Mike Williams túlzásba vitte a bulizást!

Az elmúlt pár napban kiderült, hogy a vasszigorról híres Schiano rezsim már a végjáték felé sem akarta alább hagyni a játékosok minden nemű megregulázását. És utólag senki sem tagadja, hogy a szezon nagy részét, egy sérülés miatt kihagyó Mike Williams-t (WR) bizony 200,000 dollárra meg is bírságolta egykori vezetőedzőnk, és Mark Dominik.

Mint kiderült a történet bizony igaz, sőt olyannyira, hogy a holtszezonban azt tervezték, hogy kivágják az elkapót, akivel éppen egy éve hosszabbítottak, újabb ötre. Ráadásul szerződése 9 millió dollárnyi garantált összeget tartalmaz. Mondanom sem kell, hogy az akkori vezetés ezen döntése után, megint milyen “örömtáncot” lejtettünk volna mi szurkolók. Bizony már az utód is megvolt, a Tennessee Titans elkapójának, Kenny Britt-nek a személyében. Ezt a döntést inkább nem is kommentálnám, hisz előző stábunk köztudottan nem volt a helyzet magaslatán. Hisz Britt kemény 11 elkapást tudott bemutatni 12 mérkőzésen, az egész tavalyi szezonban. Arról meg már végképp ne beszéljünk, hogy ha Mike Williams-nek fegyelmi okok miatt kellett volna távoznia, hiszen bizony ez volt a helyzet, akkor nem biztos, hogy a már kétszer letartóztatott, Kenny Britt lett volna a legmegfelelőbb választás, mint az erkölcs, és a fegyelem mintaképe! Akinek ezen felül legalább egy tucat alkalommal gyűlt még meg a baja a törvénnyel. Valljuk meg, Schiano egy elmebeteg volt, aki minden erejét latba dobva próbálta tönkretenni a franchise-t. Én már tényleg ezt gondolom. Ez volt az ő titkos küldetése…

Schiano azonban már nincs, és térjünk is vissza ahhoz a bizonyos fegyelemhez. Mert most, hogy nincs, Mike Williams szája is kinyílt, és bizony nem érzi jogosnak a Buccaneers által kiszabott 200,000 dolláros büntetést. De lássuk mi is volt a bűne? Túl sokat rappelt és bulizott. Úgy ám! Ezzel alapjáraton nincs gond, csak tette mindezt a rehabilitációs időszaka alatt. Valamint, állítólag több csapatmegbeszélésen sem vett részt a játékos. Mindeközben pedig büszkén rommá posztolta twitterét, és instagram oldalát, az így készült becses fotókkal. Így Mark Dominik, és Greg Schiano nemes egyszerűséggel, úgy vélte Mike Williams egyszerűen lusta. Ezért bizony kijár neki a bünti.

Itt halkan megemlíteném, hogy az előző vezetés minden áron a fejébe vette a rendteremtést, erről pedig már nagyon sokat beszélgettünk itt a fórumon is. Van játékos mely esetében talán jó döntést hoztak, és van akit hiba volt ennek oltárán feláldozni. Azt tudni kell Mike Williams-ről, hogy szépen építgeti rap karrierjét, oldalain állandó hozzászólók a műfajban ténykedő barátai is, mint például CMG tagjai. Williams pedig posztjaiban, pólóin, hozzászólásaiban, egyértelműen hirdeti, hogy imádja az éjszakai életet. Dalszövegeitől szegény Ganxsta Zolee is elpirulna, sokak szerint pedig ezt az egész “stílust” és “hitvallást” kezdte nem jól nézni a csapat vezetősége.

0130_3Mike Williams bulizik, pam pam!

A Buccaneers média szempontból eléggé elsüllyedt az előző szezonban, mint korhadt spanyol bárka ötven ágyúsortűztől. Nagyon sok negatív reklámot kaptunk. A csapat pedig évek óta próbál pozitív képet alkotni, különös hangsúlyt helyezve a közösségi médiára. Gondolok itt a facebook, twitter, instagram oldalakra. És más egyéb helyekre, ahol fellelhetőek. Gerald McCoy a saját maga által készített fotókkal, folyamatosan egy nagyon szimpatikus fiatalembernek tűnik, ahogy Adrian Clayborn is kutyusával készült képeit rakosgatja. Mike Williams úgy érzem, egyszerűen nem fért bele ebbe az idilli képbe, nem mellékesen szerintem ők is összeakasztották a bajszukat Schiano-val, még a sérülése kapcsán, ha emlékeztek. Hisz az edző szakadt térd ínnel is egy-két hétig játszatta az elkapót.

Alapjában véve rengeteg ilyen személyiség van az NFL világában, van akinek a pofája nagy, van aki rockbandában játszik, van aki sexbotrányba keveri magát, van aki meg Richard Sherman. Van aki meg rappel… istenem, nagy kaland. Nincs ezzel semmi gond, amíg az illető kimegy a pályára és jól teljesít, nem pedig másnaposan tántorog. Vagy esetleg, ahogy Williams esetében is gondolták. “Csak játssza a komoly sérülést.”

Természetesen Williams játékosügynöke már le is reagálta a dolgokat, és elmondta, hogy neki nem volt tudomása arról, hogy Williams a kihagyott rehabilitációs időpontok, és az elmulasztott csapatmeetingek miatt kapta a büntetését. Ugyanis Williams műtéte nem is követelt kötelező rehabilitációs folyamatot. Ők abban a hitben éltek, hogy az egységes szerelés hordásában sértette meg a szabályokat. Persze ami igaz az igaz, hogy a csapatgyűléseken akkor is meg kell jelenni, ha a sérült tartalékok listáján vagy, hisz így szólnak a szabályok. Azonban ha kihagysz egy ilyen találkozót, vagy egy orvossal mulasztasz el találkozni, akkor a maximális kiszabható bírság 9440 dollár. Tehát a 200,000-es büntetéshez, Williams-nek legalább 22 alkalmat kellett volna kihagynia. Világított rá minket a játékosügynök.

Érdekes kis történet ez. Lovie Smith meg majd eldönti gondolom saját tapasztalatai alapján mit is gondol Williams-ről. De a Schiano féle vezetésre valóban nincsenek már szavak. A pali teremtett volna majd 9 millió dollárnyi halott pénzt a költségvetési sapkában, és egy kiváló elkapót szó nélkül lecserélt volna, egy szart sem érő Kenny Britt-re. Tudom, hogy Schiano-t többször nyilvánosan, és hivatalosan is elmebetegnek nyilvánítottuk, ezért nem tudjuk újra megtenni, de ez tényleg mindent vitt volna így a holtszezonra butaság terén.

Természetesen Mike Williams máris rakott valamit instagram oldalára ezzel kapcsolatban is:

0130_2

bucsbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com