Draft 2014 - Bradley Roby (CB)

roby.jpgPoszt: Cornerback

Egyetem: Ohio State

Méretek: 5-11, 194

A georgiai származású cornerback szülővárosában Suwanee-ben járt középiskolába, ahol a futball mellett a kosárlabda csapat és az atlétikai csapat kiváló tagja volt. Mindhárom csapatrészben szerepet kapott az iskola futball csapatában is. Végzős évében az állami elődöntőig jutó csapatban elkapóként 526 yardot és 5 TD-t, cornerként 6 interceptiont szerzett. Támadóként, védőként és speciális csapat játékosként összesen 11 TD-t ért el végzősként.

Bár a szakértők nem értékelték túlzottan magasra az egyetemi toborzás során (talán azért mert nem volt egyértelmű posztja), de kiváló sebessége és nagy játékokra való képessége több neves csapattól is kapott ajánlatot, így többek között az Alabamától, az Auburntől, a Georgiától és a South Carolinától is. Ő már korábban szóban elkötelezte magát a Vanderbilt Egyetemre, ahol elkapóként számítottak volna rá. Azonban az utolsó pillanatban mégis a Big10 Konferencia egyik élcsapatát az Ohio Statet választotta. Ebben nagy szerepe volt a szintén Ohio State játékos Cam Heywardnak és családjának, akik meggyőzték, hogy tegyen látogatást Columbusban. Döntésében az is szerepet játszhatott, hogy elkapóként nagyobb versennyel kellett volna szembenéznie a Vandynél, mint CB-ként az Ohio Statenél.

2010-ben redshirtet kapott, de 2011-ben tényleges újonc évében rögtön nagy szerepe volt, hiszen csapata összes meccsén kezdőként lépett pályára, és nem okozott csalódást. Második meccsén már meg is szerezte az első interceptionját a Miami ellen, és ezt az évsorán még kettővel megtoldotta, így freshmanként rögtön vezette csapatát e kategóriában. Emellett további 6 megakadályozott elkapás fűződött a nevéhez. A rivális Illinois ellen egy kulcsfontosságú 36 yardos interception returnnel hozta pontszerző helyzetbe csapatát, amivel nagyban hozzájárult a szoros meccsen aratott győzelemhez.      

Másodévesként jött el neki az igazi áttörés. 2012-ben szinte ellenállhatatlanul játszott a veretlen szezont produkáló Buckeyesban. Rögtön az első meccsén egy fumble-ból visszahordott TD-vel kezdett az Miami (Ohio) elleni meccsen. A szezon során 2 interceptiont szerzett, ám ezeket ugyanazon meccsen, a Nebraska legyőzésekor. Taylor Martineztől elcsent egyik passzt pedig 41 yardos TD-re hordta vissza az első negyedben, megadva ezzel a 63-38-as győzelem alaphangját. A Penn State legyőzésekor pedig a remek évet produkáló Matt McGloin 4 passzkísérletét hiúsította meg. A szezonban összesen 19 passzt védekezett le, amivel FBS legjobbjai között volt. Emellett csapata harmadik legeredményesebbje volt 63 szereléssel. Az egyetlen játékos volt az országban, aki háromféleképpen is TD-t szerzett: interception visszahordásból, fumble visszahordásból és egy blokkolt punt megszerzésével az Indiana ellen.

Ezek után nem volt meglepő, hogy a Jim Thorpe Díj szavazásán a legjobb négy játékos közé kerül. Természetesen bekerült a Big10 válogatott csapatába, és beválasztották az All-American második csapatba az AP-nél és az Walter Camp Alapítványnál is.

A 2013-as szezonban nem nyújtott olyan konzisztensen jó játékot, mint a megelőző évben, ami a statisztikáin kevésbé látszott, de a pályán mutatott teljesítményén igen. A nyitómeccset ki kellett hagynia eltiltás miatt, mivel a holtszezonban egy bárban összetűzésbe keveredett egy kidobóval. A szezonja sem indult jól, a California ellen több elkapást is engedélyezett és nem érzete jól magát a zónavédekezésben. A Wisconsin ellen ugyan egyszer elhalászta Joel Stave passzát és további 3 passzt levédekezett, de végig szenvedett Jared Abbrederis-szel szemben, akit egy az egyben kellett fognia. Az elkapó végül 10 elkapással, 207 yarddal és 1 TD-vel végzett. Az Iowa ellen pedig kizárták a meccsről egy vitatott helmet-to-helmet ütközés miatt.

