Adrian Clayborn ideje lejárt?

Többször is kiemeltük már, hogy elég aktívra sikeredett a Buccaneers idei holtszezonja, az egyik legnagyobb igazolás máris az első napon, nem hideg zuhany, hanem kellemes meleg fürdőként ért minket. Ekkor csábította ugyanis hozzánk Lovie Smith, a defensive end Michael Johnsont. Ám ezzel egy időben, kedvenc, csapatunkban kinézetre talán a leginkább martalócra hasonlító Adrian Clayborn ideje is lehet, hogy lejárt.

Adrian Clayborn volt a Tampa Bay Buccaneers első körös választása a 2011-es drafton. Az akkori draft class egyik legnagyobb tehetségének tartották őt. És azokban az időkben bizony, a Buccaneers-nek baromi nagy szüksége volt egy épkézláb defensive end-re. Nem mintha mostanában ez nem így lett volna egyébként. Innen is látszik, mióta nem sikerül megoldanunk ezt a bizonyos pass rush problémát. Na de térjünk vissza Clayborn-hoz, hisz ez a tartalmas kis írás róla fog szólni. Akkoriban ő volt a legjobb elérhető pass rusher a drafton, és bizony azt mondták, hogy akkora tehetség, “hogy ilyet még nem láttál.” Összehasonlításképpen, akkora volt körülötte a felhajtás, mint most Jadeveon Clowney körül. Azonban Clayborn sajnos csalódás volt mindeddig a számunkra. Nem is annyira játéka miatt, hanem a sok sérülés miatt amik gátolták abban. Clayborn egyébként nagy közönség kedvenc Floridában. Imádják stílusát, különös megjelenését, de akkoriban mégis agresszív ellentmondást nem tűrő játékába szerettek bele. Aztán 2011-ben mindössze hét, 2013-ban csak hat sackre futotta tőle. A 2012-es szezont pedig úgy ahogy van kihagyta egy térdsérülés miatt. Most pedig megérkezett Michael Johnson, a Tampa jelenlegi vezetése pedig kész elzárkózni Clayborn elől.

Adrian Clayborn ugyanis egész karrierje során, mind az egyetemen, mind Tampa Bay-ben, bizony jobb oldali defensive end-ként munkálkodott, soha nem is játszott a bal oldalon. Mint ahogy új szerzeményünk Michael Johnson is leginkább a jobb oldalon játszott Cincinnati-ben. És a Pewter Report bloggerei szerint bizony az egyik fő oka, hogy Lovie Smith őt választotta idén a szabadügynök-piacról, az az, hogy jobb oldali defensive end. Azt pedig valljuk meg őszintén, hogy Adrian Claybornnak, Johnson ilyen drága szerződtetése mellett, meg persze játéktudása mellett, esélye sem lesz megnyerni a kezdő pozíciót, az edzőtáborozás során.

Sokat elárul a dologról, hogy Stephen White, aki többek közt a buccaneers.com szakértője, írója, és különféle webes tv műsorok házigazdája, eképpen nyilatkozott a “What the Buc?” című showműsorban:

“Nem tudom Adrian Clayborn marad-e a keretben. Maximum tartalékként.”

Itt ugye felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért nem rakjuk át a bal oldalra? Hisz Clayborn, Michael Johnson után a legjobb defensive end a keretünkben. Hogy miért? Mert ő egyszerűen nem tud azon az oldalon játszani. Ugyanis a fal másik felén, ott található a tight end, az ellenfél támadófalában. Clayborn pedig egyszerűen képtelen tight endekkel felvenni a harcot. A szakértők szerint itt nagyobb eséllyel fut neki akár Da’Quan Bowers a dolognak. Illetve az elemzők találtak egy sokkal prózaibb okot: Adrian Clayborn jobb karja egyszerűen sokkal gyengébb. Így nem fog tudni soha bal oldali defensive endet játszani. Sokak szerint Adrian Clayborn tehát nem tud játszani az “erős oldalon”, persze azonban egyáltalán nincs ettől még kizárva, hogy a szakértőknek nem lesz igazuk. Nem ez lenne az első eset. És az edzőtáborozás során, ahogy Dashon Goldson-t megtanítják helyesen szerelni, úgy Adrian Clayborn is részt vesz, egy “hogyan játsszunk a bal oldalon” jellegű kurzuson.

Ha pedig Adrian Clayborn valóban elveszíti esetleg a kezdő pozíciót itt Tampa Bay-ben, akkor is nézzük a dolog jó oldalát. Minőségi szinten van bővítve a jobb oldali defensive end pozíció keretmélysége. És nem omlik össze az egész fal abban az  esetben, ha valaki ne adj isten lesérülne.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com

Kép: thepewterplank.com, nflrush.com