Bromley sötét múltja és fényes jövője

Nem minden NFL játékos születik futballistának és sokak nehéz körülményekből küzdötték fel magát elismert sztárjátékossá. Jay Bromley is ilyen, akinek nem volt előre az életrajzába írva, hogy valaha is a New York Giants játékosa lesz. Következzen most az ő története.

Helyi lakos, Queens Jamaica negyedében nőtt fel, ahol bizony nem ritka jelenség a drog és a bandázás. Lakóhelyük a prostituáltak és a stricik átjáróháza volt. Az életkörülmény sem volt ideális, a hajlékot a csótányokkal és a patkányokkal is meg kellett osztani. Ezek mellett csoda, hogy nem szívta magába a bűnözés világa újdonsült játékosunkat.

Egy valamit azonban nem tudott kikerülni, mérhetetlen düh lakozott a kis Jay-ben. Futballkarrierje előtt rendkívül harcias viselkedés jellemezte, bárhol bármilyen indok nélkül képest volt bárkit megagyalni.

"Nem nézhettél rá. Ha valaki egy rossz pillantást vetett rá megverte. Problémás gyerek volt." -mondta Frances Nimmons, akit Bromley az édesanyjának tekint.

Maga az érintett a következőket mondta:

"Indulati problémáim voltak. Egyszerűen csak verekedni akartam másokkal. Elöntötte az agyamat a vér, a külvilág megszűnt a számomra és nem tudtak kontrollálni."

Hosszú éveken át próbáltak erre megoldást találni, de sohasem derült fény az okokra. Lehet tudat alatti cselekedet volt ez, hiszen 3 hónapos korában biológiai édesanyja kirakta őt, fél évre rá pedig édesapját gyilkosság miatt letartóztatták.

"A habitusom egészen addig megmaradt, amíg el nem kezdtem futballozni. A játék lenyugtatott." - folytatta Bromley.

A foci nem szerepelt a tervek között, a Flushing High School egykori tanulójából pedig egy 6'3" magas 300 lb tömegű defensive tackle lett, aki legutóbbi szezonjában 10 sacket szerzett. Ő csak egy pufi srác volt, aki szerette verni a társait. A Syracuse volt az egyetlen elsőosztályú csapat, amelyik ösztöndíjat ajánlott neki, ő pedig elfogadta azt és élt is a lehetőséggel. A college számára is jó döntésnek bizonyult ez, hiszen Justin Pugh és Ryan Nassib után egy újabb játékosuk lett Óriás. A drafton előzetesen a harmadik napra várták, de már a 3. körben kiválasztásra került. Ő azonban ennél is többre értékeli magát.

"Megnéztem az ország legjobb defensive tackle-jeit és semmi olyan extra dolgot nem tudnak megcsinálni amit én sem tudnék. Aaron Donald volt a legjobb idén, de én megmondtam neki hogyha egy csapatba kerülnénk, akkor én lennék a kezdő nem pedig ő."

"Mindig ilyen volt. Tudni akarta milyen szintet kell teljesítenie és hogy kik a legjobbak." -kommentálta Tim Daoust a Syracuse védőfalának edzője.

"Nagyon eltökélt, szinte már ijesztő." -tette hozzá Nimmons

Persze voltak ennél félelmetesebb dolgok is Bromley életében. 1992 nyarán egy ház elé lerakták, egy idegen pedig rögtön hívta a gyermekvédelmet. Valaki felismerte, hogy a bébi Frances Nimmons testvérének, James Jones-nak (valamint Tyreine Bromley) a fia. Nimmons azonnal a 3 hónapos Jaysonért sietett. Mint kiderült vér szerinti édesanyja drogfüggő volt, édesapja pedig lányokat futtatott. 1994-ben első fokon 8 és fél és 25 év közötti börtönbüntetést kapott egy utcalány (aki egyébként lányának az édesanyja) megöléséért. Az áldozatot a radiátorhoz kötötte és megverte, aki később belehalt sérüléseibe.

