést bemutatnia, öt szerelésben asszisztált, és két fél zsákolást hajtott végre. Pedig 13 mérkőzésen léphetett pályára. Ez bizony édeskevés. A szurkolók és a csapat is bízott pedig Bowers-ben, olyannyira, hogy a 2012-es holtszezonban elengedtük a szabadügynökké váló Michael Bennett-tet, aki a csapat legjobb passzsiettetője volt abban az évben. Mégis a sérülésből felépülő Bowers-ben hatalmas potenciált látott az edzőgárda. Pedig a Clemson egykori játékosa, már az edzőtáborozás során sem tudta hozni a tőle elvártakat, és végül csak két meccsen volt kezdőjátékos idén.

A szezon elején Bowers-szel ellentétben, Daniel Te’o-Nesheim kapta meg a lehetőséget kezdő játékosként. A jó öreg Teo-n is alul teljesíteni pedig már igazi művészet. Nem csoda egyáltalán, hogy idén a pass rush legcsekélyebb formáját sem láthattuk a bal oldalon. Bár miután a tehetségesnek tűnő újonc, William Gholston is lehetőséget kapott, azóta felcsillant a Bucs szurkolók szeme. Játékával mintha kezdene kialakulni a passzsiettetés csírája, valamint a futás elleni védelmünk is javult. Persze mindez nem könnyíti majd meg Bowers helyzetét, akinek már csak a 2014-es év van hátra a szerződéséből, aztán szabadügynökké válik. Ilyen teljesítmény mellett, nem hiszem, hogy bárki számára komoly gondot fog okozni elengedése a csapattól.

A 2011-es drafton nagyon túlértékelték Bowers-t. Mindenki a jövő nagy tehetségeként tekintett rá, és első körös játékosnak jósolták. Azonban már ott tisztában volt vele mindenki, hogy a “herendi porcelán” egy értékes darabjáról van szó. Bowers térde már ott sem volt az igazi. És pontosan ezért nem is merte senki kiválasztani a drafton. Így történhetett, hogy a második körre is elérhető maradt az ígéretesnek tűnő, ám de rendkívül sérülékeny Bowers. A játékos elmúlt pár éve csak vergődés volt. Így az sem lenne meglepő, ha general managerünk, Mark Dominik fejében is megfordulna, hogy már az idei holtszezonban megszabadul tőle, akár egy késői körös draft pickért cserébe. Már ha tud persze.

Bowers IR listára kerülésével meg is üresedett egy szabad hely a keretben, melyet már fel is töltöttünk. A Titans 2012-es, hetedik körös választása érkezett hozzánk, Scott Solomon személyében. Aki pozícióját tekintve leginkább egy “tweener” típusú játékos. Azaz 4-3-as sémában defensive end, 3-4-es-ben pedig szélső linebacker szerepét öltené magára. 13 mérkőzést játszott a Titans színeiben még újoncként, azonban ebben az évben, októberi szabadügynökké válása előtt. Mindösszesen egy mérkőzésen tudott pályára lépni a New York Jets-ben. Ők linebackerként használták képességeit.

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com