Draft 2014 - Terrance West (RB)

TERRANCE WEST

RB TOWSON

5 ft 9 in (175 cm), 225 lbs (102 kg)

A megüresedett posztra már most három jelentkező van csapaton belül. Asiata, Banyard és Randle mind szeretné elérni, hogy ő lehessen Toby Gerhart utódja, de ez nem lesz ilyen egyszerű, hiszen a Vikings fog a DRAFT-on hozni még egy futót, így növelve a versengést, sőt talán még majd draftoltlan szabadügynökként is, de ne szaladjunk ennyire előre.

Most a másodosztályú egyetem, a Towson University futóját, Terrance West-et mutatjuk be. West Fort Lauderdale-ban, Florida-ban született, de már középiskolába Baltimore-ban kezdett járni. Itt a football mellett tagja volt a baseball és a kosárlabda csapatnak is. Nagyon jó eredményei voltak a középiskolában, így kétszer is bekerült az All-Baltimore City csapatba. Egyetemre először a Fort Union Military Academy-re járt Virginia államban. Mint a nevéből is kiderül ez egy katonai iskola. Itt azonban csak egy évet töltött, mert hiányzott neki a családja így otthagyta őket. Az NCAA-ben a Clemson és a University of Maryland is megkereste őt, de mivel nagyon rosszak voltak a tanulmányi eredményei nem nyert felvételt, így került a másodosztályú Towson University-hez.

2011-ben mind a 11 alapszakasz mérkőzésen pályára lépett és az elképesztő 1294 futott yard és 29 futott TD-nek is köszönhetően a Towson 9-2 -es mérleggel zárta az alapszakaszt és először játszhatott a rájátszásban. West megkapta a Jerry Rice díjat, ami a legjobb újoncnak jár a másodosztályban (FCS).

2012-ben sérülés hátráltatta és csak 10 meccsen lépett pályára, ami alatt 1050 yard és 14 TD jött össze csak. Tavaly viszont emberfeletti teljesítménnyel rukkolt elő és 2509 yard mellett 41 futott TD-t ért el, ezzel magasan körözve a többi játékost a másodosztályban.

Egyébként Ravens drukker. Három év kezdő szerep után most egy jó csere futó válhat belőle itt az NFL-ben, mert bár nagyon használva volt az egyetemen, talán túlságosan is sokat futott, de szerintem érdemes vele foglalkozni.

Elismerései az egyetemi évekből:

Jerry Rice Award (2011)
CAA Offensive Rookie of the Year (2011)
2x CAA Offensive Player of the Week (2011)
4x CAA Offensive Rookie of the Week (2011)
2x All-CAA 1st Team Selection (2011, 2012)
2x Pre-Season All-CAA Team (2012, 2013)
2x Pre-Season Offensive Player of the Year (2012, 2013)
NCAA FCS Single Season Freshman Touchdown Record [29] (2011)
NCAA FCS Single Season Rushing Yards Record [2,509] (2013)
NCAA FCS Single Season Rushing Touchdown Record [41] (2013)
All-Time Leading Rusher, Towson football history [4,854yards, 84 TDs] (2011 – 2013)
Towson University Single Season Touchdown Record [41] (2013)

Erősségei:

Ütéssálló játékos, mert gyakran volt futtatva középen és jól bírta azokat. Remekül lát a pályán és jó a koncentrációs képessége. Az ütközésekbe jól áll bele és a kontakt után még tud hozni plusz yardokat a támadások során. Nagy sebességének köszönhetően a pálya üres területén annyira meglódul, hogy nagyobb játékokat is képes összehozni. Az egyetem alatt rengeteg játékban részt vett és nagyon sok labdát kapott, így folyamatosan terhelhető játékos. 83 TD 3 idény alatt.

Gyengeségei:

FCS játékos. Az NFL-ben a másodosztályú futók nem nagyon tudnak érvényesülni az elmúlt időszakban. Fumble veszélyes játékos, mert nagyon eltartja magától a játékszert. Nem rendelkezik elit idővel. Az egyetemen majd 800 alkalommal futott a labdával, így nem tudni igazából mennyire elhasznált játékos.

Scouting Combine eredményei:

  • 40 yardos sprint: 4.54 másodperc
  • Fekvenyomás (102 kg): 16
  • Vertikális ugrás: 32,5 inch (82.55 cm)
  • Helyből távolugrás: 120 inch (304.8 cm)

Kiválasztás: 4-5. kör

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com