A nagy játékokat azért továbbra is hozta, 3-szor szerezte meg az irányító passzát, és egyet TD-re hordott vissza az Illinois elleni meccsen. A Northwestern ellen pedig blokkolt, majd megszerzett egy puntot az endzoneban. Összességében 16 passzt védekezett le, ami nem rossz, azonban többet kellett zónáznia, mint korábban, ami láthatóan nem igazán ízlett neki és az emberfogásába is csúsztak hibák. A szereléseket továbbra is szorgalmasan termelte, ezúttal 69-ig jutott. A szezont záró Orange Bowlt egy kérdőjeles sérülés miatt kihagyta, aminek a szurkolók sem örültek túlzottan. A teljesítményével így is kiérdemelte a Big10 válogatottságot, de nagy szervezetnél ezúttal nem került All-American csapatba, csak az ESPN-nél.

 Legnagyobb erénye a kiváló sebessége, a leggyorsabb elkapókkal is fel tudja venni a versenyt. Nem kifejezetten magas játékos, de hosszú végtagjai vannak, ami segíti a védekezésben. Gyorsan képes irányt váltani, laza a csípője, nehéz hirtelen irányváltással lerázni. Játéka fizikális, nem retten vissza a fizikai összecsapásoktól.

Zónázásban és emberfogásban is van tapasztalata, és mindkét védekezésben képes kiválót nyújtani, de még nem elég kiegyensúlyozott a játéka, 2013-ban gyakran csúsztak játékába hibák. A legutóbbi szezonban meglepő módon, mintha technikailag visszafejlődött volna, sokkal elnagyoltabb, kevésbé figyelmes játék jellemezte. Zónázásban sokszor túl nagy teret engedett az elkapónak, és nem ért elég gyorsan oda az ellenfélre, így nem tudta limitálni a játékot. Emberezésben jobban kell figyelnie a labdára, mert előfordult, hogy szorosan fogta az elkapóját, azonban nem kereste a labdát, ezért nem tudta megakadályozni az elkapást. Többször is megtévesztették double-move-okkal és más cselekkel. Képes nyomást gyakorolni az elkapókra a LOS-en, remekül olvassa az irányítót és passz útvonalakat, ezért – és remek robbanékonysága miatt - képes odaérni a passzokra, megelőzve az elkapókat. Megküzd a labdáért, bár nem lehetetlen a fizikális elkapók számára pozíciót fogni vele szemben. Jó keze van, könnyen megkaparinthatja a passzokat.

Futás ellen megbízható játékos, jól olvassa a futásokat, és nem tart a fizikális összecsapásoktól a blokkolókkal és futókkal. Szereléseknél oda kell figyelnie a technikára, a legutóbbi szezonban túl sokszor ment nagy ütközésekre, ami miatt több szerelést is elhibázott, pedig amúgy a karjait jól használó szerelőnek számított.  

Talán a legjobb nyers adottságokkal rendelkező corner az idei draft osztályban. Hibái zömében technikai jellegűek, amiket ráadásul 2012-ben jobban csinált, így koncentrálással és tanulással ezek javíthatóak. Voltak kisebb pályán kívüli problémái, és a gyengébb 2013-as szezonját sokan annak tulajdonították, hogy nem játszott mindig teljes erőbedobással és már a draftra gondolva óvta magát. Ő jó fogás lehet, mert megfelelő képzéssel akár elit CB is válhat belőle nagyon gyorsan, és olyan adottságokkal rendelkezik, amik pont a mi cornereinkből hiányoznak.  

phillyblogbejegyzesbanner.jpg

Forrás:

Philadelphia Eagles Blog

philly.blog.hu

Kép: gamedayr.com, ogdraft.wordpress.com