Mi lehet Nassib sorsa?

Josh Freeman érkezésével több kérdés is felmerült, hiszen a tavaly draftolt Ryan Nassib állása veszélybe került. A helyzet persze nem ilyen egyszerű, így érdemes átvizsgálni a lehetséges kimeneteleket.

Freemanen és Nassiben kívül még két irányító van a keretünkben, mégpedig Eli Manning és Curtis Painter. Eli a kezdő, Painter pedig tavaly volt az első számú csere. Négy irányító elfér az edzőtáborra, az azonban kissé érdekes, hogy miért nem bízik az edzői stáb ennyire Nassibben.

Ami felmerült bennem, hogy 2014-ben is három irányítóval vághatunk neki az évnek. Megszoktuk már az elmúlt időszakból, hogy két QB-t tartottunk a rosteren, így tavaly meglepő volt Painter megtartása is. Nem akkora tragédia ez, több csapat is ennyi játékost tart ezen a poszton. Manning karrierje során először szenvedett komolyabbnak mondható sérülést és műteni is kellett, újabb kidőlése esetén pedig szükség lenne másik két irányítóra. A verseny nyitott, mindhárom quarterback esélyt kap majd rá, hogy helyet kapjon az 53 ember között.

A második és egy nagyon kellemes megoldás Nassib elcserélése, erre azonban nagyon nagyon kevés esélyt látok. Tavaly néhány szakértő nagy reményűnek tartotta, ennek ellenére a negyedik körig csúszott. Bonyolítja a helyzetet, hogy újoncként nem került pályára, az előszezonban pedig nem villogott. Vajon van olyan hülye general manager az NFL-ben, aki jelentősnek mondható ellenértéket adna egy ilyen QB-ért?

A harmadik lehetőség a legszomorúbb, mégpedig a practice squad. Persze ha eljut odáig, mert másik csapat bejelentkezhet érte. Csapatunk vezetői remélhetőleg eszüknél lennének, így ha PS-be kerülne, akkor nem vesztenénk sokat Nassib távozásával. Jerry Reese szeret ragaszkodni a pickjeihez, nem szokta hamar elengedni az általa kiválasztott játékosokat.

Akárki is lesz Manning cseréje, remélhetőleg csak a playbookot kell tartania az oldalvonal mellett. Freeman egyértelmű javulást jelenthet Painterhez képest, de az sem lenne csoda, ha továbbra is megtartanánk Nassibet.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Kép: bleacherreport.com