Anyja drogfüggőségét Jay is örökölte, aki így született. Emiatt kezdetben olyan hangosan és gyakran sírt, hogy nagyon nehéz volt az ő nevelése. Ezt fokozta, hogy heresérvét csak 6 hónapos korában távolították el. Ahogy nőtt fel, Nimmons-ék mindent megtettek, hogy távol tartsák Queens utcáitól. A szabály egyszerű volt:"ha felkapcsolódnak az utca lámpái, jobban teszed ha hazajössz". Beíratták nyári iskolába is és munkát is kerestek neki. Lakások festésén és felújításán segédkezett.

"Szerettem megkeresni a saját pénzem. Mindig dolgoztam, télen havat lapátoltam, máskor lakást takarítottam. A bátyám házakat vásárolt és újított fel, én pedig az előkészületekben segítettem. 12, 13 éves koromban 50 font tömegű zsákokat cipeltem." -mesélt élményeiről a defensive tackle.

Ez a problémával rendelkező fiatal gyerek azonban problémás gyerek lett, mindig csak verekedni akart. A nevelési tanácsadó gyógyszeres kezelést ajánlott, Nimmons-ék azonban ezt visszautasították. Attól is féltek, hogy otthagyja Jay az iskolát. Erről neki is megvolt a véleménye:

"Nem volt egyszerű felnőnöm, hiszen három nővérem volt és egyikük sem végezte el a középiskolát. Én voltam a legfiatalabb és nem értettem meg miért kellene tanulnom. Hogyan tudom rávenni magam arra, hogy iskolába járjak? A focival. A futball tartott benn az iskolában, mivel ha nem jártam volna oda, játszani sem engedtek volna."

A Flushing High School edzője kezdetben nem sokat játszatta. Bromley már majdnem ezelőtt feladta az egészet. Nagymamája a freshman éve előtt halt meg, ő pedig nem érezte magát késznek a játékra. Végül mégis a futball győzedelmeskedett.

Jay az elején alacsony, kövér és rendkívül nyers volt, de Jim DeSantis észrevette benne a remek munkamorált az eltökéltséget. Senior évére sokkal nagyobb is lett, így a vezetőedző és a védőfal trénere, az idén februárjában elhunyt Rudy Alvarellos egy későn érő szörnyre bukkant.

Ennek ellenére nem jött egy első osztályú csapattól sem ösztöndíj és DeSantis mindent megtett, hogy játékosára kerüljön a figyelem. A 2010-es Empire Classic all-star game-en pályára is léphetett Bromley és nem okozott csalódást. Két sacket, hét szerelést (három TFL) és két leütött labdát írhatott fel magának, ezzel pedig a mérkőzés MVP-je lett. Napokon belül jött is a Syracuse ajánlata. Ezt a következőként kommentálta:

"Szerencséje van a Syracuse-nak, egy csiszolatlan gyémántra bukkantak rá."

A college-ben 3 évig volt kezdő és kiváló senior évet tudhat maga mögött. Ami azonban még fontosabb, hogy az egykori agresszív tinédzser egy nagy mackóvá változott, aki gyakran mosolyog, csapatát pedig a pályán és azon kívül is próbálta összefogni. Ezt Nimmons is észrevette:

"Teljesen megváltozott, jó ember lett belőle."

Maga Bromley is elismeri, hogy mennyit változott a viselkedése, sokat köszönhet édesanyjának, nagymamájának, edzőjének. Ugyanakkor negatív dolgok is érték a játékost.

"Úgy érzem a múltam tett azzá aki vagyok, megmutatta mit nem szabad csinálnom. Mások körül olyan emberek vannak, akik pozitív példát jelentenek nekik. Én azt tanultam meg mit ne tegyek az életben."

Ezért jár még mindig vissza középiskolájába és beszél erről a diákoknak.

"Számos olyan gyerekünk van, akik nem akarnak sportolni és mindenféle hülyeséget csinálnak ehelyett. Jay a példa arra, hogy a sport milyen jó hatással lehet rád." -mondta DeSantis.

"Miközben felnőttem senkit nem láttam iskolába járni vagy valami jót cselekedni. Én akartam lenni aki ezt megteszi." -zárta le a mondandóját Bromley.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu