Coughlin és Rolle az eltiltásokról

Will Hill 6, Jayron Hosley pedig 4 mérkőzéses eltiltást kapott, előbbitől pedig azóta meg is vált csapatunk. Természetesen ezek nem maradhattak kommentek nélkül, így csapatunk vezetőedzője és védelmünk (egyik) kapitánya beszélt az esetekről.

"Ha van egy üzleted, akkor olyan emberekre van szükséged, akiknek alkalomadtán teljesíteniük kell és meg is tudsz bízni bennük. Ez egy szomorú nap mindkét játékos számára. Véleményem szerint a teljes csapat csalódott, de ez volt a helyes döntés." -mondta Coughlin.

A head coach kitért Hosley büntetésére is:

"Gondolhatod milyen bosszantó, viszont tovább kell lépnünk. Valaki másnak kell előlépnie és teljesíteni."

Szóba került Cooper Taylor is, aki tavalyi beilleszkedése után nagyobb szerepre számíthat idén. Antrel Rolle, Stevie Brown és Quintin Demps előrébb van nála a rangsorban, valószínűleg az újonc Nat Berhe-vel kell majd megküzdenie a játékidőért. Coughlin a következőket nyilatkozta tavalyi ötödik körös választottunkról:

"Jóval nagyobbnak tűnik idén. Keményen dolgozott az offseasonban, erősebb lett. Második idénye következik, szóval remek lehetőséget kap arra, hogy letegyen valamit az asztalra."

Térjünk át Rolle-ra, aki szintén szomorú a büntetések miatt:

"Mindenki felelős a maga tetteiért. Mindketten felnőtt emberek. Tudják mi az amit szabad és mi az amit nem szabad megcsinálni ebben a ligában. Tudták, hogy tesztelni fogják őket és azt is, hogy mikor. Könnyebb jól végezni a dolgaidat, mint rosszul. Pont ez az, amire nincs szükségünk. Nem kell, hogy mindenki azt kérdezze twitteren, hogy 'Mi a baj a secondary-vel?'. Nem nézne ki jól.

Leginkább Hill elvesztése fáj a legjobban Rolle-nak, de tudja, hogy a harmadik büntetés beszedése után már nincs visszaút.

"Roppant csalódott vagyok. Mikor hallottam az elbocsátásáról nem lepődtem meg. Tudta Will, hogy milyen helyzetbe kényszerítette a csapatot, akiknek meg volt kötve a kezük. Ezután a pont után, az egymás utáni eltiltások miatt nem számíthattunk már rá, nem tudott volna segíteni nekünk a pályán. Beszéltem vele erről az esetről is, tudja, hogy mit csinált. Kegyetlenül fáj a sztori, hiszen olyan mintha a testvérem lenne Will. Kiváló safety, talán az egyik legtehetségesebb is. Nagyon szomorú, hogy ekkora bajba keverte magát."

Sajnos további negatív hírek láttak napvilágot a játékosról. Korábbi albérletét szétverte, 15 ezer dolláros kárt okozott, amit eddig nem volt hajlandó kifizetni. Ezek után még nehezebb lesz visszatérnie az NFL-be...

Végül következzen a nap idézete. Coughlint kérdezték arról hogyan nézett ki az új offense:

"Mint mikor az unokáim először soccereztek."

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu

Kép: newyork.cbslocal.com