Vikings előzetes: Támadófal

Training Camp Preview OL_1A pontszerzők után most térjünk át a támadó egység olyan részére, ami az utóbbi években hozza a kötelezőt. A Vikings támadó fala évek óta rendben van. Persze van még mit csiszolni rajta, de ha azt nézzük, hogy ez az egyik legstabilabb csapatrész, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy rendben lesz.

A jövő évre a Kalil-Johnson-Sullivan-Fusco-Loadholt kezdő ötöst emlegetik és valljuk be ez valós is lehet. Ez az ötös, már harmadik éve együtt van és harmadik éve kezdők. Egy rangsorolás alapján az NFC North második legjobb támadófalának lettek választva, csak a Packers-é előzi meg őket.

Matt Kalil kisebb sérüléssel bajlódott de már jól van, készen áll a szezonra. Charlie Johnson és Brandon Fusco stabil guardok,  az utóbbi években jól teljesítettek. John Sullivan a csapat centere eddig is remek munkát végzett és most is ez várható tőle. Szívét lelkét kiteszi a csapatért, remek játékos, igazi vezére a csapatrészének.

Phil Loadholt teljesítménye tavaly kicsit visszaesett, de még így is a legjobb elérhető jobb oldali tackle. Bár mióta megadták neki az általa kívánt összeget nem mindig olyan hatékony, mint azelőtt.

Tackle poszton cserének Mike Remmers, Kevin Murphy és Antonio Richardson van. Közülük Murphy tavaly megbukott a fizikai felmérőn, de annyira rendbe rakták őt, hogy a tartalékok között végig ott volt a szezon során. Az edzőtáborban Antonio Richardson-tól várnak nagy előrelépést. Az újonc szabadügynökként szerződtetett tackle nagy reménység és eddig jól mozgott a csapat edzésein. A drafton csak azért nem kelt el, mert aggódnak a térde miatt.

Guard poszton Fusco és Johnson jól megállják a helyüket. Mindkettejükben benne van még pár jó év. Itt csere szempontjából már jobban állunk, hiszen Jeff Baca és a most frissen draftolt David Yankey is bevetésre készen állnak.

Joe Berger egy veterán, akire lehet számítani. Tavaly is volt pár meccse amikor beugrott. Vladimir Ducasse és Austin Wentworth talán a tartalékok közé be fognak férni. Center poszton Karin Zac van, aki elvileg Sullivan cseréje lenne.

Még az előszezon elején IR listára került a támadó falember Josh Samuda, aki bokáját törte az egyik edzésen.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com